olyan drámát olvasni, aminek a margóját már összeirkáltam

Miért nem jut eszükbe, hogy ha nekimennek egy jósnak, annak sosem lesz jó vége? írtam bele fél éve. pedig logikus, Meneláoszék nem olvasták az Antigonét, hát honnan tudnák.

engem nem a Disney rontott el

nem tudom elképzelni a gyerekkoromat a Varázsfuvola nélkül. szerintem nagyon másvalaki lennék most nélküle. valószínűleg jobban meghatároz (ez is, mint még néhány dolog, amikre most kezdek rájönni), minthogy fel tudnám göngyölíteni. egy zenés mesék CD, egy agyonjátszott, rádióból felvett kazetta meg egy nemannyirajó VHS felvétel volt ebből itthon, kuriózumnak számított, amikor a zeneiskola megszervezte, hogy akkor most levetítik (azt is VSH-ről) a Bergman-t, mert azt minden fuvolistának látnia kell legalább egyszer. most meg youtube van.


szerintem én eddig minden Papagenóba szerelmes voltam.

már megint kitoltam magammal

vasárnap a kora reggeli órákban befejeztem a Hawthorne-t. a minimumként megadott terjedelem másfélszeresével, mert sztahanovista vagyok. persze előbb kellett volna, nemcsak azért, mert korábban volt a leadási határidő, hanem azért is, mert hétfőn (az most már ma) van a következő határidőm. mostanában azt csinálom, hogy megpróbálom kihasználni azt, hogy lehetőséget adnak kutatásra/elmélyülésre ezek a beadandók, és amennyire lehet, stratégiai szempontból választok témát. amit mára kell beadni, az egy olyan akademic essay vázlata, aminél csak annyi megkötést kaptunk, hogy nyolc oldal legyen. a b-verzió az, hogy írjál research proposalt. természetesen meg lehetne ezt oldani könnyedén, választok egy debatable issue-t, például a halálbüntetést, és akkor írok belőle egy esszét. egyébként is hogyanra kapjuk itt a jegyet, nem a tartalom szakmaiságára. de persze nem vagyok normális, úgy gondoltam, írok elég esszét enélkül is, inkább legyen kutatási terv valami foundation-höz, olyat nem szoktam írni, több a gyakorlati haszna. na persze ezzel már jár egy csomó nyűg és bármiről sem szólhat, mert meg kell hogy vegyen a célszervezet meg a célország, ami esetemben az usa. de ez még nem elég, mert egyébként annyira ráérek. szóval gondoltam, választok egy olyan témát, amiről alig tudok valamit, de szeretnék többet megtudni. csak hogy kitolás a dolog, mert ahhoz, hogy meggyőzően tudjak pályázni, most egy ismeretlen témának kell feltérképeznem a hazai és amerikai terepen hozzáférhető szakirodalmát. ennek megfelelően órákat bújtam >>ezt<< itt, és elég érdekes is volt, de ennyi idő alatt úgy érzem, nem szereztem elég ismeretet a témáról ahhoz, hogy meg tudjam indokolni, hogy miért olyan jó az nekik odakinn, ha hozzámvágnak egy ösztöndíjat, hogy nesze, kutasd. és ráadásul nyolc oldalban tudjam megindokolni. ráadásul mondjuk úgy ma.

biztos azért csinálom ezt a folyamatos és nyilvánvaló önpróbáratevést, mert enélkül unatkozom vagy valami. vagy szeretem magamat sajnáltatni vagy valami. vagy feneseértiezt. vagy valami.

de legalább érdekel a téma.

