van az az elmélet, hogy ember és ember között úgy működhet élő kapcsolat, hogy megmutatod, hogy sebezhető vagy. és van az a történet, hogy belegyalogolsz valakinek a lelkébe és utána kicsit kapaszkodtok egymásba. hát ez valami nagyon fura. úgy általában sajnos kifejezett tehetségem van az emberek lekoptatásában és a barátok elvesztésében, és hát nem egészen nevezném jó érzésnek, ami eltöltött, amikor rájöttem, hogy mélyebbre ment valami, mint gondoltam, hogy menni fog, és hogy ennek ellenére nem az van, hogy maradjak a faképnél. arra gondoltam, hogy ez így veszélyes, mármint amikor rájössz, hogy néhány mondattal befolyásolni tudod mások hangulatát vagy önmagukról való gondolkodását, csak azért mert nyitottak a kritikára (szerintem nagyon kevés ember van, aki valóban tudja kezelni a kritikát), és hogy ezt soha soha többé.

egész eddig önkéntesmunkában dolgoztam, mert egyszerűen esély nem volt arra, hogy bárhány forintot adjanak érte. most maradt annyi pénz a projektre, hogy egy-kezemen-meg-tudom-számolni-hány ezer forintot tudhatnék kapni, csak adjak róla számlát. hát arra jöttem rá, hogy az emberek úgy adóznak mint ahogy szarnak, mert a legteljesebb titkolózás övezi ezt a témát, és még a szavakat sem értem azokban a szövegekben, amik arról szólnak, hogy mi kell ahhoz, hogy adószámos magánszemély legyél meg mit kell csinálni, ha már az vagy. most komolyan, miért nem lehet egy ilyen tantárgyat csinálni középiskolában, ahol ezeket a dolgokat megtanítják? teljesen sügérnek érzem magamat.

m

amikor azt mondták, nézzek sorozatokat, mert jót tesz a kis agyamnak, akkor nem hiszem, hogy erre gondoltak. egyébként böcsülettel végignéztem egy évad dzsekbauert is már, és ez esetben a böcsülettel azt jelenti, hogy körülbelül három nap alatt, szóval igen, nem vagyok egy jó sorozatnéző, mert körülbelül csak az tart vissza, ha közben aludnom kell vagy ha még nem jött ki a következő rész. na de most egy kis Moliere-t kellene olvasnom igazából, így hogy már a 24-en egyébként is hízott a kis agyam. úgyhogy el is kezdtem nézni a Mork&Mindy-t, ami ugye 1978 amerikai tévésorozata, és valószínűleg ettől a ténytől nem teljesen függetlenül, de egy egyszerűcske szerkezet, ráadásul ugye nem is Moliere.
de olyan jó a kis lelkemnek.

kémia

ketokonazol. így hívják azt a dolgot, amire nekem, pontosabban a szervezetemnek szüksége van most állítólag. mármint azokon a dolgokon kívül, amikre egyébként is szüksége van, és amiket ilyen neveken nevezünk, mint víz meg kenyér meg só.

tulajdonképpen egy kész röhej, hogy összeállsz sok ilyen izéből, mint ahogy egyébként a kenyér meg a víz meg a só is összeáll ilyenekból, persze főleg a kenyér, mert a többire lehet azt mondani, hogy dihidrogén monoxid, ami mondjuk tökre nem igaz, mert csak a desztillált víz dihidrogén monoxid, és ha az bejut a sejtjeidbe, akkor neked kampó, szóval hahó, ezt most azért mondom, hogy véletlenül se igyál ilyen tiszta dihidrogén monoxidot, amire ugye egyébként sem ezt mondják az emberek hanem inkább azt, hogy hákettőó. mindegy, tökmindegy. meg szóval nátrium klorid, amire nem mondják persze azt, hogy nacéel, de mondjuk azt se nagyon mondják, hogy nátrium klorid, hanem a szerelemről beszélnek, ami vagy túl sok van vagy túl kevés nincs, de persze soha nem annyi, mint kéne, vagy ha annyi mint kéne, akkor egyszerűen nem beszélnek róla, mert akkor már minek beszélni.

