2012. január 31., kedd

nem egészen stimmt

amióta levizsgáztam mindenből, körülbelül semmit nem csináltam, ami említést érdemel (és már így is megemlítettem). viszont ettől olyan ideges lettem, hogy a változatosság kedvéért elkezdtem kényszeresen enni. vettem egy bérletet a kondiba és majdnem egy órát toltam az elliptikus gépen, csak ugye kár volt utána zabálni. olyan jó lenne, ha lenne mellettem egy kutya, akit meg lehet szeretgetni.

2012. január 29., vasárnap

vizsgaidőszakban találtam ezt az energiát igénybevevő de ugyanakkor lelkesítő hatású játékot. eredetileg wii-re gyártják, de a youtube ebben az esetben is csodákra képes. ugyan nem látja a mozgásodat, és pontozni sem tud téged pontozni, de ettől még ugyanúgy mozoghatsz:


30 sec

engem már a környezetem körülbelül teljesen hülyére vesz, ha a valóvilágról próbálok bármit is mondani, de egy blog még elég jó arra, hogy megmutassam, mik azok a momentumok, amik miatt igazán érdemes nézni ezt. aki úgy olvassa ezt a blogot, hogy valamelyest ismer engem, annak érthetőbb lehet. szóval az alábbi felvételen a tegnap éjjeli online közvetítésnek látszanak azok a részletei, amiket valóban lehetett látni a streamben. ebből az 1:53:21-1:53:51 harminc másodpercét szeretném megmutatni. annyit kell tudni a körülményekről, hogy feladatba kapták, hogy egy szám erejéig mindhárom jelenlévő fiúnak táncolnia kell a vasárnap kiesésre esélyes leánnyal.






nemtudom, mennyi információtartalma van egy ekkorka részletnek olyan ember számára, aki semmi korábbit nem látott a műsorból, ezért ha van kedvetek, írjátok le, mit mondott nektek ez a 30 sec, mert érdekel.

2012. január 27., péntek

hogyan töltsük értelmesen az időt

vagy megbuktam töriből vagy nem (az előbbit preferálnám), de én ebben a vizsgaidőszakban nem megyek többet vizsgázni, ha megbuktam, akkor sem. majd felveszem újra a tárgyat maximum. ezért aztán nem tanulok törit, hanem olyan 4 órája leültem a Heroes V-höz játszani, és azóta is azzal próbálkozom. az a baj, hogy amióta játszom ezzel a játékkal (ami több év időtartamot jelent) még egyszer sem tudtam megnyerni benne semmit. elég jól tudok csatákat kis veszteséggel nyerni, de attól vagyok csak erős, hogy egy erős seregem van, míg az ellenfél rendszerint legyárt négy-öt középerős sereget. tehát megverem a legerősebb seregét is, de annyira legyengít, hogy onnan már ki lehessen ütni. engem. hát ilyen értelmes dologgal foglalkozom, ahelyett, hogy a potenciális UV-ra tanulnék.

2012. január 26., csütörtök

2012. január 25., szerda

oké, most van nagyon gáz. még 5 óra a vizsgáig, veszett álmos vagyok, és ELÉGGÉ MESSZE vagyok a kettestő. dzsíz.

2012. január 24., kedd

átmenni a vizsgán...

