hogy a manóba lehet felfedezni a Csendes óceánt. muksókáim elindultak nyugatra, hogy majd elérik Ázsiát és erre nekimentek annak a nagydarab földnek, amit Amerikának hívunk. innentől kezdve nem volt egyértelmű, hogy kell a túloldalán valami vízre hasonlító dolognak lennie, ha egyszer Ázsia partvonalai ismertek voltak már? törikönyv első oldala.

vernyogni van kedvem, úgyhogy nyomorúságos helyzetem illusztrálása végett itt van a hangtan vizsgát megelőző szenvedéseimnek leghosszabb fejezete, ami életemben körülbelül negyvenedszerrre magyarázza már el, hogy mi az a fonéma. ezt ma be kell fejezzem, és az egyetlen dolog, amivel motiválni tudom magamat erre az az, hogy a történelemre gondolok, és akkor rögtön megjön a kedvem. ez az anyag kiválóan példázza, hogy mennyire lehet az ilyet élvezni, mert az aprólékosság olyan fokozatát mutatja, amit csak olyan ember követ el, aki ezt élvezi. sajnálatos módon a szöveg annyira száraz, hogy ez az élvezeti faktor nem működik nálam. pedig roppant érdekes, hogy miért tekinthetnénk a glottális [h]-t és a veláris nazális [ŋ] hangot allofónoknak - vagyis inkább miért nem - vagyis inkább miért mégsem annyira egyértelmű, hogy nem.

ajjajjaj

ránéztem a történelemkönyvre, amit jövő hét csütörtökre be kéne vágjak. több, mint 400 oldal. az a baj ezekkel, hogy rögtön látszik, hogy erre én nem leszek képes, és akkor már el sem akarom kezdeni. ha lenne valami barátságos mennyiségű tananyag, akkor az rendben, lássátok szümtükkel, megcsinálom. de hogy én egy ilyet bevágjak. inkább tanulom a hangtant, azzal elvagyok, abban nem csak információhalmaz van, hanem gondolatmenet is.

lehet, hogy csak azért, mert ebben a társadalomban élek, de most jutottam el arra pontra, hogy elkezdett irritálni, hogy egyesek kiírják a facebookra, hogy ilyen nyelvvizsgájuk meg amolyan szakdolgozatuk meg ilyen-olyan mi az akármicsodájuk ötös lett. egy ideig igyekeztem lájkolni az ilyeneket, mert ez örömhír, de most már azt gondolom, hogy ez nem az én dolgom, hogy a távoli ismerőseim eredményeit dicsérgessem, és az egész nem néz ki másnak mint dicsekvésnek. értem én, hogy nagy az öröm és ezt meg kell osztani a nagyvilággal, csak csúnya mellékhatása az egésznek, hogy a facebookon működik egy lájkolós rendszer. és akkor ha nem lájkolják = mélységesen megsértődtem, akkor talán mégsem csak arról van szó, hogy megosztjuk az örömünket, még akkor sem, ha egyébként annak indult a dolog. akaratlanul is elvárást támaszt az ilyen mások felé. nem tetszik, hogy ilyen hozadékai vannak.

délután egykor tesóm fölketl, amikor 9-re volt állítva az ébresztőóra... és sehogy nem állok a tanulással. na ez para.

nem igaz, hogy vihar van, pontosabban hogy épp most van vihar, amikor kimegyek. most már elkezdődött a drukk. első két áldozatom elméleti nyelvészet és történelem. mondani sem kell, mennyire lelkes vagyok. szerencsére közben vannak dolgok, amiket örömmel csinálok. (közben? helyette.)

másfél éves tartozást teljesítettem magamnak. ezt. tavaly elmentem Amerikába, és megrendeltem a netről az Elefánttemetőt. most pedig elolvastam. a fiú sose hívott el sehova, most pedig itt egy másik ábránd, akivel szintén bajosan tudok bármit is kezdeni. az a gáz, hogy közben vénültem - meg az, hogy már megint molylepkés a szobám, amitől simán csak kibukok, ugyanis
1. ijesztő
2. hangos
3. ronda
és különbenis ne jöjjön közel. mondjuk úgy 100 méteres körzetembe. és köszönöm, nem nem darazsat, lepkét, legyet, szúnyogot és egyéb haverjaikat se kérek a szobámba.

meg vagyok zizzenve.

egyetemi színházi napok vannak, és hát én ugye színházban szeretném a jövőmet, úgyhogy adja magát a dolog, hogy elmegyek, és legalább részben megnézem a programot. és hát azt kell mondjam az első ilyen amatőr társulatos tapasztalatom után (sőt már közben), hogy megrendítő, hogy mi van. ugyanis az van, hogy a kutya sem megy el megnézni. pedig én is ötszáz pénzért mentem be és még a sörüket sem volt lelkem meginni, mert hát ha nem pályázatból, akkor el nem tudom képzelni, honnan van pénzük egyáltalán a villanyszámlára. aggasztó a dolog. és lehet, hogy tévedek, de ennyiből az a benyomásom is támadt, hogy a profi színház sem kíváncsi erre, ami szerintem baj, szerintem szorosabbnak kéne lennie a kapcsolatnak. egy kicsit olyan, mintha lenne a kőszínházi struktúra meg a függetlenek, de a függetlenek is inkább az alternatívok, az amatőrök meg már nem. bár adja az ég, hogy rosszul gondoljam. mivel a kultúrába a nagyokosok szerint kár a pénz, így persze verseny van, a Máté is olyanokat mond (ha nem ferdített az interjúkészítő), hogy nem szeretné, hogy az Ascher meg a Gothár a konkurens kőszínházakban dolgozzon... ami szerintem egy tökegészségtelen dolog, ami csak a verseny miatt kell, hogy egyáltalán fölmerüljön. deszóval én azt gondolom, hogy a magyar fiatalság igazán nem kapja a pofájába a színházat, pedig a színjátszásnak már általános iskolában ott lenne a helye, és ha azzal nőnének fel a fiatalok, hogy ők is kipróbálhatjak, akkor töknagyot néne a társadalom arra, hogy hogy a csudába van ennyire elválasztva az amatőr meg a profi szféra egymástól. a kőszínházak is úgy próbálnak ebben a vacak gazdasági helyzetben közönséget hajkurászni, hogy a fiatalokat beviszik a falak közé, nézd meg magad, csináld magad, tehát voltaképpen teljesen logikus lenne, ha az amatőrökkel összekarolva lejtőt csinálnának a sziklafal helyére... csakugye ha lebontják a színpadot övező automatikus pátoszt, akkor az idősebb generáció fog csalódni meg azok, akik mindegy mire mennek, ha színházba mennek, mert az nekik ünnep, és akkor kinyalják magukat satöbbi satöbbi. namindegy, most inkább megyek drámát olvasni.