szóval összeállsz egy csomó mindenből, amit persze lehet továbbosztani és mégtovábbosztani, mert tulajdonképpen a világ nem csak kifelé, de befelé is végtelen. ezt persze megmondták már a humanisták is, de ők bizonyára mást gondoltak, mert akkoriban az volt a csoda, hogy befelé egyáltalán mélyül a világ, azt hiszem, bár ez igazából most tökmindegy, annyi itt a lényeg, hogy befelé is végtelen. mégis, soha nem tudjuk összeilleszteni a befele meg kifele végtelen világot, mert akármennyire közelítjük egymáshoz, a távolság mindig továbbosztható lesz, szóval ahogy a dolgok, a kifele meg befele végtelen világ sem érhet össze.

naszóval van ez a végtelenül csomó minden, amiből összeállsz, és amiket meg is nevezhetnénk a nevükön, és nem is azért nem tesszük, mert ne tudnánk vagy mert olyan sokáig tartana, mondjuk végtelensokáig tartana, bár egyébként ha most nekiállnánk sorban megnevezni, akkor még az is kiderülhetne, hogy nem is végtelen az a végtelen, de ez most mindegy, szóval nem ezekért nem nevezzük meg, hanem azért, mert egyébként van ennek az egésznek egy gyűjtőneve, mondjuk az, hogy Fekete Sára, ami az én nevem, ami igazából nem is a nevem, de ez most mindegy, tökmindegy.

szóval van ez a Fekete Sára gyűjtőnevű nemtudjuk mennyire sok minden, de azért elég sokminden, és erre jön valaki és azt mondja, hogy szép szép, de van ez az egy cucc, ami most még ebbe jó lenne, és ezt úgy hívják, és itt mond egy szót, és az épp az, hogy ketokonazol.

a rómába vezető út nizorálsamponnal van kikövezve. de tényleg.

ma álltam a víz alatt az uszodában, és arra gondoltam, nem, nem az alatt a viz alatt, amire te gondolsz, meg különben sem tudunk kétszer ugyanabba a vízbe gondolni, na mindegy, tökmindegy, szóval arra gondoltam, hogy kész, ez most kaputt, rányomok még egy harmadik adagot az argánolajassamponból, de aztán megyek a bioherbe és megmondom, hogy de így tövig, na, nyaktövig. mert én ezt így tovább és különbenis. de aztán mondok, előbb azért mégiscsak a nizorál, vágatni utána is lehet, hátha esetleg mégis a súlyát nem bírja a hajam, mindegy, mindegy, mindegy.

az utolsó ember a földön

ha életemben becsapódna a földbe egy akkora meteorit, amitől az egész emberiség, sőt talán a bolygó egész faunája, kipusztulna, vajon lenne olyan hosszú testen kívüli élményem mielőtt meghalok, hogy elfordítsam a tekintetem, már a lelki szemeimét, és végignézzek a földön, ahol minden halott, és lássam, mi jön ezután, és legyen időm arra is, hogy leírjam, és esetleg kiadhatná egy könyvkiadó, mert ez biztos annyira érdekes lenne, hogy rögtön besztszeller lenne, és biztos mindenki elolvasná, és tudományos pofák vitatkoznának arról, hogy ez most vajon így van vagy nem így van, leszámítva, hogy mindenki meghalna egy kicsit, és nem lenne, aki elolvassa, de még olyan sem lenne, aki kiadja, betördelje, megolvasószerkessze, nem hogy megvitassa, és egyáltalán a gépeket kezelje, amik kinyomtatják és összefűzik és bekötik, és egyébként is lehet, hogy nem is lehetne besztszeller, mert mindenki ezt ugyanúgy látná, csak mondjuk én nem látnám, hogy ők is látják, és azt hinném, hogy ez annyira érdekes, hogy meg kell írni, pedig igazából lehet, hogy ez nem is érdekelne senkit rajtam kívül, pláne ha egyébként is mindenki éppen azzal lenne elfoglalva, hogy hal megfele vagy már halott is?