aha, ez 100% esélytelen. a tanulóidőt nem használtam fel, csak másra. általában pedig át szoktam rugdosni magamat a vizsgán, de most úgy látszik, nem ez a helyzet. ami mondjuk azért is bosszantó, mert több mint 40 A/4-es oldalt teleírtam a nemkészülés közben, de nagyon sok részt nem is értek, kiguglizni meg lusta voltam eddig (évszámok alig vannak), és még amit értettem is, amikor írtam, azt sem tudom. vagy ilyen vizsgatárggyal még nem is találkoztam, vagy ennyire nem éreztem még a motiváció teljes hiányát. az eszemmel tudom, hogy amíg nincs meg ez a tárgy, addig diploma sincsen, de egyáltalán nem érzem. azt érem, hogy miért csináljam én ezt, ha más sokkal jobban érdekel. most alszom öt-hat órácskát, aztán kitalálom, hogy mi az, amivel ebből egy kettest elő tudok varázsolni. mondjuk kettesre nem szoktam tanulni, mert vagy mindent vagy semmit alapon szoktam tanulni, ezért nehéz belőni, hogy mikor tartok már azon a szinten. a rossz az, hogy a családom most cicceg, hogy úgysem bukom meg, mert eddig sosem buktam, aztán mennyiszer mondtam, ha nem bukom meg, akkor cicceg, hogy ők megmondták, ha meg megbukom, akkor cicceg, hogy milyen semmirekellő vagyok, és azt a hülye valóvilágot vagyok csak képes nézni. pedig mennyi mindenen elgondolkodtat. most csákány, aztán meg hadd fussak már egy nagy kört a világ négy sarkát megkerülve, mert a tkm tele van azzal, hogy két napja ki nem mozdultam a lakásból és erre a fasságra próbálom sikertelenül motiválni magamat. minek nekem diploma, úgyse ér semmit, én csak élni szeretnék már. csákány.

törivizsga?

na most van gáz.

2012. január 23., hétfő

most már akut emberundorom van, és napi egy óránál többet vizsgaidőszakban nem vagyok hajlandó belefeccölni abba, sok hülye, elvakult, fanatizálható embert próbáljak meg észhez téríten, akik azon mennek vérre, hogy azzal, hogy egy ember egy vitában káromkodik egy olyat, hogy "apádfaszát", az most "szájára vette"-e a másik családját. lehet, hogy most erre azt mondjátok, hogy hülye apróság, de egy ilyenen gyűlölködő vita teljesen jól lemodellezi azt, hogy az emberek mennyire szívesen átgázolnának a másikon. olyan dolgokkal találkozom a valóságshowjelenséggel való foglalkozásom révén, hogy nem is tudom, hogy egy gumiszobában akarok-e jobban őrjöngeni egyet vagy inkább bőghetnékem van-e. nagyon bosszúsnak és tehetetlennek érzem magamat.

lost?

ömlesztve zúdul a fejembe, hogy még ezt is írjam le meg azt is írjam le. hajnali öt múlt, és még mindig utálom, hogy nem vagyok képes beállítani ezen a hülye sablonon, hogy kiírja az időpontot, ne nekem kelljen minden bejegyzésben ezzel bohóckodnom.

tudom, mit ér az a történelemtanulás, amit űzök néhány napja, majdhogynem egy lyukas garast sem. látszattudás az egész. oka is van, egészen egyszerűen megfogalmazható, miközben látszólag a történelmet tanulom, valójában egésszel mással foglalkozom. többnyire megfigyelem az emberi viselkedéseket, és következtetek. elég érdekes dolgokra jövök rá, és ez általában nem annyira örömteli felfedezéseket takar. persze maga a felfedezés ténye az mindig is örömmel töltött el, de amikhez kilyukad az ember lánya, azok sokszor szomorúak.

bármennyire is struccpolitikát folytatok a politikával kapcsolatban, utolért valami olyan érzés, mint Winstont, amint kiengedik a 101-es szobából. amikor az ember megbillen a határvonalon, és egy pillanatra még az is felmerül, hogy biztos én vagyok a hülye, még akkor is, ha közben azt is gondolom, hogy nem, megbillenek. egy kicsit rossz az érzés.