tegnap délutáni egy deci bor után hogy a francba lehet úgy ébredni, mintha másnapos lennék.

mi történik akkor, ha direkt berakok egy filmet (gwh), amin a legutóbbi két alkalommal kiborultam? múltkor nem emlékeztem, hogy már egyszer kibuktam tőle és úgy néztem meg, de most emlékszem, és tudom, hogy azt akarom, hogy felszínre jöjjenek egy kicsit a dolgok, és azért akarom berakni. hat ez még így? különben meg most jutott eszembe, hogy akár azt a másik filmet is megnézhetném, ami után legutóbb fél órán át bőgtem. (bm) az csak véletlen, hogy mindkettő pont RWs.

vatdöfak vatdöfak. nincs kedvem nem csinálom vagy hogy is van ez. egész biztos, hogy rendesebben állnék, ha nem csinálnék még két másik modult. abnormális lenne a maximumot hozni, amikor a heti programom az volt, hogy elolvassak két drámát drámatörire hármat meg ebire. lehet sőt valószínű, hogy vannak zsenik, akik egyszerre nagyon vágnak mindent, amit csinálnak, de én nem vagyok az, és nincs kedvem ehhez a fél hét alatt mindent bepótolnihoz, mert nem erre a munkamódszerre meg tempóra vagyok kitalálva, tehát tulajdonképpen bőségesen elég program lesz most éjszakára egy kicsit összekaparni azt, amivel foglalkoztam meg hozzászagolni ahhoz, amivel nem, hogy legalább két szót tudjak róla. (de csak azért mert vizsga, egyébként vagy sokat vagy semmit.)

az elmúlt 3 hónapban volt néhány kötelező, amit el is olvastam. például elolvastam két Turgenyev-regényt. és mire emlékszem belőlük? szinte semmire. néhány drámával is ugyanez a helyzet. mitől van ez? mondjátok, hogy nem csak velem van ez? mindent elfelejtek. jajmosteztne. azért, hogy mindenhol csináljak valamit, semmit sem csináltam rendesen. de most már hagyjanak engem békén azt csinálni, amit akarok.

jaj annyira butának érzem magamat. és nem is azok miatt, amiket nem olvastam el, és azért nem tudok, hanem a többi miatt, amit meg igen, és mégsem tudok egy mukkot se.

hagyjanak békén.

a füzeteimből random kerülnek elő a színházjegyek.

iszonyatosan felhúztam magamat olyan másfél órája, amikor rájöttem, hogy szőrtlenül-bőrtelenül eltűnt a Három nővér dvd, amit ma este bizony a holnapi vizsga előtt megnézni terveztem. nem javított a dolgon az sem, hogy a Platonovval is ugyanez történt. kitrappoltam a Saturnba, de egyik sem volt (persze ezt úgy kell elképzelni, hogy Ivanov meg Elnöknők meg Fekete tej meg Galócza meg A talizmán... szóval azok mind voltak, de ez a két Csehov az istenért se). azt okoskodtam ki, hogy minden bizonnyal én ezeket odaadtam valakinek, még az is lehet, hogy ajándékba, szóval holnap megpróbálom megvenni őket a Katonában újra. napersze az már a vizsga után lesz. még mindig annyira fel vagyok húzva, hogy dühből falom a pattogatott kukoricát. lehet, hogy az is a baj, hogy ma este nem vagyok színházba, és kompromisszumként legalább megnéztem volna egy felvételt, de így még ezt sem. így olvashatom a tanulmányokat helyette.

nem megy nem megy. rosszak a minták, amiket követek, talán. talán azt sem tudom, hova megyek. nem azzal van a gond, hogy mit akarok. az akarást befolyásoló körülményekkel van a gond, amikhez igazítani kell, hogy mit akarok. tehát az akarás már nem is akarás, csak annak valami mostohaunokatestvére. akard, amit kell, hidd, hogy akarod, amit akarsz. most azt hiszem, megvan, amit a kolléga mond, amikor azt mondja, céltalanul siető ideák. én ezeket a vizsgákat nem akarom. csak a drámatörit. jövőkép nincs, de amit eddig építgettem, azt azért oda lehet dobni valami őrültségért. valami szub dologért, amiből nem lehet megélni vagy esélyem se lehet megélni, amit föl kéne adni, mielőtt komolyan vennéd. egy tízessel lennék csak öregebb, már nem számítana, hogy én meg az aspirációim. mármint ennyire se. most még jóindulattal mosolyogva el lehet nézni, ahogy disszimulánsként besorolódom a kissrácok közé, egy napon enyém lesz a világ, császár leszek, mint Peer Gynt. miközben azt akarom, hogy komolyan vegyenek, marokra fognám magamat, hogy hé, gyere vissza, benned még lehet valami a új reménységből. hogy még érdemes valamit átadni nekem... még nem késő utánamenni annak, amit igazából szeretnék. meg ilyesmi. három éve tolok egy utat, ami nem egészen az enyém vagyis nem igazán az enyém mert van ami igazábban az enyém. még mindig? és biztatnak is, menjek rajta tovább. és ha most ezen a ponton kiszállok és elkezdek futni a bizonytalan után, amit soha nem mertem eléggé akarni eddig, akkor nem esek-e két szék közül a pad alá? ez félelemmel tölt el. ha nem vállalom be a kockázatot, azt viszont egy életen át bánnám. csak a félelem. hogy azt is elbukom, amit eddig felépítettem. franc gondolná, hogy ekkora súlya van az idő múlásának. és azt szokták mondani, hogy a midlife-krízis még később jön. frankón ez a midlife-krízis, ez az érzés. koravén lettem vagy mi?