vallomás

az a helyzet, hogy péntek éjfélig le akartam adni azt a szerencsétlen beadandót a Hawthorne-ból. szombat hajnal van, és ott tartok, hogy előttem van egy A/4-es oldalnyi vázlat, 7 részre osztva, ebből lehetne írni legalább 10 oldalt, pláne hogy duplasorköz. és 5-öt kéne. és annyira nem szeretem most ezt csinálni. vacsorára két almát, két szelet gépsonkát és egy adag biokölest ettem, ennyire még sosem voltam kövér, most meg fáj a gyomrom. túl sokat gondolok arra, hogy tarthatatlanul kövér vagyok, és állítólag a rágondolás is hízlal. (az a baj, hogy az alma-köles dologból nem lesz rendes salak, ezért most ettem egy kis feketecsokit is.) már megint rossz a hangulatom, de nem akarok még napokig ezzel a beadandóval szenvedni, amit sajnos nem tudok összecsapni, úgyhogy most megfürdöm, beülök az ágyba a szakirodalomkupaccal (ami miatt egy egész bőröndöt elhoztam magammal otthonról, hogy beleférjen) és szépen elkezdem az elején. aztán felkelés és próba után befejezem, és elkezdek kutatni a vasárnap éjfélig leadandóhoz. de jó is lesz. csak most már azért elmennék mozogni ahelyett, hogy ezeket írom, mert nem érzem jól magam a bőrömben.

észrevettem, hogy egy sor nyavalygás után ritkán írok a sikerekről. úgyhogy ezen mielőbb változtani kell: sikeresen feladtam az esszéírást, jippije! :) (majd péntekre...)

negyedik mélypont. harmadik olyan pillanat, amikor azt gondolom, hogy akkor én most inkább lefekszem aludni. (ég az arcom, annyira álmos vagyok.) még egy betű sincs meg, de források már vannak. annyira jó lenne, ha valaki okosember megmondaná, hogy mit csináljak. írjak hajnali 2-ig, aztán majd folytatom, és beadom késve? annyira jó lenne letudni ezt most egyszer és mindörökre. muszáj aludnom, úgy érzem, nagyon a határon imbolygok (mint YGB a novellában). koffeint se kéne bevinni. nagyon kileszek holnap is. (én, haha.) csütörtökre le kell adni a következőt. drámát kéne olvassak. szünet! szünet! szünet! okosnak kéne lenni, és a jobb megoldást választani.

oké, találtam egy izgalmas elemzést, lehet, hogy azért túlzó mértékben néztem le Hawthorne írásképességét. de my Faith is gone! rész kapcsán tartani fogom, hogy mesterkélten allegorizál.

esküszöm, hülye vagyok, hogy ezt a novellát választottam.

akkor én most hazamegyek, eszem, megpróbálok aludni egy kicsit mielőtt megpróbálom megírni a beadandót, mert ez így nem fog menni, testi-lelki roncsként. nem választottam jól művet (de most már nem választok másikat). Hawthorne, Az ifjú Brown gazda, >>itt<< olvasd el, ha érdekel, Poe-nak van igaza, modorosan allegorizál. nem tetszik a vége sem, Puskin A hóviharban ezt sokkal gyönyörűbben és konzekvensebben csinálja. ha valaki nem tud írni, az ne a végén próbálja meg kimagyarázni, hogy mit akart, hanem szépen tegye le a lantot vagy tanuljon meg. Alceste-nek is igaza van, ha már megírt valamit az ember, azt sem muszáj mutogatni. egyébként azért választottam ezt, mert több ponton kapcsolódik azokhoz a témákhoz, amikkel már foglalkoztam. az elemzők le is tudják a hiányosságokat azzal, hogy "ambiguities", de én nem szándékoltnak érzem a hiányok zömét hanem az írói képesség hiányának. egyébként meg nem ismerem Hawthorne-t, nem is az a korszak, amivel foglalkozom, csak ismerős dolgokat hoz. elmentem az erdőbe, belekeveredtem valami rituáléba, lehet, hogy álmodtam. ezt Puskin is megcsinálja, ezért kezdett érdekelni. na mindegy, majd valami lesz, csak nem szeretem a novellát.