úgy érzem, hogy baj van az emberekkel, mert általában csak egy igazságot képesek meglátni, és az mindig szubjektív, és azon kívül világ sincsen, és aki nem így látja azt gyűlöljük. mondjuk ez biztosan összefügg a kompetícióval, és én egy kompetícióalapú műsor alapján jutok ide, igaz, a rajongók (és nem a játékosok) viselkedését elemezve. egyébként a játékosok egy hányadával kapcsolatban is elmondható ugyanez. természetesen töritanulás helyett olvastam ma egy érdekes írást a játék és a valóság világának alapvető különbségéről, szerintem eléggé jól ábrázolja a dolgokat. a hülye kompetícióból már regényt is írtam, szerintem piszokmód gyilkos egy dolog.

tegnap hajnalban, szintén töritanulás helyett, megpróbáltam végigelemezni egy olyan kapcsolatomat, ami nem az én akaratom ellenére foszlott szét, minekutána eléggé részletesen elemezgetem már ún. valóságshowhősök emberi kapcsolatainak a problémáit egy valóságshow megváltozott univerzumában. mondván, hogy most légy lányom nagylány, ha másoknál látod, hol van az egyik félnek igaza és hol a másiknak, lásd a saját életedben is, mert biztos ez is kétoldalú. (az akaratom ellenére szétfoszló dologgal kapcsolatban bezzeg sokkal egyszerűbb logikusnak megindokolni a szétfoszlást.) igazából egészen kár lesz, ha megbukok a törivizsgán, mert tényleg kell a diplomához, de tényleg szívesebben foglalkozom értelmesebb, számomra érdekesebb és fontosabb dolgokkal.

most hajnalban tudtam meg, hogy egy ismerősöm szerepelt a Lost-ban, ami szerintem tök bádog. bár egy részt sem láttam belőle, de ettől még gondolhatom úgy, vagy nem?

2012. január 22., vasárnap

most érkezett el a következő vizsgapánik ideje. pont időszerű, mert hajnali negyed öt múlt, és ilyenkor pont le kell feküdni aludni. egyébként meg csak internetre és pc-re van szükségem ahhoz, hogy tapasztalatokat szerezzek az emberi viselkedésről, pl. hogy le legyek undorítóemberezve úgy, hogy semmi okot nem akartam rá adni és még meg sem érdemlem. érdekes dolog abba belegondolni, hogy miért számít idegen emberek véleménye. nyilván nem azért, mert adok rá, hanem egyszerűen bosszant az, amikor nem figyelnek oda eléggé az emberek azokra a dolgokra, például embertársaikra, akikről ítélkeznek. nagyon sokan elhamarkodottan ítélkeznek. nagyon sokan csak azt képesek látni, amit ők képzelnek. persze ezt most akár könnyű szívvel ellenem lehet fordítani, hiszen miért hiszem azt, hogy amit látok (jelen esetben például, hogy mások hogy látnak), az úgy is van. évek óta épül az a személyiség bennem, aki képes az objektivitásra. szerintem ez egyszerre előny és hátrány. a saját értékrendemnek megfelelően mindenféleképpen előny. de már régebben arra is rájöttem, hogy ha az ember saját magával szemben sem elfogult, az az ilyen lelkibéke típusú dolgoknak nem tesz jót. ez talán most azt mondja rólam, ha alaposabban újraolvassuk, hogy nem felelek meg a magam támasztotta elvárásoknak. ha pontosabban szeretném megfogalmazni, valami olyasmiról próbáltam beszélni, hogy ha az ember objektívan képes nézni önmagát, akkor egyben egy megfutamodó gesztust is tesz, mert eltávolítja önmagát önmagától. és szép obejktívan felróhatja magának, hogy gyáván megfutamodtál. a kígyó a saját farkába harap. én már gyerekként is elég erősen megfelelni vágytam amolyan tekintélyesnek tűnő felnőtteknek.

politika

olyan kár, hogy ma a politika akkora szerepet játszik az életünkben, hogy az emberi kapcsolatok működésében vagy nemműködésében nagy súlya van, hogy hasonló-e a politikáról való gondolkodása a két félnek.

azért is jó a ValóVilágot nézni, mert többet gondolkodom a barátságról.