te szeretnéd, hogy ha felfedeznél egy betegséget, azt rólad nevezzék el? az Alzheimer-kór wikipedia oldalán még kép is van Alois Alzheimerről. hát, nem tudom.

olyan távolságból kell elkezdeni újra blogolni, hogy már nem csak az összes olvasód, de te magad is elfelejtetted, hogy hol hagytad abba meg miért hagytad abba. és lehetőleg nehogy új blogot nyissál, mert 1. esetleg mégsem szoksz vissza 2. sokáig tart megcsinálni 3. különben is tetszett a régi, bár azt sose sikerült visszacsinálni, hogy mutassa az órát, percet. (hajnal 2:10 van épp) meg egyébként az én fejemben még mindig nem a minesirkus él úgy, mint az igazi hdejó blogom, hanem az előző, a bordó, ami azért persze nem ilyen szép, mint a sirkus. na mindegy.

szóval az van, hogy beköltöztek hozzánk a molylepkék. ez azért elég klassz, mert legalább nem a späjzba költöztek be. ja várj, de oda is. mindegy, ott már működik a molycsapda egy ideje, és apám szerint a porcukorban sem volt moly, amiben pedig én előző nap láttam. fehérje. na mindegy, ez tökmindegy.

szóval anyám kirakott a konyhába egy másodikat, ami pont azért jó, mert a konyha pont a szobám mellett van, ami azért jó, mert így itt lesz a szomszédban az összes. ja várj, de eddig konkrétan nálam volt, mert én vagyok fenn ilyen képtelen időpontokban, és nálam világít a lámpa. (2:15) mondjuk most lett szép nemsötét sötétítőfüggönyöm, de azt persze leszarják.

nem szarják le, mert nem hagyom, hogyisne, molyszar, most már elnyomok mindent, én a humánus. tegnap még számolgattam, mennyi van, de mivel hálistennek a konyhaablak meg a szobaablakom átellenben van, és a konyha felől kiszellőztetjük a lakást, én meg kiszámoltam, hogy a szobaablakomon kiszellőztetem az allergiámat,

szóval úgyis beszellőzik néhány moly, na. (pontosabban na-iv. az vagyok, nyilván valahol már rég lepetéztek, azért néz ki az összes egyformán.) szóval nem számolom. most odagyűltek a molycsapda fölé, a plafonra, már négy centis rétegben csak moly fedi a konyhaplafont.

néha azt hiszem, hogy jön az invázió, de anyám azt mondja, hogy csak haluzom és nyugodjak le, és talán többet kéne sötétben aludnom. pedig ő rakta fel a sötétítítőfüggönyt, igazán tudhatná. na mindegy.

szóval anyám nem hiszi el nekem, de én akkor is tudom, hogy ez már a vég meg elkezdődött az invázió. múltkor olvastam egy könyvben hajszálra ilyet. egy mukinak elkezdett tele lenni a plafonja mollyal, és akkor bang jött egy konvoj. na mindegy, lehet, azt is haluztam.

most veszem a láncfűrészt, tudod, a Sacikát, akiről a múltkor meséltem, hogy milyen szépen berreg (2:22), és megborotválok néhány molylepkét.

ja, nem.
aztán majd kiderül, folytatom-e rendes posztokkal vagy ilyen tömény hülyeséggel, mint ez itt fent.

a leszekség és a vagyokság afférba kavarodott. ez így körülbelül pontos. a fejemben is ez történik. egyrészt tisztában vagyok a vagyoksággal, másrészt működik a leszekség illúziója is.