úú, gáz van vizsgaügyileg. holnap már nem engedhetem el magamat színházba, pedig mehetnék. ráadásul utolsó előadás. de már láttam háromszor, és nem akkora az inger, hogy a vizsga előtt... inkább megnézem a Három nővért felvételről, az úgyis közelebb visz a vizsgához is... Bodó az Anamnesisbe behozta a három nővért, micsoda egy fájdalmas szóvicc.

maradjunk annyiban, hogy rendelkezem mindenféle önmagamat negatív színben feltüntető gondolattal, és hát inkább nem szeretnék most semmiből sem vizsgázni. attól is félek, hogy most egy olyan döntést hoztam meg és kezdtem el híresztelni (mert ami napi szinten foglalkoztat, arról napi szinten fecsegek, talán sajnos), ami lehet, hogy egy rossz döntésnek fog majd bizonyulni. attól félek, innentől kezdve végérvényesen kallódóvá válok.

miután háromnegyedkor haza, háromkor ígéretet teszek egy tanáromnak, hogy aznap bemegyek hozzá. el ne felejtsek. nem csak bemenni, fölkelni is.

times like these

amikor az ember elér a színházazás olyan fokozatára, hogy azért nem tud elmenni megnézni egy előadást mert éppen a sajátja van, akkor elkezd hümmörögni azon, amikor kiderül, hogy a művészetterápiás tábor két színházas nyári munkát is üt.

hogy valamit meséljek is, az van, hogy színház. ott érzem magam otthon. úgyhogy most egész hétvégén színház van. pénteken kettőt néztem, szombaton két próba egy előadás, vasárnap egy nézés, hétfőn egy nézés. csütörtökön vizsga, ez mondjuk nem lenne muszáj...

hja, ötre emelkedett az újraolvasott drámácskák száma, de még mindig nem tudom, melyik kettőt fogom összehasonlítani 5 oldaban. az egyik már megvan és a másikat is gyanítom, de az nagyon nagy meló, drámatörire meg már megint félkészen megyek, amit nem szeretek.

szerencsére a múlt hét emlékeinek köszönhetően kezdek kissé pánikolni. egy hete ilyenkor simán elaludtam az első két órát és lelógtam a harmadikat. csütörtökre pedig ugyanúgy kell még egy beadandó, legalább 5 kritikai forrást kell használni hozzá. nem az, hogy 5 forrást, hanem 5 kritikai forrást. pedig főpróbahetünk van és színházba van kedvem menni. és után meg beszámoló lesz... és sehogy nem vagyok a kötelezőkkel. sem.

tökpoén, hogy adót kell bevallani az usának. szerencsére nem volt bevételem, úgyhogy nekem csak azt kell bevallani, és megúszok egy rakás nyomtatványt. viszont így is sikerül valamit nem megértenem, úgyhogy írtam egy szép emailt a payrollosoknak, remélem mielőbb válaszolnak...

nem kellett volna. időnként összeakad az ember azzal, amikor nem kellett volna. franc, most mondja, hogy halló, itt Lulika vagy inkább azt, hogy nekem Steier Edit a nevem. mi okos, mi helyes?

elég nagy lumpen vagyok én néhány napja, de tekintsük úgy, hogy a csütörtöki beadandó megviselt, és most a jól megérdemelt szabadidőmet töltöm, miközben dehogy is lenne szabadidőm, és dehogyis érdemelném meg. a múlt hetet is majdnem végiglógtam, többek között ugye egy zéhát is lelógtam (de legalább benn voltam helyette egy előadáson)... most meg csütörtökre kell a brutálbeadandó, úgyhogy egyáltalán nem érnék rá itt tögymörögni. pláne, hogy az orosz nagyregényekkel meg szakirodalmakkal sem állok szinte sehogy, ne is említsük az amerikai irodalmat, aminek másfél éve is úgy mentem át a vizsgáján, hogy alig olvastam valamit, és hát ennek nem így kéne lennie, és engem érdekelnek is ezek a dolgok, szóval el is olvasnám, ha. de közben meg ugye be kéne vágni az USA egész történelmét is, ez nem lesz lájtos, és most sem lustálkodni kéne... megyek is, olvasom tovább Albee-t, elvégre még csak hajnali négy van, mert hogy teljesen normális időben szoktam lefeküdni aludni is. egyébként meg félek néhány dologtól, ami egyáltalán nem egyetem, és onnan is tudom, hogy félek, hogy múlt éjjel megálmodtam egy ilyet, tehát foglalkozik vele a tudatalattim. de ezeket a dolgokat nem szabad leírni, úgyhogy nem is írom le, hátha kimegy a fejemből...

már majdnem 36 órája nem írtam beadandót, ezért hát kezdenek iszonyatos elvonási tüneteim lenni. pláne hogy kettő még hátravan, és az egyik nagyon melós. úgyhogy ma megírom az egyiket, és utána belebújok valami könyvtárba a másikhoz. ja meg szégyellnivalóan rosszul állok az orosz kötelezőkkel. sok szakirodalmat kéne olvassak meg nemmellesleg be kéne fejezzem az Oblomovot és el kéne olvassam az Anna Kareninát. május 24-ig. jó vicc, kár hogy komoly. hatalmas nagy luxus, hogy ennek örömére belebújtam a színházba, de nem érdekel. a színház az színház, úgyhogy rendes főpróbahetet fogunk csinálni a srácokkal minden beadandó közepette. mert nagyon klassznak kell lennünk szombaton. meg mert a színház jó dolog.

nem hiszem el, hogy lehetek ilyen sügér. holnap reggel egy egész Shakespeare-drámához kapcsolódóan kell leadnom valami nyúlfarknyi beadandót. az óra célja elvileg az lenne, hogy a színpadra állítás kérdéseivel foglalkozzunk. ennek megfelelően kellene gondolom megírnom a beadandót is. de akkor ahhoz kellene egy teljes koncepció is, nem? (három oldalban?) és milyen szakirodalmat találjak én ki ahhoz, hogy lehivatkozzam. veszett fejsze nyele. én egy drámához close readinggel szoktam hozzányúlni. ahhoz úgy kellene legalább egy hét mondjuk. meg egy csomó szakirodalom. én ezzel semmit nem csináltam eddig. bejártam az órákra. igyekeztem részt venni. a drámát olvastam már néhányszor, de kritikai kiadást nem nyaltam végig hozzá. Shakespeare-t nem lehet csak úgy félvállról szétszedni. ahhoz fel kell nőni. és ráadásul egyelőre azon a bolond véleményen vagyok, hogy ahhoz hogy megrendezz valamit, nem kell ismerned, hogy mit vannak a legrejtettebb bugyraiban, hanem a recepciótörténetével kell inkább tisztában lenni, meg azt kell megnézni, hogy mit tudsz vagy akarsz kihozni belőle. persze szét kell elemezni a drámát, látni kell a történeteket benne meg minden ilyen, de nem  félszavas utalásokat. Shakespeare azért durva, mert ott aztán van hogy tényleg hiába vallatod a szöveget, annyira nem határolja be határozottan, hogy mit hogy ért, hogy hiába megy úgy neki az ember, mint egy nyomozó, akkor is jönnek a kérdések, amik arra kényszertik, hogy döntsön valamelyik válasz mellett, amikor a szöveg nem dönt. na, ebből három oldalt, reggelre. jézuska.

tök butának és semmirekellőnek érzem magamat. úgy érzem, egész nyáron tanulni akarok...

van valami, amitől a Long days journey into night nagyon ír. köd meg tengerpart, meg az anyuka. (és amikor azt mondja Edmundra, hogy ""I know he's going to die." akkor teljesen olyan, mint Maurya a Riders to the Sea-ben.