2012. január 20., péntek

minekutána eljutottam a 17 fejezetes könyv 3. fejezetének végére, a 14. század elejéig, majdnem elkezdtem szabályosan bőgni, és úgy döntöttem, hogy feladom, mert biztosan nem tudnám befejezni a könyvet szerdáig. 24 A/4-es oldalnyit jegyzeteltem belőle, és annyit sem tudok megjegyezni. az a baj, hogy lövésem sincs, hogyan készüljek fel szerdára a vizsgára. az egyetlen dolog, amivel valami hatást még el tudok érni, az az, hogy azt hajtogatom, hogy nem lesz diplomám, ha nem sikerül. a hatás egyébként az, hogy elkezdek sírni. mert persze tanulmányilag itt még az egyébként működő mazochista motiváció sem hat, mivel tényleg nincs ötletem se, hogyan fogjak neki a maradék öt nap tanulóidőnek, hogy valami eredménye is legyen. (miből, mit stb. kicsit hosszú az a hülye történelem.) Lys azt mondta, puskázzak, ha úgyis mindenki puskázik, de én nem tudok puskázni meg nem is szeretek. majd ha negyedszerre megyek vizsgázni belőle, akkor, mert utána már dékáni méltányossági miacsuda kell.

2012. január 19., csütörtök

vanitatum vanitas

hát ez nekem nem megy. III. Henriknél cövekelek a 13. században. a harmadik fejezetben. ahol kedden kellett volna tartanom. nem tudom elhinni, hogy lehetséges ezen a vizsgán átmenni. az van, hogy kérdez BÁRMIT Anglia egész történelméből és akkor azt vágnod kell. én erre nem vagyok kapacitálva. és úgy érzem, hogy belül már régen fel is adtam, tisztességből tolom be a tankönyvet, de semmi maradék hit nincs bennem, hogy van esélyem a végére jutni keddig úgy, hogy meg is jegyzem a dolgokat. és nem is próbálom megjegyezni őket. ha feleletválasztós lenne a vizsga, ahhoz talán elég lenne ezt csinálni, amit csinálok. talán. nincs meg bennem a hajlandóság, hogy nekiüljek biflázni a kronológiát. mind megdöglött úgyis. és határozottan úgy érzem, hogy az angol történelem arról szólt, hogy királyok jöttek egymás után meg jogi rendszerek meg politikai rendszerek meg csatározások. és akkor napi 5 királyt meg 5 jogi rendszert olvashatok el. hát ki a punci nem keveri már ezeket össze. legalább annyit leírnának, hogy létezett: elragadó teremtés volt, és nevetett, és egy bárányt akart; s ha valaki bárányt akar, akkor ez nyilvánvaló bizonyság rá, hogy létezik. de nem. hagyjanak békén.

"keserűség"

beleszerettünk ebbe a képbe. ezekbe a századfordulós orosz darabokba könnyű hazamenni. majd még majd újraolvasás, újranézés, összeérés, rokonság elcipelése, ilyesmi, és akkor önálló véleménnyel is fogok rendelkezni, de maga a darab valahol igenis változatlanul az, amit én akarnék, generációs ütközések meg sodródás az árral. szerintem el vagyok fogulva, meg álmos vagyok előadásilag, majd összekapom magam, és akkor objektívan, majd. de a kép garantáltan veszettül bádog, nézegetnivaló.

szar ügy

akkora kakában vagyok a történelemtanulással, hogy az már a legjobb szándékkal sem nevezhető kakinak.