olvasok egy könyvet, amit egy nő írt és most jöttem rá, hogy igazából ha lehet választani, akkor ne már, hogy nekem kelljen mosogatni, főzni, mosni, takarítani, vasalni, bevásárolni, amíg mellettem egy férfi teljes lelkibékével tévét néz. most először jutott eszembe, hogy lehetne ez másképp is. na persze nem néz mellettem férfi teljes lelkibékével tévét, vegyük úgy, hogy elméletileg mondtam.

több. időt.

a "színiegyetemista-leszek" korszakom újabb fázisa a beijedés. nem tudom, hogy ez érzés-e vagy gondolat, de egy kicsit már elkezdett feloldani a nyár ahhoz, hogy a hogy-leszek-én-kész-holnapra-ezzel-a-sok-efóesselnél mélyebb gondolataim legyenek.
több. időt.

felráz? ezt a szót használtam? ha elkezdem összeszámolni az embereket, hányan neheztelhetnek rám joggal vajon öt alatt maradok? eddig azt hittem, egy ilyen ember van. most van nyár, a szobámat már kipucoltam, maradt is kis időm szétszedni magamat.

kíváncsi vagyok, lesz-e olyan, hogy metonimikus viszonyba kerülök az allergiámmal. fogom-e valaha azt érezni, hogy meghatároz. ma azt éreztem, hogy sakkban tart. rávett például arra, hogy átmenjek a szemben lévő gyógyszertárba, ne vegyem fel a gyógyszerész morgását (hiszen ez nem a Homecare Pharmacy, 1006 Woodward Ave., Beloit, hanem ez Magyarország, ahol se kedv se ok a kedvességre) és vegyek egy szemcseppet. de nem állhatott az utamba, egész délután takarítottam, bármennyire is vacak volt és közbetüsszögtem és szállt a por. de most már majdnem teljesen rend van.

bár pont fordulatosabb időszakon vagyok túl, kicsit engem is meglep, hogy ehhez képest milyen gyorsan adaptálódni látszom, de egy ideje mégsem lakom máshol, mint a jéghegy csúcsa, és van egy-két (nem sok) felszabadító élmény, ami ezt felpiszkálja. ma például gondoltam, belenézek ebbe a Terápia c. sorozatba, na, az igazi felpiszkálós, jó ötlet volt. többször éreztem azt régebben, hogy egy helyben toporgok személyiségfejlődésileg, de most úgy érzem, hogy van egy út, amit megtettem, és az, hogy ismerős helyen járok, az nem azt jelenti, hogy eltévedtem, hanem azt, hogy vannak dolgok, amikhez érdemes visszatérni. és ez azt hiszem, jó, és örülök neki.

kis YA

megnéztem a The Perks of Being a Wallflower filmet. körülbelül az a pressure volt rá, mint a Twilightnál, csak más előjelű: túl sokat emlegették ahhoz, hogy el lehessen menni mellette. azt gondolom róla így fél perccel a film vége után, hogy bizony nem rossz, de nem tudom nem kritikusan nézni, és talán azért elbírna még mínusz néhány klisét. szoktam mondani, hogy nem nézek túl sok filmet, de nekem ebből a nézésből az jött le, hogy van néhány kapaszkodó, talán műfaji sajátosság?, amit a készítők nem mernek elengedni. elég sok mindent elég ügyesen a homályban tudnak tartani, de zavar az, ha a film közepén meg tudom mondani, hogy az egész filmből, aminek a felét ugye még nem is láttam, mi a legemblematikusabb rész, amit a végén vissza fognak hozni, és lám vissza is hozzák. lehet, hogy most teljes tájékozatlanságomról teszek tanúbizonyságot, de mintha pont Chbosky ment volna Greenel fej fej mellett tavaly az amerikai YA irodalomban, és nekem, így nem célkorosztályként, hanem huszonévesként, pont azért izgalmasabb a Looking for Alaska mint ez a Chbosky-sztori, mert Green azt mondja, hogy nem jön vissza az emblematikus rész, nem vagyunk a mesében.