középiskolai évfolyamtársamnak gyereke született. jó, hogy fiú, de hát a felesége sem néz ki más korosztálynak. már nem tudom, hány életem van egyszerre, legalább három, de istenigazából néha úgy érzem, hogy az történik, hogy felkelek, eszem, bemegyek egy órára, kijövök az óráról, eszem, tanulok, bemegyek egy másik órára, kijövök az óráról, eszem, tanulok, lefekszem aludni. a B verzióba tetszőleges helyre be lehet illeszteni, hogy elmegyek a színházba. (meg egy kis procrastination.) (és mára nem is igaz, mert szkájpoltam R-rel.) persze eddig is tudtam, hogy a pszichés faktor benne van abban, ahogy eszem, de egyre szebben körvonalazódik, hogy mivel rendszeresen depriválom magam az alvástól, kell valami, amivel "megyek", mozogni próbán kívül nemigen, mert tanulni: ülőmunka, az alváshiánytól meg nincs épp mozoghatnékom, kávét megiszom napi kettőt, ja, meg boldog sem vagyok, tehát honnan az endorfin, a kajából az endorfin. that keeps me going. túl kell élni ezt a beadandós időszakot. és meg kéne tanulnom úgy igazándiból összecsapni egy beadandót, de nem megy. ennyire még sosem értettem a mindegy-csak-munka-legyen Csehov-hősnőket. az írásos online kommunikációmra is rossz hatással van a kisebbségi komplexusom, félek, hogy azok sem fognak szeretni, akik valaha szerettek. dolgozni dolgozni dolgozni, abban tudom, hogy mennyit érek, tudom, hogy érek valamit (lopott tízpercekben olvasom Csernustól A nőt), ilyen vadkonzervatív dolgokkal meg, hogy párkapcsolat vagy gyerek mi a a tökért is törődjek, ugyan. nem baj, kibírom.

töktele a szemináriummal, amire töménytelen mennyiségű esszét kell írni csak azért, hogy gyakoroljuk az esszéírást. ha egyébként nem kellene enélkül is épp elég esszét írnom, még hagyján, ha nem kellene hozzá húszoldalakat olvasni ahhoz, hogy megírjuk az esszét, aminél egyébként is az a lényeg, hogy hogyan írod meg, akkor még hagyján, de így már nem hagyján. így már haggymánbékén.

hat óra múlva kezdődik az első órám. de nem sikerült eddig rábírni magamat az alvásra. konferenciaelőadásból persze egy betű sem. de már csak össze kell szabdalni, elég sokat brainstormingoltam már rá. fura húzás volt két drámát beígérni egy 15 perces előadásba, így aztán érdemben nehéz bármit is, de talán nem is az lesz itt a lényeg. majd adjam le írott formában, na ott már igen. itt most következne egy hosszú és panaszos rész a térbeli dimenzióim alakulásáról, de sajnos most muszáj elmenjek aludni, így ezt megúsztátok. most pápá.

a kedvenc mondatom a Szirti lovasokból a következő: "It's Michael!"

gondoltam, kinyomtatom a Land of Heart's Desire-t, mert az ebookba nem lehet firkálni, leszedem a netről más formátumban. ki is nyomtattam. gyerekek, ez a szöveg nagyon különbözik az ebooktól. de így ennyire, hogy az egyik azt mondja az első szerzői utasításban, hogy "The scene is laid in the Barony of Kilmacowen, in the County of Sligo, and the characters are supposed to speak in Gaelic. They wear the costume of a century ago." (1903) A másik meg azt mondja, hogy "The scene is laid in the Barony of Kilmacowen, in the County of Sligo, and at a remote time." (1912) szintén problémás, hogy mondjuk a központi szereplőt az egyik kiadás Maire-nek a másik Mary-nek hívja.

ragaszkodom az 1903-mashoz. potyára nyomtattam.

az nekem fura, ahogy összecsengenek az olvasmányaim. valószínűleg persze arról van szó, hogy nincs semmi szándékos kapcsolat, csak az embereket alapvetően ugyanazok a dolgok foglalkoztatják, és alapvetően ugyanazok a metaforák, allegóriák esnek kézre hozzájuk. nagyon örülök, hogy Az Ember életét választottam esszétémának, mert az Endgame-hez is jó kontraszt (20. század eleji expresszionista dráma az ember életének 5 stációjáról, és én az Endgame-et hatodik stációként szeretném olvasni - másik felosztás) meg a Land of Heart's Desire-höz is jó kontraszt.