2012. január 17., kedd

nők...

megint a hagyjanak békén életérzés. hagyjanak békén. az ezres évek elején volt egy normann nő, úgy hívták, hogy Emma. először a szász Ethelred the Unready felesége volt, aki 1016-ban meghalt. akkor felült szépen az angliai trónra a betörő dánok királyának a fia, Canute, akihez Emma szintén feleségül ment. csináltak nemtudomhány gyereket, aztán amikor 1035-ben Canute meghalt, szépen felüldögéltek a trónjára ezek a gyerekek. közben Emmácska valahogyan hazaházasodott Normandiába, és összehozta egy ottani bácsival a későbbi Edward the Confessort is. Canute utoljára trónra kerülő fiacskája meg meghívta féltesóját, Edwardot, hogy uralkodjon utána Angliában, ez volt 1042-ben. így készül a multikulturális történelem.
close to hajnali kettőkor high time van egy lájtosabb falásrohamnak köszönhetően pusztítani tesóm szülinapi sütijének maradványait. egyébként könyvet vettem neki, amivel évekig próbáltam régen olvasásra motiválni, sikertelenül. ez most kombó, mert nem csak olvasni kell, hanem ráadásul angolozni is hozzá, de majd meglátjuk, sikerrel jártam-e. már belenézett, és egy angol kifejezés kíséretében bemutatott nekem, ami jó jel, mert szlenget tanít a könyv.

2012. január 16., hétfő

néha úgy érzem magam, mint egy rossz nagymama. szeretnék csak úgy odamenni valakihez, és megölelni.

(általában nem lehetséges.)
úgy érzem durván depresszióssá tesz, ahogy látom azt, hogy az emberek nem képesek megérteni a másik igazát, és ha képesek, nagyon gyakran akkor sem hajlandók.

2012. január 15., vasárnap

egy bejegyzés, ami a hülye realityk hasznosságát hivatott igazolni

és zsinórban a harmadik jó éjszakai anyag a vv-ből. egy ponton azt is mondtam, hogy bár ciki már az első napon nemkis lemaradást összehozni történelemből, de én most kilövöm a nagyképernyőt, ahol villog a négyszázoldalas történelemkönyv (pedig átmaceráltam miatta a fényerőt meg a kontrasztot is), mert ebből már komoly tanulás nem lesz. és egyébként is azt érzem, hogy nagyobb szükségem van arra, hogy most ezt nézzem, minthogy a germán törzsek Britanniába való betelepülésével foglalkozzak, aminek összesen annyi köze van hozzám, hogy ha nem teljesítem a tantárgyat, akkor nem kaphatok diplomát.

attól függetlenül, hogy folyton azt írom, hogy menekülök a saját valóságomból másokéba, azért természetesen időről időre eljutok a saját kérdéseimhez is. lehet, hogy van bennem egy olyan hajlam, sőt, biztos, hogy van bennem egy olyan hajlam, ami az érzelmileg nem teljesen egészséges emberek felé húz.

Szása az Ivanovban azt mondja:
Minden lánynak jobban tetszik egy szerencsétlen flótás, mint valami szerencse-fia, mert mindegyik lányt csábítja a tevékeny szerelem lehetősége (...) nekünk a szerelem az életünk. Hogy én szeretlek téged, ez nekem azt jelenti, hogy folyton arról ábrándozom, hogyan gyógyíthatlak ki a rosszkedvből, hogy veled megyek a világ végére is... Ha te a csúcson, én is a csúcson, ha te a mélyben, én is a mélyben. Nekem például az lenne a legnagyobb boldogság, ha hajnalig másolhatnám az írásaidat, vagy egész éjjel őrizhetném az álmodat, hogy valaki föl ne riasszon; vagy ha gyalogolhatnék melletted száz versztát.
Szása, ne szépítsünk a dolgon, alaposan meg is szívja. kislányka, aztán elhamarkodottan kitalálja magának, hogy ő majd megmenti Nyikolájt. aztán elfárad, elege lesz a sikertelenségből, az újabb és újabb feladatokból, nem akarna ő már házasodni sem, csak túl büszke ezt meglépni. szóval a nagy "tevékeny szerelemből" ez lesz.