alvás helyett megnéztem a Római vakációt. (yifa!) láttam már egyszer régen, tényleg régen, de most hogy az Orlaiék kitalálták, hogy ezt is megszínpadosítják, eszembe jutott, hogy újra megnézzem. múltkor szinkronosan láttam, ez szinte teljesen biztos: nagymamám hívott fel telefonon, hogy lesz a kedvenc filmje a tévében, a tévében pedig minden szinkronos, illetve akkor még biztos, hogy minden szinkronos volt, amihez én hozzáfértem. nem nézek elég filmet, hogy ez ne csak egy benyomás legyen, de hát amit itt Hepburn és Peck csinálnak, az valami ijesztően jó, és nagyon sok ezen múlik. az egy dolog, hogy Peck még ebben az anyagias borzasztó fráterben is vonzó, de hát ez független attól, amit színészileg lenyom. ebbe a filmbe attól kell belehalni, amit ez a két ember művel, az élesíti igazán be a helyzetet. (nem a sztori, nem Róma, nem a vígjáték, hanem a színészet.)

a múlt héten egyik éjszaka azt álmodtam, hogy látok valakinek a karján egy nagyon csúnya, ijesztően torz fejű játékbabát, aminek az egyik szeme egy üres karika, a másik pedig egészen amorf, kis ponttá van összehúzódva. ránéztem, és ijesztő volt és a következő pillanatban elkapta a a bal kézfejemet, igazi volt, és belemélyesztette a körmeit és valahogy az arca is megmozdul, gonoszan, vigyorra, bőgésre, nem tudom, és fáj a kézfejem. snitt és következő képkocka az, hogy fölnézek és Garas Dezső mosolyog le rám jóságosan, megnyugtatóan.
én se amorf gonosz csecsemőkkel, se híres halott színészekkel nem szoktam álmodni. és akkor én aznap délután bementem egy bizottság elé és előadtam, hogy Harold Pinter és honnan jön a fenyegetés és ezdemilyenjó. kevesebb rémálmot, több Pintert. ha én egyszer színiegyetemista leszek... hopp ja izé -- hát így teltek az utóbbi napok.

másolócicc

igazából viszonylag keveset tudok McDonaghról, de azok alapján sajnos elég erőssé vált bennem az a benyomás, hogy ő tulajdonképpen egy copycat. itt aThe Lonesome West. nekem ne mondja senki, hogy bármi köze is van Pinter The Caretakerjéhez, az mind véletlen. sajnos nálam ezt alátámasztaülni látszik az In Bruges is. egyik órán elmesélték a sztoriját, és akkor már én egyébként is azt gondoltam róla, hogy nyúlja Pintert a The Lonesome West miatt, de emlékszem, hogy közbekiabáltam a sztorinak, hogy dehát ez Harold Pinter. miért, a Birthday Party miatt? mondom, dehogy a Birthday Party, a The Dumb Waiter. copycat.

nem megy a jólviselése az elmúlt időszaknak. 7-én, vagyis majdnem 20 napja volt az utolsó vizsgám, és mégis. utána toltunk egy főpróbahetet premierrel, utána kiderült, hogy nem tudok abszolválni, utána azt mondták, hogy a TB vagy elbírálja az utólagos passziváltatás határidejéig a kérelmemet vagy nem, úgyhogy ha passzívra megyek, egy év múlva tudok legközelebb államvizsgázni, mert hiányzik egy olyan tárgyam, ami egy olyan nyelvi záróvizsgára készít fel, amit viszont már megcsináltam. úgyhogy holnap nem megyek államvizsgázni, pénteken nem megyek felvételizni. egy éven át pedig lehet, hogy diploma és aktív hallgatói jogviszony nélkül tengődhetek (ez attól függ). így a másik felvételim fokozottan mindent vagy semmit ügyletté alakult, és azt hiszem, nem élem meg elég jól. utolsó fordulózom, és tudom, hogy addig az a dolgom, hogy kipenhenjem az elmúlt tanévet, különös tekintettel a tavaszi félévre, de eddig nem sikerült rendesen ellazulnom, inkább csak kóválygok.