(hogy leszek én mindennel kész?)

úgy elaludtam, hogy lekéstem az első két órámat, a harmadikra meg nem megyek be a tanszéki vendégelőadás miatt. jee.

egy kis trombitás kisklapecnyösz

most tartok abban a szakaszban, hogy még a minimumot se. persze nem most történik meg először, hogy úgy érzem, bélkilógattam egész félévben hétről hétre, és amikor meg a végén jegyet kell szerezni, akkor már kivan a belem. (ami alapvetően azért röhejes, mert itt aztán tényleg az a fontos, hogy mennyire maradandó, amit közben csináltam, azt meg értelemszerűen csak a végén lehet lemérni.) a minimum az szokott lenni, hogy elolvasom a két drámát drámatörténetre. eddig mindig sikerült, most nem fog. úgy szoktam általában csinálni, hogy van 4-5 dráma feladva minden hétre, ebből 2 szerdára, 2-3 csütörtökre, és akkor szombattól szerdáig minden nap elolvasok egyet. de most kibillentem. pénteken és vasárnap volt a két konferenciaelőadásom, így már a csütörtököt is végiglógtam, hétfőre beadandó volt, azt vasárnap tudtam csak elkezdeni, csütörtökre megint beadandó, és már amikor kivettem a könyvtárból a két drámát szerdára, akkor láttam, hogy ez nem fog két nap alatt menni. egy dráma 170-180 oldal. csütörtökre meg beadandó. nem is mertem eddig utánakérdezni, hogy mit adtak föl még aznapra múlt héten, amikor nem mentem be. ja, mára pedig az Anna Karenina kéne. de ahhoz nem érzek lelkierőt, hogy elolvassam, mit ír róla a wikipedia. az O'Neill drámának kábé a felével vagyok meg egyelőre szerdára. ma pedig szódolgozatot kéne írjak nyelvfejlesztésből, de nem megyek be, mert vendégelőadó van, és mindenképpen meg akarom hallgatni az előadását. angol szakon higgyék el, hogy használom az angol nyelvet, ne kelljen már engem ezekkel a szódolgozatos nyelvfejlesztésórákkal nyüstölni. ráadásul oda is van beadandó, amit már rég megírtam, csak aztán feltétlenül ki kellett találni, hogy még maceráljuk át így meg úgy, de persze ezt előtte nem lehetett volna, úgyhogy egyszerűen sztrájkba kezdtem a célegyenesben. már az kész csoda, hogy a két előadást meg tudtam csinálni, úgyhogy ha most lehetne, lazítanék. délután, a második kávé után nem bírtam már rendesen koncentrálni a drámára, a körülmények meg arra kényszerítenek, hogy félmunkákat csináljak, amit, mint már ez rólam kiderülhetett, nem annyira szeretek. közben még rágják a fülemet amiatt is, hogy akarjak már szakkolis maradni, de egyre jobban csak azt érzem, hogy én nem vagyok olyan nagylány, én pepecselni szeretek (egyszer már mondtam, hogy aki látott már főzni, az tudja miért mondok valamit, itt újra azt tudom felhozni, hogy nézd meg, hogy főzök, abban benne van minden) a pepecshez idő kell, nem kétszerannyi kötelesség meg teljesítendő elvárás. maybe i'm not cut out for mindent példaértékűen teljesíteni, de ebben a túlmunkában néha azt érzem, hogy nem az a kérdés, hogy jól vagy rosszul, hanem hogy egyáltalán sikerül-e teljesíteni. (=van kész beadandó v. nincs kész beadandó). sehogy nem állok egyikkel sem, de helyette meg azon igyekszem, hogy meglegyen a 350 oldal dráma két nap alatt. csakhogy a beadandókhoz újra kéne olvasnom a kapcsolódó drámákat szintén.

nem tudom, mi sikerül, de hajtom hajszolom magamat, hogy legalább valameddig mindenből eljussak. már csak azért is, hogy a vizsgaiőszaknak még legyen kit kizsigerelnie.

Ismerte-e O'Neill a térfogati kontrakciót?

EDMUND már ivott egy drinket. Bátyja JAMIE pedig a következőket csinálja és mondja.

He comes back and takes a drink.
And now to cover up from his eagle eye. He memorizes the level in the bottle after every drink.
He measures two drinks of water and pours them in the whiskey bottle and shakes it up.
There. That fixes it.

A válasz: O'Neill nem ismerte a térfogati kontrakciót.

kicsit több, mint egy évvel ezelőtt kitaláltam egy busznyi embert. Sárát - a színésznőt, Balázst - a fiát, Jankát - a magyarszakost, Évát - a nyelvtanárt, Emmát - a kislányt, Irént - a nagymamáját, Gyulát - az apukáját, Ferencet - az orvost, Annát - a könyvtárost, Tamást - a színikritikust, Jutkát - Anna unokatesóját, a kövér kisfiút, a sovány kisfiút, a káromkodós anyukát, Zsuzsa nénit, Györgyöt - a fogorvost, Gyurit - az ő orvostanhallgató fiát és Ádámot - a láncdohányost. ez 18 ember. most csak egyet kell, de annak nagyon valóságosnak kell lennie. nem mintha bármi lehetne akár kicsit, akár nagyon valóságos. ehhez természetesen úgy éreztem, hogy kell egy modell. de az én kreatív agyam, ezt rögtön elkezdte átrajzolni, és azt vettem észre, ami miatt ez az egész tanulságos volt, hogy nem is annyira átrajzolni, mint inkább elrajzolni. ezek szerint, ha irodalmat írok (ami az utóbbi egy évben nem fordult elő sűrűn), akkor elrajzolom a karaktereimet. ez egy érdekes új ismeret magamról.