a példa tehát előttem, lásd lányom, mire számíthatsz, ha úgy döntesz, hogy ezen a vonalon mész. és akkor következik az a kérdés, hogy miért ez a vonal? és valószínűleg ez az érdekes kérdés, hogy miért jelentkezik tendenciózusan ez a vonal.

aztán egy másik érdekes kérdés, hogy miért okoz akkora örömöt, ha mások személyiségét, érzelmeit boncolgatom. vajon ugyanaz a reláció tükröződik benne? hogy egy kétpólusú valamiben én vagyok a domináns?

vajon örömmel tölt el engem az, ha azt látom, hogy mennyi érzelmileg sérült ember van? vajon nagyobb stabilitást kap az életem attól, ha nálam instabilabbakkal foglalkozom? vajon mi annak az oka, hogy elérhetetlen távolságba projektálok minden ilyen viszonyt? vajon mennyire múlnak a rosszul vagy jól sikerült interakcióm az elhatározásomon? mit kell kezdeni azzal, ha az ember a lelke mélyén tényként érzi azt, hogy egyedül marad, ha nem akarja, hogy így legyen? stb.

egyébként most, hogy újra föllapoztam a Csehovot, megint találtam benne valamit, amire eddig nem is figyeltem: Ivanov pszichopátiának nevezi a viselkedését. megnéztem az orosz szöveget, és ott is. annak kéne már csak egy kicsit utánajárni, hogy Csehov-idejének pszichopátia-fogalma miben különbözik a maitól.

egyébként a vv miatt a szociopátiának olvasgattam utána, és eléggé érdekel is, hogy ennek milyen változatai létezhetnek.

2012. január 14., szombat

azért basszus milyen jó lenne, ha tudnék beszélgetni valaki értelmessel mondjuk az elmúlt két éjszaka olyan 10 órás anyagáról a VVből. annyira borzasztóan izgalmas és érdekes viselkedések vannak benne. mondjuk egy négy hónapja tartó folyamatban vagyunk benne, előzmények nélkül nehezebb lenne, úgyhogy annak még értelme sem sok, hogy valakit leültetek, hogy most ezt az öt vagy tíz órát nézd meg, aztán beszélgessünk. ha ma fölkelek, és mivel hajnali öt van, ez délnél előbb nem fog bekövetkezni, akkor nekiesek egy négyszáz oldalas történelemkönyvnek, és 11 napra a jelenleginél is jobban tönkreteszem ezzel a életemet. sebaj, másik úgysincs.
nagyon nagyon durva most a napokban a való világ. és sajnos úgy néz ki, hogy érzelmileg bevonódtam egy olyan szinten, hogy nem közömbös számomra több embernek sem az élete meg boldogsága. akikkel semmilyen személyes kapcsolatom nincs. (mondjuk ez ugye elő szokott fordulni, most mit lepődök meg.) és látogatok olyan fórumokat, amiken párbeszéd folyik a műsorral kapcsolatban, és eléggé rossz érzés az, amikor emberek tévképzeteiktől vagy antipátiájuktól vezetve elkezdenek erős és nem helytálló véleményt alkotni. egyszerűen azt érzem, hogy nem bírom szó nélkül hagyni. az én életem körülbelül abból áll, hogy tanulok, rettegek a haláltól és mások életével foglalkozom.

2012. január 12., csütörtök

kevesebb, mint 5 és fél óra a vizsgáig, és most lefekszem aludni. remélem fel bírok kelni reggel. remélem képes vagyok megírni legalább egy kettest. iszonyat sz-patás a vizsga, tényleg, ilyen hülye biszbaszokba kérdeznek bele. esélyed sincs a lényeg laza átfutása után átmenni a vizsgán. kivéve, ha mázlid van. (valószínűségre 25%-ot írsz, ha végigtippeled, 51 kell a ketteshez.) ha csak egy nappal többem van rá, bizisten átmegyek. hát de így... erősen kétesélyes. nem akarok megbukni, de muszáj aludjak, mert kinyúvadni sem akarok. most pá.
még 6 óra a vizsgáig, aludni kéne, de rosszul állok. az egyik handouton szerepel egy Thomas Major.

abszurd

7 óra 10 perc a vizsgáig. nem hiszem el, hogy az egyik handouton az alábbi szöveg olvasható:
"One fifth of the population is allophone..."
Így is többször fonemikus átiratban akarom leírni a szavakat.