René Jacobs Die Zauberflöte-je megy a mezzo-n. Eléggé lekéstem az elejét, mondtam is, hogy sajnos. De nem tetszik. Úgy érzem, hogy ma az operához elég kevesen tudnak jól hozzányúlni. Nyilván nem nézek elég operát ahhoz, hogy ez egy érzésnél vagy benyomásnál többet jelentsen, de amennyi operát itthon láttam, azok közül egyedül Brook rendezése említésre méltó. Lenne a hazai pályán is, aki érdekelne - csak még nem láttam rendezését. Jacobs rendezése több szempontból is szerencsétlen. Életidegen, pózer, illusztratív. A díszlet vetített, kunsztot akartak, de gyenge lett. Kliséket pakolt fel. A saját erejét veszi el az egész. A fuvolista sem győzött meg. Kár.

kokta?

tudom, hogy valakinek meg ez a nyelve, már ha nem a generatívék találták ki, de valahol viccesnek tartom, hogy ha kedvük támad valamit másik nyelvből vett példával alátámasztani, akkor valami eszkimó nyelvet hoznak elő meg most a Choctaw nevűt, ami akár piréz is lehet, úgyse nézek utána, hogy tényleg létezik-e. és akkor leírják nekem ezen a nyelven, hogy as- -pi-so-tok, és hogy ezt hogy lehet cafatonként lefordítani arra, hogy "én nem láttam". szépen példázza az egész generatív attitűdöt: valami olyannal támaszt alá valami mást, ami akár kitaláció is lehetne a "valami más" mintájára például.

mégegy mese. ezúttal a generatív mondattan metaforikus nyelvéről.
ezek a fura nyelvész nénik és bácsik úgy gondolják, hogy az esetet különböző helyeken osztják a mondaton belül, és ha DP vagy, akkor szükséged van esetre, ezért oda kell menned, ahol osztják. szerintük ez valami fura vetésforgóban történik hol itt, hol ott. most épp a passzív szerkezetről olvasok. ott ők úgy képzelik, hogy létezik egy mögöttes séma, ami legalábbis hasonlít az aktív mondatszerkezetre. szerintük tehát az aktív mondat tárgya lesz a passzív mondat alanya, és azért lesz az, mert a tárgylét és az alanylét mondatbeli pozíciókhoz van kötve, és a korábbi tárgy, ami jól elvolt a láthatatlan tárgyeset ragjával az aktív mondatban, egyszercsak nem kap többé esetet a tárgy pozíciójban, ezért átmegy esetért az alany pozíciójába.
számomra ez kérdés, hogy lehet-e ilyen fajta meseként megközelíteni a mondattant, ami állapotok helyett állapotváltozásokról beszél. tegyük fel, hogy nem lesz primer az aktív mondatszerkezet a passzívhoz képest. nem lesz olyan, mintha az egy korábbi állapot lenne. különbenis, amint ezt az állapotváltozós mesét próbáljuk követni felmerülnek, legalábbis bennem felmerülnek olyan kérdések, hogy hol szűnik meg az esetosztás a tárgy pozíciójában? eltűnik az alany, és akkor? hogy tűnik el az alany? elrabolják? van ok-okozatiság az alany eltűnése és az esetosztás beszüntetése között vagy teljes egyidejűség van? stb. hát így vagyok.