egész nap, de tényleg egész nap (értsd, amióta délben fölkeltem) azzal vacakoltam, hogy összehozzak holnapra a konferenciára egy negyed órás előadást, de annyira egy semmi idő az a 15 perc, hogy egyszerűen nem megy. (ha nagyon igyekszem, 18 perc, de ahhoz nagyon észnél kell lenni. pláne úgy, hogy nincs előre megírt szövegem csak egy diasorom, az is inkább szemléltetésképpen.) azt gondolom, hogy 15 perc semmire sem elég. először kidobtam egy halom párhuzamot, hogy ez nem fog beleférni, aztán kidobtam az egész Bahtyint is, de már az egésznek a kétharmadánál nagyon pánikban vagyok, hogy nem érek a végére, pedig még csak ott kezdenének fontos dolgok előjönni. a lényeget már összecsapom - áhh. és én sosem paráztam azon, hogy elkezdem keresni a szavakat, mert egy ideig úgy gondoltam, hogy jó a beszélőkém, de most tényleg félek, mert nem les idő arra, hogy elkezdjem keresni a szavakat, és ugye nem írtam meg előre, nem felolvasok. egy pillanatra elúszik a koncentráció, akkor ott vagyok meglőve, mint amerikában, amikor másodszor adtuk elő a jelenetet az egész csoport előtt. csak már meghülyülök attól, hogy egész nap ezt a nyesegetést csinálom.

na jó, kaptam egy kis intermezzót a tanulásba, amiből levontam következtetésül, hogy gusztustalan vagyok. vivir la vida.

hozzászokhatnék már ezekhez a hangulatingadozásokhoz, de nem megy. most épp a pánik van, hogy nem leszek meg az előadással. azt nem értem, hogy mitől van ez, hogy bármit csinálnom kell a két véglet között ingazodom. egyik pillanatban úgy érzem, hogy tökszuper, minden sínen van, a következőben meg bepánikolok, hogy dehogy van, sehogy nem állok semmivel. köztes állapot meg nincs.

kőművesmunka

Kettőből egy konferencia kipipálva. Szerintem tetszhetett a hallgatóságnak, amit csináltam, de ebben azért nem olyan könnyű biztosnak lenni, mert nem nagyon szóltak hozzá. A másik két ember előadásához a szekciómban sokkal több vitatkozó meg konstruktív hozzászólás érkezett, és nem igazán tudom eldönteni, hogy amiatt-e, mert ők komolyan vehetőek voltak és én meg nem, vagy amiatt, hogy az én megközelítési módom annyira eltért volna attól a munkamódszertől, amihez a tanszéken szokva vannak. Ezt nehéz megmondani. Én azt tudom, hogy nagyon a hasznomra válik szakmai szempontból a többnézőpontúság, és ebben talán el is ütöttem a többi előadó közegétől. Azt a kérdést kaptam, hogy olvastam-e ehhez Csehov-szakirodalmat, és azt válaszoltam, hogy nem sokat. (Amit olvastam, az is nagyrészt számomra irreleváns kérdésekkel foglalkozott, de egyébként is, amikor keresgéltem, nem találtam igazán értelmes elemzést a drámához, inkább csak néhány felületes marhaságot.) Kíváncsi lettem volna, mit szólnak, ha megmondom, hogy helyette viszont Hamlet-szakirodalomból készültem, de ezt nem mondtam meg, a Hamlet-Ivanov párhuzam meg implicit maradt, ha több időt kaptam volna, akkor csodásan látszott volna, hogyan lehet Hamlet-szakirodalomból készülni egy ilyenre. Azért szeretem ezt a témát, mert teljesen jól működhet benne az interdiszciplinaritás. Egyfelől valahol bekapcsolható a dráma az orosz Shakespeare-recepció történetébe, másfelől nagyon erősen jelen van a színpad világa (és Csehovnak aztán volt némi köze a színházhoz), ami azért is nagyon izgi, mert a Hamlet is elég erősen reflektál a színházra, tehát több síkon is összekapcsolódhat a két dráma.

Na mindegy, elragadtattam magamat egy kicsit. Igazából arról akartam írni, hogy az előbb összeszedtem fejben azt a sokmindent, amiről a vasárnapi előadásomban szeretnék beszélni, csak még nincs rendesen rendszerbe rakva, és azt érzem, hogy igazából megvannak a dolgok, látom is, hogy mi miért fontos nekem és mi hogyan kapcsolódik egymáshoz, csak még a struktúrán kell dolgozni. És igazából szerintem ezen dől el minden, és ez az igazán nagy feladat egy ilyen előadás összerakásakor. Amikor a másik előadást írtam, arra is rájöttem magammal kapcsolatban, hogy számomra ez az igazán izgalmas része is egy előadás összerakásának: persze először összeszedek nagyon sok ötletet, de miután megvan pontosan az a struktúra, amibe bele akarom rakni a dolgokat, onnantól már az egész rabszolgamunka, az már csak a kivitelezés, az már kevésbé izgalmas. És erre kell nagyon vigyázni ilyenkor mindig. Hogy a hallgatóságnak ne csak a felfedezés örömét tudd megadni, hanem az összefüggések mögött mutasd meg, hogy pontosan mik is függenek össze. Ebből az anyagból, amit összegyűjtöttem magamnak lehet akár egy nagyon izgalmas építményt is csinálni. Most azon dolgozom, hogy ez sikerüljön. (Mert lehet nagyon unalmasat is.) Meglátjuk, mi lesz.

21 éves vagyok, és most kezdem először igazán úgy érezni, hogy lecsúsztam valamiről. van egy olyan dolog az életemben, amit nagyon szerettem volna (és még mindig nagyon szeretnék), de soha nem mertem megpróbálni. körülbelül 5 éve szerettem volna igazán színésznek tanulni, színész lenni, ha nagy leszek, 3 éve tanulok a felsőoktatásban, és a 4 felvételi időszak egyikében sem adtam be jelentkezést színművész szakra. kellett volna. eléggé bánom. legalább meg kellett volna próbálni. (anyám az ötlet első felmerülésétől kezdve folyamatosan lebeszélt.) ha jövőre lesz prózai színész felvételi, meg is szeretném próbálni. legalább azért, hogy ne mondhassam azt, hogy meg se próbáltam. de igazság szerint a félelmeim változatlanok (ráadásul nagy mértékben belém is vannak nevelve). hogy biztos csak a vékonka barbibabák kellenek oda, én túl csúnya lennék nekik. sokkal inkább asszony-alkatom van, mint lány-alkat, ez a korosztályomban azt hiszem, nem annyira tipikus.(szóval igazából imádniuk kéne a rendezőknek meg felvételiztetőknek, mert amikor ezekkel az osztályokkal játszatnak darabokat, akkor mindig annyira macera a lánkák közül valakire asszonyszerepet osztani - power of positive thinking.) amerikában egyfolytában azt mondták nekem actingen, hogy "don't judge yourself", és amerika egy fantasztikus nagy élmény volt, és az például eddigi életem egyik leg-leg-legjobb döntése volt, hogy felvettem az ottani színjátszásórát.

