gaiety

i just can't believe this is happening. szóval reggel háromnegyed három van, lassan annyi ideje van ma, mint amennyit múlt éjjel aludtam, ülök az ágyban és akkor élőben a carnegie hall. és ez az a nem egészen ismeretlen érzés, hogy akkor ez most van vagy nincs. nem feltétlenül attól, hogy ilyeneket látok a képernyőmön

(de azért hadd tegyem hozzá, hogy úristen úristen úristen mármint detényleg úristen), hanem, hogy megpróbálom elképzelni, hogy ez nem fikció, ez történik. nehéz hova rakni azt, hogy vannak a regények, és akkor azt úgy feldogozod, hogy ez csak a fejedben van, szereplők meghalnak és sírsz, de azért lehet azt mondani, hogy ez nincs ezt képzeled ez a fejedben van. ez nem regény, de lehetne. hat óra időeltolódás van, az ész felfogja, de ha felülsz a repülőre és mész a napsütésben hat órát, akkor az nemvalós. áll az idő.

az a baj, hogy egyedül érzem magam tőle.

na jó, negyed négy lesz, nem tudok közben rendesen írni, csak akartam.

vettem két új fogkefét.

a múltkori édességmentes (majdnem) 368 óra sikerén felbuzdulva, megpróbálom a hónap végéig kihagyni az édességet. (leszámítva a születésnapi tortákat, amik egyébként is kumulálódnak ilyenkor.)

egy kéket és egy pirosat.

befejeztem a vizsgáimat. ott volt a másik regény az esszétémák között. nem szerettem annyira, de azért írtam belőle egy esszét, ha már. péntekig kell megírjam a tanulmányt. péntekig adapmedi is van még, egy fejezet prózaszövegből dráma. ez közelnek tűnik.

a pirosat próbáltam ki.

működik.

azt hiszem naivitásra vall, hogy azt képzeltem, én majd januártizenötre elolvasok hat regényt, ha december közepén elkezdem. mentségemre legyen szólva, valójában nem is nagyon hittem, csak igyekeztem elhitetni magammal, mert attól jobb a munkamorál, ha nem úgy fogsz hozzá, hogy úgysem sikerül. januártizenöt. a lehető legkésőbbi vizsgaidőpont. eddig a vizsgákon meg lehetett úszni azzal, hogy csak tudod, miről szólnak a regények, aztán megírtam az esszét drámából vagy versből, mert azokat mindig mind el tudtam olvasni időben. a regények nagyrésze meg hmmm, hát hmmm, kurta verzióban. (mindig utáltam ezt a rövidített olvasást, annyira tönkretszi az olvasásélményt.) nade ma írhatok regényből esszét, ugyanis muszáj lesz. a penzumom olvasottsága pedig az elegáns 30%-on áll, abból az egyik regény volt esszétéma az előző csoportnak (mint utóbb kiderült), a másikat meg nem szerettem annyira. átismételtem az órai anyagot, elolvastam az összes kötelező verset, hosszúverset, drámát, hozzájuk is olvastam még a netről ezt-azt, ennyi tellett. vállalom. időben bizonyára többet fektettem bele, mint néhányan, akik majd nálam jobb jegyet fognak kapni, de ez azért van, mert belemélyedős-meditálós-megrögzöttenjegyzetelős vagyok, lehet, hogy még a felfogásom is lassú kicsit. ez van. csak ne vérezzek el nagyon gyalázatosan.

nocsak, nem cserélték le a himnuszt a közszolgálati tévében? öröm. ezt sokkal jobban szerettem. :)

kezdődő parafokozat. a dátumok 10, 15, 18, 25. ez utóbbi most jött a képbe, nem örülök neki, szakdolgozni szeretnék.

leszokom

72 órája nem ettem édességet. hős vagyok. és momentán éhes.

tünet

remek logikátlanul struktúrált jegyzetem a Ratio Educationishoz:

"A Ratio Educationis célja egy átlátható és irányítható iskolarendszer létrehozása a korábbi kaotikus állapotok helyett. Innentől kezdve ezt nevezik iskolarendszernek. Vannak bizonyos feltételei annak, hogy egy ilyen létrejöjjön egy államban: épüljenek egymásra az iskolafokok! Az oktatott tananyagot is ehhez kell alakítani. Az államnak is lassacskán teret kell nyernie ebben a valóságban: növekedjen az állami ráfordítás az oktatásban. Ahogy ez megtörténik, a világi tartalom is elkezdi fokozatosan háttérbe szorítani az egyházi tartalmakat. Ahhoz, hogy az állam bele tudjon szólni ebbe az egészbe, központi jogszabályokra van szükség, és a Ratio Educationis már egy ilyen központi jogszabály. Pl. megmondja, hogy melyik iskolafokon miket kell tanítani."

ez a bejegyzés nem arról szól, hogy most ez mennyire fedi le azt, hogy mi volt a RE vagy mennyire pontos tartalmilag vagy mennyire van jól megfogalmazva vagy mennyire nemlogikusan felépített a mondathalmaz.

ez a bejegyzés arról szól, hogy nézd meg most mégegyszer a szöveget, és képzeld el, hogy a dőlttel szedett szókapcsolatok olvasásakor undort érzek.

ez a bejegyzés arról szól, hogy tünetek vannak

bennem legalábbis tünetek vannak. mert minden milyen szépen rendeződik mostanában az oktatáspolitikában. ugye.