haaaa, na most kezd gyorsan örvénylő katyvaszhoz hasonlítani a mondattan tankönyv. találjuk ki a partitivot, mégpedig úgy, hogy csak indefinite dolog kaphassa. ezzel megmagyarázzuk, hogy miért indefinite dolog, ami kapja (logikus, ugye), és utána megmagyarázzuk azt is, hogy a there constructionben ez az indefinite kitől kaphatja meg a partitive case-t, mert nem megy az csak úgy. kitaláljuk, hogy bizonyára egy láthatatlan lightverbtől, ami azonban nem az a light verb ami a causative-ban van, mert a causative light verbjéről az lett bemesélve nekünk, hogy az az alanynak (végre valaminek tudom a magyar nevét, látjátok?) agent theta-role-t oszt, a there constructionben viszont az alany expletív, tehát nem kapha theta-role-t. így egy puszta általánosításra támaszkodva azt a következtetést is le lehet bátran vonni, hogy ez a láthatatlan light verb nem oszt a másik oldalára sem tárgyesetet. de aztán felcsillan a reménysugár, mert kiderül, hogy ha theta-role-t nem is oszt az alanyára itt a light verb, azért valamiféleképpen mégis megszab neki valamit, nevezetesen azt, hogy there lehet, it nem. innen a folytatás borítékolható, nevet adunk ennek a tulajdonságnak, és máris a rendszer része. agyrém.

kedélyállapottól függően

az angol szintaxison elég sokat tudok röhögni/szentségelni, mert még mindig egy olyan rendszernek látom, amit először kitaláltak, aztán ráhúzták az élő nyelvre, és ahol nem stimmelt, ott elkezdték alszabályozni. ezért szerintem kimondottan vicces az, amikor nagyon tudományosan ilyeneket mondanak, hogy meg fogjuk látni, hogy az iksz fogalom bevezetése bár mennyire nem tűnik első blikkre logikusnak, mennyi bizonyítékkal fogja majd alátámasztani saját létezésének praktikusságát. tehát kvázi azzal igazoljuk valamilyen definíció bevezetését, hogy a definícióban benne lesz majd az, hogy jó ötlet volt bevezetni a definíciót? hát köszi, szórakozzatok kedvetekre. de most nem erről akarok írni.
most arról akarok írni, hogy itt előttem ez a tankönyv azt meséli nekem, hogy a következő mondatban két esemény rejlik ok-okozati viszonyban: "a szél erodálta a sziklát". nevezetesen 1. a szél csinált valamit, amitől 2. a szikla erodálva van. nem egy hosszú mese. na mindegy, olvassunk el egy következőt is.
na, ez már sokkal izgalmasabb, most figyelj. itt ez a szép mondat: "Péter belerakta a tojásokat a tálba". a könyv szerint ez három eseményt takar, nevezetesen 1. Péter csinált valamit, amitől 2. a tojásokkal történt valami, amitől 3. a tojások végezetül szerencsére a tálban reklinálnak. ez igen! explicit magyarázat, hogy mennyivel eseménydúsabb egy tojásnak mint a sziklának.
hát, nem tudom. szerintem ez teljesen flód. ugyanúgy csinálhatna a szél is valamit, amitől történik valami a sziklával, amitől a szikla, légből kapott kedélyállapotától függően (!), valamilyen állapotban reklinál.
hihihaha a szentségit.

updét. megértettem, mit akar mondani a tankönyv. a szeles példa kétszereplős (szél, szikla), a tojásos három (Péter, tojások, tál). ennyi irányból lehet megélni a szitut. kész csődület. ;)

azon gondolkodom, melyik az átlagos szarnapom legjobb része, de nem jövök rá. a hétfőn is így lehetett csak túllendülni. most a legjobb, mert amíg nem írom meg a vizsgát, nem tudok úgyse a következőre tanulni. most a legjobb, mert mostmár úgysem oszt vagy szoroz, ha megpróbálok ismételni. most a legjobb, mert amíg írom ezt a vizsgát addig minden más alól fel vagyok mentve. most a legjobb, mert megérdemlek egy félóra szusszanást, ha már megírtam a vizsgát. utána snitt, 8-10 óra amíg bemagolászom ilyen 2-15000 fős szláv mikronyelveket és társaikat, snitt, hajnali háromnegyed négy azaz fél órával ezelőtt. hogy akkor most négyig még nem kell aludjak, azt csinálok amit akarok. és akkor most megyek aludni.