nagyon sok mindent hajlandó lennék feláldozni azért, hogy színházi alkotó legyek. nagyon.

ma délután

rájöttem, hogy undorító ember vagyok. megint.

najó, az a helyzet, hogy már harmadszorra megy a nyolcadik szimfónia első tétele, de ezek legalább még valamennyire motiválnak. egyébként viszont eléggé el vagyok csüggedve. quality work needs time. és időm nincs elég összerekani ezt a sokmindent, szóval a kérdés már gyakorlatilag föl sem vethető, hogy minőségi lesz-e, mert itt már az a kérdés, hogy lesz-e. (muszáj, hogy legyen, szóval lesz.) szoktam azon gondolkodni, hogy vajon mi az, amit várnak tőlünk, amikor azt mondják, hogy írjunk egy öt oldalas beadandót nekik. akárhogy is számolom, ez az én esetemben azt jelenti, hogy az egyetem a félév során vár tőlem 5 ilyet. a szakkollégiumom vár tőlem mégegyet és egy 15 oldalas tanulmányt. a tanszéki meg a szakkolis konferencia az még két dolgozatot jelent.

tehát összesen 9 darab irományról beszélünk, összterjedelemben körülbelül 53 másfeles sorközös oldalnyi írásról. ez állítólag saccra a két-háromszorosa annak, amit a BA végén a szakom alapszakos záródolgozat címén elvár tőlem.

egyik tanár két forrást kér, egy másik 4-5-öt, egy harmadik kutatást egy negyedik pedig beszélgetés rögzítését.

persze ez az egész elvileg arra van kitalálva, hogy ösztönözzenek arra, hogy folytass tudományos munkát (de én azt egyébként is csinálom, a konferenciákra egy panaszos szavam nem lehet). az oroszosoknál például nagyon jól ki van találva a rendszer, ott az a lényeg, hogy dolgozzál valamin, és azt mindenhol el fogják neked fogadni, hogy te dolgoztál, nem kell annyi témát keresni, ahány helyen meg kell mutassad, hogy te tényleg dolgoztál. és szerintem ez is a normális. amikor valaki irodalomtudós és kutat egy témát vagy dolgozik valami tanulmányon, akkor nem 5 témával foglalkozik egyszerre. már azon kell kattogni, hogy hogy tudok olyan témába belemászni, ami köthető több beadandóhoz is, de egyszerűen lehetetlen, annyira konkrétan témákhoz kötöttek az elvárások. azt nem tudod megkerülni, hogyha a tanár azt mondja, hogy ő kér egy olyan beadandót (5 lófittyfiritty oldal terjedelemben), ami a szeminárium során tárgyalt bármely két művet hasonlítja össze és használj hozzá 4-5 forrást. (egy ötoldalas fikarcba ezt így mind bele, mit várnak tőlünk, egy ilyenből szakdolgozatot lehetne írni ennyi forrással.) egy másik szeminárium meg egy teljesen másik műhöz kapcsolódóan kér beadandót, oda kell legalább két forrás.

értem én, hogy teher alatt nő a pálma, de nem egészen vagyok meggyőződve arról, hogy ez így egy jó megoldás. az igen, ha visszakérdezik az órai anyagot, azt értem, az elvárható. de minden irodalmi szemináriumhoz különálló kutatással rendelkezni, azért ez már nem vicces. szerintem.

bocsánat, hogy ennyit nyavalygok ezen, próbálok ezektől a bosszankodásoktól megszabadulni valahogy, mert különben csak kétségbeesek, hogy ez nem fog menni, és ha így áll neki az ember a munkának, akkor a már tényleg nem fog menni. szóval muszáj úgy hozzáállnom, hogy nem reménytelen.

holtpont. végeztem az egyetemen háromnegyed hétkor, és utána legszívesebben csak néztem volna ki a fejemből. de muszáj továbbhaladni. azt hinné az ember, hogy most egy feladattal kevesebb, de nem, most kezd bedurvulni. holnap tartok egy próbát úgy, hogy még a saját négymondatos szövegemet sem tudom. közben vasárnapra össze kell még rakni az előadást vetítéssel együtt, hétfőn le kell adni egy beadandót, csütörtökön le kell adni egy másik beadandót, keddre el kell olvasni az Anna Kareninát (nem, nem viccelek), szerdára két amerikai drámát, csütörtökre le kell adni egy másik beadandót, csütörtöktől vasárnapig egésznapos workshop van tervbevéve (a színház elég sok mindent felülír), utána csütörtökre van még két másik beadandó, közben, aztán az arra következő szombaton meg előadásunk van a színjátszókkal. a kérdésem továbbra is a szokásos: meg tudom én ezt csinálni? (az meg hagyján, hogy utána rögtön kezdődnek a szeminárium-jellegű óráim vizsgái, amikre van egy valag kötelező szakirodalom. hagyján? jesszumpepi.)

PS. Az alábbi szimfóniákat már hülyére hallgattam az elmúlt 5 napban:
Mendelssohn: No. 3. "Scottish" (ezt játszottam is már, úgyhogy erre prüttyögni is szoktam)
Mendelssohn: No. 4. ""Italian"
Beethoven: No. 6. "Pastoral"
Beethoven: No. 8.
Beethoven: No. 9. "Choral"
A Schuberteket csak azért nem raktam fel eddig, mert félek, hogy attól bedepizek vagy elalszom.

ja, igazából rohadtvicces, hogy napok óta a Hamletnek olvasok utána, hogy jól le tudjam írni meg ki tudjam vesézni az Ivanov-Hamlet párhuzamot, és akkor olyan hülye hosszú az a cucc, hogy annyit tudok már csak beleírni a Hamletről, hogy meg kell említeni, de ennek kifejtése ennek az előadásnak a kereteit túllépi. bleh.

pluszegy tanulság. ez most 6 és fél oldal másfeles sorközzel. hülyére dolgoztam magam, mire megírtam, és volt benne pár holtpont is. jólvigyázzak, mikor kezdem el írni a szakdolgozatomat.

gyerekek, ez necces. 20 perc a cucc, amit írtam, ez azt jelenti, hogy a 15+5 keretet teljesen kitölti, holnap (illetve már ma) rá fogok kérdezni, hogy maradhat-e. (és ha nem, akkor ordítani fogok.)

