gaiety

i just can't believe this is happening. szóval reggel háromnegyed három van, lassan annyi ideje van ma, mint amennyit múlt éjjel aludtam, ülök az ágyban és akkor élőben a carnegie hall. és ez az a nem egészen ismeretlen érzés, hogy akkor ez most van vagy nincs. nem feltétlenül attól, hogy ilyeneket látok a képernyőmön

(de azért hadd tegyem hozzá, hogy úristen úristen úristen mármint detényleg úristen), hanem, hogy megpróbálom elképzelni, hogy ez nem fikció, ez történik. nehéz hova rakni azt, hogy vannak a regények, és akkor azt úgy feldogozod, hogy ez csak a fejedben van, szereplők meghalnak és sírsz, de azért lehet azt mondani, hogy ez nincs ezt képzeled ez a fejedben van. ez nem regény, de lehetne. hat óra időeltolódás van, az ész felfogja, de ha felülsz a repülőre és mész a napsütésben hat órát, akkor az nemvalós. áll az idő.

az a baj, hogy egyedül érzem magam tőle.

na jó, negyed négy lesz, nem tudok közben rendesen írni, csak akartam.