mint az előbbi bejegyzésből kiderült, pedagógiatörténetet tanulok. szeretném felhívni a figyelmet egy érdekes ellentmondásra. a kolostorokról azt írtam le órán, hogy alapvetően mekkora egy zsírkirály helyek voltak, először is a kultúra bölcseje, másrészt itt nyújtották a legoptimálisabb létfeltételeket az időszakban, harmadrészt itt a lánykák tiszták maradhattak a házasságukig. szóval a szülej (aki ha nem püfölte a drága gyermekét nem is volt igazi szülej) áldott egy lélek volt, ha beadta ide a kölkét. és akkor most nézzük, milyen kölköket volt tipikus beadni ide. ha nem akarjuk szépen mondani, akkor a nyomingereket (ezt annak teljes tudatában mondom, hogy magamnak is jó esélye van a nyomingerségre, tehát mondjuk így, hogy hazabeszélek). fiúkölök nem jogosult öröklésre? zsupsz kolostor! lánykölköt nem fogjuk tudni férjhez adni? zsupsz kolostor! hinnye, ez meg törvénytelen? zsupsz kolostor! már tisztelet a kivételnek, mert a Domonkos-rend annyira félt a megátalkodott törvénytelen gyermekektől, hogy felőlük mehetett mind a lecsóba, csak közel ne gyüjjön, mer' megront.

ezt akartam erről mondani.

a macska rúgja meg, hát milyen összevisszaság van itt kéremszépen. (először is ugye minek kell pedagógiatörténetet tanulni.) másodszor meg biztos, hogy jó az nekünk, ha kettészedjük eszmére meg gyakorlatra? úgy értem, hogy az egyik behívja a másikat, nem? pont az a lényeg, hogy lásd, hogyan épül össze a kettő, nem? teljesen érdektelen külön bemagolni a kettőt, így spirálisan, amikor egybe megértenéd, és nem kellene magolni. vagy legalább ne lenne ennyire távol a tételsorban a kettő. nekem sokkal logikusabb lett volna egy történeti szálat felhúzni, nem pedig egy elméleti meg egy gyakorlati szálat felhúzni, mert ez így olyan puzzle. nademindegy, ezvan.

nagyon vágyom vissza a college-ba. majdnem két éve utaztam ki. ez így fog maradni???

és ki törődik a tanul

- mánnyal?
- ással?

bizonyára megszállt a jótétlélek. ismerősöm megy az usába a college-omba. (mielőtt hazajöttem, nem voltak visszatérő álmaim. azóta vannak. visszatérek bennük.) gondoltam, küldök valamit a szobatársamnak, aki egy helyes lány, igazán összeszociálódnunk persze nem sikerült (nekem olyat?), nem is tartjuk a kapcsolatot, de ettől még szeretnék küldeni neki valamit, és most itt az alkalom postaköltésg nélkül. (a nemadóbevallásomat ezer forintért adtam postára az usába.) úgyhogy kimentem gyöngyöt venni, legalább nem ülök egyfolytában itthon. rózsaszín persze nem volt, ami nem jó, mert virágosat akartam, a virágoshoz kell rózsaszín. aztán itthon kerestem mintát. tényleg kell bele rózsaszín, de annyira tetszett, hogy rózsaszín nélkül is ezt választottam. persze ez 25 gyöngy/sor, én meg 15-öset akartam. úgyhogy újra kellett rajzolni.

újrarajzolás közben egészen rámjött a nosztalgia, szerintem utoljára szövőszakkörön fogtam a kis négyzethálós papírkámat és satíroztam ilyeneket. B1 nagyobb lesz, szövünk majd bábot talán. aztán nekiláttam keretet csinálni. nem találtam a célnak megfelelő dobozt, úgyhogy nekiláttam megpreparálni és befűzni az övszövőmet. ez eltartott egy jóideig. elkezdeni is vagy egy órába telt, egyszer elszakadt (segítség, szakad a damil, amit használok!) ami elég nagy baj, attól tartok, nem lesz túl tartós. aztán olyan 4-5 óra munkával, ami alatt jól meg is izzadtam, lévén a kottatartó és a saját derekam között kellett feszíteni a vetőszálakat, de a kottatartót elrántom, ha nem támasztom ki lábbal stb. stb. szóval itt tartok most:

csak hogy lesz ebből tanulmány/ás.

macskanadrágban alszom

kicsit többet ültem most itthon, mint szoktam. lehet, hogy csak azért, mert szilveszterkor nem szoktam. félreeső pillanatokban ezen analizálok, hogy igen, kicsit dacból is, tagadhatatlan. a racionalitás kockázata. rekonstruálni próbálok olyat, amit csak elképzelni tudok. és nem jött be a múltkori ha rágondolok, biztos megtörténik előérzet. de ez más, csak valamikor meg kellett említenem, mert mint narrátor lógok egy ilyen beszámolóval, illetve ezidáig lógtam. nézem a szülőket, a sajátjaimat, ahogy az unokatesókkal, mármint az enyéimmel, babáznak. kisebb teher lenni elcseszni (mit? mindent.), ha nem gondolnám azt közben, hogy nem tehetem ezt azokkal, akik fölneveltek. nem azért, mert elvárnák tőlem és nem azért, mert megfeleléskényszerem lenne (sohasem késő, hogy kiderüljön, hogy van). hanem mert csakmert. mert mit ér egy nagymama unokák nélkül.