2:37, hajnal

naúristen. most már ott tartok, hogy csapom össze a végét, mert kicsúszok a keretből, Hamletre meg metaszínházra alig van már idő viszont Ivanov helyett már folyton Hamletet akarok írni, a kevesebb biztos több lett volna, de gondolatébresztőnek jó lesz ez is. showing off, hogy mekkora egy überkirály vagyok. na, befejezem, aztán kitalálom, hogy mi legyen a drámával meg a novellával, mert ez így akkor is gáz...

bocsánatot kérek, hogy egyfolytában narrálom magamat, de enélkül (és még így is) elég nagy a ká(v)osz, szóval egyszerűen szükségem van rá. szóval most az van, hogy elértem arra a pontra, hogy mégsem olvasom most végig az utsó tanulmányt, mert egyre jobban elkezd belemászni Turgenyev Hamlet-recepciójába, és Rugyinról meg Lavreckijról kezd beszélni meg még ki tudja, és ez nyilván nagyon fontos lenne, mert gondolom Csehovhoz is már Turgenyeven keresztül jutott el az egész, de most már muszáj produktívnak lennem, és a Hamlet-szerep különbenis csak töredéknyi időt kaphat, mert nem tanulmány, hanem negyed órám van. szóval most fog következni az a rész, amikor megőrülök, hogy melyik ujjamat harapjam le.

most már kezdek egy kicsit pánikolni. ezek a különböző bácsik (akik sokan vannak) tényleg mind kicsit másképp látják Hamletet. ebből nekem ki kéne halászni, hogy melyik látásmódhoz kapcsolódik Ivanov továbbá mit tudok sajátomként elfogadni. mert ugye az itt a kérdés, hogy mennyire és miben Hamlet Ivanov. Csehov szerint - a szöveg szerint - szerintem? eldobja Ivanov a Hamlet-szerepet, amikor öngyilkos lesz? (egyáltalán öngyilkos volt-e Hamlet, mert szerintem ez sem egyértelmű, elképzelhető ez is - az is.) Belinszkij ráfeküdt Hegel dialektikájára, amikor Hamletet értelmezte, akarok-e én is ilyet? elvégre háromgenerációs a dráma, Ivanov kivetül a múltba is meg a jövőbe is, egyik kivetülés tetszetősebb, mint a másik... mi legyen mi legyen mi legyen.

(és még 35 oldal van hátra az utsó betervezett tanulmányból, aztán meg kell írjam az előadást, aztán el kell olvassak még egy drámát meg egy novellát, aztán... de az már nem fér bele a mai napba. és mi van, ha néhány korábbi sem? jesszus.)

de az is lehet,

hogy Hamletről már többet tudnék beszélni, mint Ivanovról. egyébiránt éjjel újraolvastam az Ivanovot, összesen négyszer van leírva benne az a szó, hogy Hamlet, és lehet, hogy igaza van Pavisnak, ha azt írja, hogy kibontatlan a dolog, ugyanis a négy megjelenés a következő:

II. 6. Elsüllyedek a szégyentől, ha arra gondolok, hogy erős, egészséges ember létemre mi lett belőlem: valami Hamlet vagy Manfréd, vagy felesleges ember... a fene ismeri i magát. Vannak szánalmas alakok, akiknek egyenesen hízeleg, ha Hamletnek vagy felesleges embernek titulálja őket, de nekem ez szégyen. Sérti a büszkeségemet, a szégyen kínoz, szenvedek tőle...

III. 7. Az én örökös nyafogásom szent borzadállyal tölt el, erre azt képzeled, hogy holmi új Hamletre találtál bennem, pedig szerintem ez az én egész pszichopátiám, valami kellékével együtt csak kacagnivaló, semmi másra.

IV. 8. Legfőbb ideje, hogy észre térjünk. Játszottam itt a Hamletet, te pedig a nemes lelkű leányzót - de most már elég.

és ennyi. van még egy Ophelia az I. felvonásban, ha nagyon akarjuk, az behozza oda is Hamletet. amit még csak most kezdtem kimazsolázni az az, hogy pontosan hogyan jön be a színház szókincse a drámába, még van néhány kör, amit le kéne futni, de ezt most nem fogom megtenni, majd talán később. az egy picikét nehéz, hogy közben ugye az abszurdokkal is foglalkozom, és Beckett sem lazsál, amikor elkezd aside-ról meg soliloquay-ról beszéltetni, és különbenis az Ivanov is nagyon egzisztencialista, szóval kicsit már a turmixgépben tartok.

estig muszáj megírnom az előadás szövegét.

lehet, hogy egész éjjel blogolni fogok, de úgy tűnik, most le kell csapolni néhány dolgot. amit az Ivanovban nagyon szeretnék érteni, mert biztos vagyok benne, hogy jelent valamit azon túl, hogy jelent valamit az a következő szöveg:

Azért, mert ha nem tudsz kártyázni, bátyuska, ne ülj le játszani. Minek spekulálsz te a másik színére? Persze hogy a nyakadon maradt a féltve őrzött ászod!

tele van a dráma kártyával, kiárt, hogy ez ne jelentene valamit. csak azt nem értem pontosan, hogy mit jelent a másik színére spekulálni. ehhez tudni kéne, hogy mit játszanak és hogyan kell azt játszani. mert jelentheti azt, hogy 'többre vágyni', de a "féltve őrzött" ebbe is bekavar. mert ha féltve őriznek valamit, akkor az nem szokott a nyakukon maradni, mert a nyakán maradnak negatív a felhangja. és persze gondolom az első mondat sem elhanyagolható. de hogy ez, hogyan vonatkozhat pontosan Ivanovra (mert rá kell, hogy vonatkozzon), azt nem tudom.

PS.
egyelőre(?) kiegyeztem azzal, hogy 'Ivanov nem tud jól gazdálkodni'.

dilemma

az oké, hogy én nagyrészt konferenciabűvöletben munkálkodom, de azért közben itt van egy követelménygazdag időszak az egyetemen, ami kicsit... túlsok.