miután Lys elment még sétáltam egy órát a városban, aztán bejöttem a hostelbe, megnéztem a Kamaszkorom legszebb nyarát végre, aztán elkezdtem átrendezni a gondolkodásom hazamenésre meg otthonra. ez azt jelenti, hogy saccolgatom, hogy tudom 10 kiló alatt tartani a bőröndömet (mérleg persze nincs), mit vehetek még holnap (ma) délelőtt... 10 kiló felett volt a cucc, amivel jöttem, mi fogyott el, mit lehet itthagyni, hány réteg ruha fér rám vajon (kellett vegyek egy nadrágot, mert kicsit kipurcant, amiben jöttem, de kidobni nem dobnám ki azért, az anyaga még jó lehet valamire), mennyi fér a kabátujjamba még, stb. Ezen kívül pedig hogy fogok minden kötelezőt elolvasni megírni, leadni, előadni időben a másik végiggondolandó, meg a keddi mondattanzéhá. a holnapot (mát) végig illene tanulni rá, csakhogy fel kell üljek egy repülőre is.

van egy kávéház-chain itt Dublinban, az a neve, hogy Insomnia, és nagyon jó az espressójuk. a színház is nagyon jó volt tegnap és van egy (több) hatalmas könyvesbolt is. must come back.

publin!

újra angol nyelvterületen! egy kicsit még fel sem sikerült fognom (meg azt sem, hogy itt micsoda parti van péntek esténként a pubokban), ilyen rövid időre még egyszer sem ruccantam csak így ki külföldre. (és mondogattam, hogy közel van, meg szerintem közel is van, mert ha egyszer voltál Amerikában, onnantól minden közel van, de nagyon más, mint otthon) még hazafele kell egyet repülni. az segített volna, ha nem tapsolták volna meg a pilótát, amikor sikerrel letette a gépet. nagyon hajnal van, és még fürdenem kell, reggel kilenckor (ami otthon mondjuk tíz) meg kelünk. holnap színház. ja, az már ma van.

arra nem számítottam, hogy mire hazajövök anyukám előkészíti nekem a fél piacot, hogy vigyem el magammal, mintha az íreknél nem lenne bolt. azt mondja, ennyivel drágább ott. sikerült lealkudni, hogy almát meg banánt ne kelljen becsomagoljak a kézipoggyászba. egyrészről félek, hogy kidobatják velem, másrészről félek, hogy emiatt lesz túlsúlyos a bőröndöm. harmadrészt meg félek, mert repülés, mintha ezt már mondtam volna. félek. wish me luck.

repülés

próbálok úgy gondolni rá, mint amikor tesóm lemegy vonattal a barátnőjéhez, az is három óra. fele ennyi idő lesz kiérni a repülőtérre, városon belül. de nem egészen stimmel. mert egyrészt másik ország, másrészt meg repülőgép. amin még telefonálni sem lehet. félek.

kitörő örömmel jelentem, hogy vettem színházjegyet az Abbey-be. kevésbé kitörő örömmel jelentem, hogy ma két fánkot, egy kakóscsigát, egy szelet csokit, három kanál megyorókrémet és kábé négy Verbena-cukorkát fogyasztottam el. ha nem zuhan le egyik repülőm se, ennek a cukorbevitelnek véget kell vessek mindenképpen. pláne, hogy kiderült, hogy az egyik jelenetben az lesz a dolgom, ha minden igaz, hogy körülbelül öt percen keresztül nonstop zabálok. ha visszajöttem, kifejezem arra való igényemet, hogy a zabálandó dolgok között megtalálható legyen puffasztott rizs és kölesgolyó is, nehogy már csak a nápolyi.