és most az a helyzet adódott, hogy szerdára el kell olvasnom három drámát meg egy novellát, ebből két drámával már megvagyok (a harmadik meg Csehov), de még a poén kedvéért az egyik előadáson lehet elővizsgát írni. állítólag az az alku, hogy vagy szerzel pontot előre a vizsgádhoz vagy legrosszabb esetben semmi nem történik.

gyakorlatilag az a helyzet, hogy egyszerűen nincs időm felkészülni rá. ha lenne, felkészülnék, de nincs, így marad a a rendes vizsga. ebből következően, ha leülök megírni az előtesztet, akkor lejáratom magamat. ha nem írom meg az előtesztet, akkor pedig feltételezni fogják, hogy nem járok be előadásra, mert erről hivatalosan direkt nem tájékoztattak minket, csak az előadásokon. a hallgatás tud praktikus lenni, és én szívesen hallgatnék inkább, mint hogy írjak egy nyilvánvalóan rossz elővizsgát. de úgy tűnik, azzal még rosszabul járok, ha nem írom meg. így hát mehetek megint kellemetlenül hülyének érezni magamat szerdán.

anyám mindig azt mondja, hogy én úgyis mindent megcsinálok, és ez eléggé szokott frusztrálni. megmondom, hogy mennyire be vagyok ijedve a feladatok mennyiségétől, és ő rálegyint, hogy én úgyis. én viszont úgy élem meg az egészet, hogy elég sokat dolgozom. miközben most konferenciák vannak, három hetünk van a színjátszókkal szuperre megcsinálni egy tíz Örkény-egypercesből álló jelenetfüzért. ez azt jelenti, hogy van a heti egy próbánk, és ezen felül ki kéne találnom, hogy mikor ülök össze egyesével dolgozni a srácokkal. és nem csak ki kell ezt találni, hanem 4 hete még konkrétan nem is tudtam erről, hogy ezt fogjuk csinálni, t. i. "fel lettünk kérve", úgyhogy dől a nyakamba az egész. nekem elképzeléssel kell rendelkezni mindenről, de mivel szabadelvű vagyok és minden egyperces menjen arra, amit a játszók szeretnének ezért irányvonalakkal kell készülni, kérdésekkel kell készülni, sokszor-sokszor úgy érzem, hogy szeretném, ha engem megtanítanának még erre-arra ahhoz, hogy hogyan szokás rendezni, mert szeretem érzésből tanulni, de amikor ilyen meredek vállalkozásokba kezdünk, akkor azt is szeretném elkerülni, hogy rámsüssék a bélyeget, hogy dilettáns.

megyek a második felvonásba.

váróterem

egyszer megkérdezték tőlem, hogy ha annyiszor láttam a Katonában az Ivanovot és közben a drámával foglalkozom, hogyan tudom rendesen kéttéválasztani a fejemben. mit lehet erre mondani. azt mondtam, hogy igyekszem. nem tűnt kielégítőnek a válaszom, de mit lehet még csinálni. igyekszem. nagyon igyekszem. de akkor is a marad a prototipikus Ivanovom, még ha a Художественный Театр Ivanovját is elkezdtem nézni, kétszer is (sőt be is akartam fejezni a nézését, csak nem jött úgy ki, kölcsönfelvétel, i.te.de.) most, hogy gatyába rázom a dolgot, jönnek ezek a kellemes dolgok... hány éves Babakina meg mi van ha itt nem is ironizál Borkin... meg ezeknek a kis- és nagytestvérei. körülbelül öt-hatszor annyiszor láttam az előadást, mint ahányadszorra a darabot olvasom, Elbert János fordítása, és Fodor Géza nem is macerált olyan vészesen sokat a dologgal (a MXT például egyszerűen a második felvonással kezdte az előadást, szüzsé zsupsz), de nagyon oda kell figyelni.

egyébként már csak egy negyvenoldalas tanulmányt szeretnék elolvasni azon kívül, hogy újraolvasom a drámát meg a korábbi jegyzeteimet, arról szól, hogy hogyan látta Turgenyev Hamletet, csak ezt nem Turgenyev írta, hanem ez már arra reflektál (azt már elolvastam, hogy mit írt Turgenyev, de azt hittem, többet fog lovagolni azon, hogy felesleges ember így meg felesleges ember úgy), és remélem rendesen beledobja a kontextusba az Egy felesleges ember naplója meg a Rugyin családi körébe, mert nekem most ilyen szakirodalomra van a legnagyobb szükségem.

az persze még mindig jó kérdés, hogy hogyan nyiszáljam az egész mindent 15 percesre, mert úgy lenne szép meg kerek egész, ha lenne egy kis kórkép, lenne egy kis felesleges ember dolog, lenne egy kis Borkin-Ivanov párhuzam (ez olyas, mint a Balga-Csongor dolog), aztán lenne egy kis Ivanov-Lebegyev párhuzam (нет, не тебя так пылко я люблю...) meg egy kicsit nagyobb Ivanov-Sabelszkij párhuzam meg fel lenne dobva a Lvov-féle Tartuffe-probléma, aztán fel lenne dobva a Hamlet-probléma, meg a Hamlet-Ophelia vs. Ivanov-Sára probléma (Turgenyev szerint Hamlet nem volt képes szeretni), aztán az öngyilkosságmotívum és a végére egy kis metaszínházas megközelítés. körülbelül ez szép lenne, pláne, ha meg tudnám csinálni úgy is, hogy legyen egy íve, amin eljutunk a szerep és a dráma megöléséig, de ehhez nekem legalább háromnegyed órára volna szükségem, szóval el fogok én ezzel szórakozni, úgy érzem........

egyébként fantasztikusan produktívnak érzem magamat, mert mindeközben (a "napi egy dráma mert most éppen muszáj" program keretében) elolvastam Pintertől az Ételliftet. és egyébként az a véleményem, hogy legalább megpróbálhattak volna keresni egy másik címet a dolognak magyarul, ha már ez ilyen béna, mert a The Dumb Waiter-ben benne van az is, hogy süket meg az is vár, és különben is keresztül-kasul kilyukad Becketthez meg a Godot-ra váráshoz a dráma, és akkor legalább megpróbálhattak volna keresni egy jobb címet a magyar fordításhoz (ez is Elbert), mondjuk azt hogy Váróteremtés.)

na jó, lelövöm magam, csak nem úgy, mint Ivanov, mert nem ezt kéne épp csináljam, hanem mégjobban szétcincálni az Ivanovot, mert ha ez nincs meg lefekvés előtt, akkor elcsúsztam az ütemben. (különben Pinter állítólag a zenéből írt, na persze ez így hülyén hangzik, azért is írtam így, és nála aztán van ütem, nagyon tetszik.)