2012. január 11., szerda

még 15 és fél óra a vizsgáig. körülbelül ilyen kérdésekre számítok:

Which of the following is NOT a euphemisem used for the American dollar?
A. bucks
B. cabbage
C. green bellies
D. green backs

Vagy esetleg: How many people, on average, die in car accidents per year in the US?
A. 3.000
B. 4.000
C. 5.000
D. 6.000

ezeket most én gyártottam le, de régebbi vizsgakérdések alapján, körülbelül ilyen részletecskék miatt fogunk iszonyatosan sz-pni.
még 16 és fél óra a vizsgáig. grr.
még 20 órám van a kultúra vizsgáig. érdekes lesz.
(ugye ugye nem kell tudni a két skót himnusz szövegíróját? ugye nem?)
ma 136 vizsgázóból 84 bukás született (hogy lehet ezt nyelvileg jobban kifejezni?) a hangtanvizsgán, ami elég brutál. ez meg lett koronázva 24 db kettessel, 12-12 hármassal és négyessel és 4 db ötössel. ennek örömére egy századdal növekedett a kredites átlagom és lezárták a vizsgajelentkezésemet kultúrából. 34 órám van felkészülni a vizsgára, és úgy érzem, hogy nem fog menni. persze most már mindenhonnan azt kapom, hogy mindig csak mondom, hogy nem fog menni, aztán megy. úgyhogy egyrészt ha valóban megbukom, akkor igazam lesz, ha meg nem, akkor nem kell UVzni.

2012. január 10., kedd

nabasszus, megint mindjárt hajnali 4. és az lesz az igazi szívás, ha eltolom a beugrót, ahol 10 szót kell fonemikusan átírni egy kb. 350 szavas listáról, és legalább 8-nak jónak kell lennie, különben bele se néznek a többibe, és úgy bukta. én azt hiszem, nem annyira hibaszázalékkal, mint inkább hibamennyiséggel dolgozom. tehát mondjuk 10-ből csinálok 3 hibát, de 20-ból is 3 hibát csinálok meg 30-ból is. mint amikor ahányszor felléptem fuvolával, mindig elrontottam. még akkor is, ha egyébként tökéletesen tudtam. és mindig ott, ahol soha korábban nem játszottam félre. és actingből is megtörtént már kétszer, hogy élesben kiesett valami olyan szöveg, ami soha korábban. hm. pláne, hogy kialvatlanul megyek. a vv-ben meg már alszanak, csak az egyik ember veszettül csikorgatja a fogait álmában. tesóm is csikorgatta régen, amikor még egy szobában aludtunk, de nem ilyen brutálisan

2012. január 9., hétfő

jó, felhúztam magam a hülye belemagyarázós VV nézőkön, most hangtan.

hangtan

negyed öt van, hajnali. de ha megvannak a mássalhangzótörvények és a magánhangzótörvényeket már elég sokszor átvettem félév közben, akkor ugye, ugye, ugye nagy bakokat már nem lehet lőni?

egyébként nem viccelek, ez áll az egyik handouton:

Glides never occur between reduced vowels *V(reduced)[glide]V(reduced)
Exceptional items: Ottawa, Saskatchewan


köszi, indiánok.
még most a ValóVilág is felhúzott eléggé. úgy látom én azt a játékot, hogy a most még bent lévő nyolc ember nagyon különböző, de azt kevéssé lehet elmondani bármelyikükről is, hogy nincsenek érzelmei. mivel játék, előfordulnak olyanok, hogy valaki éppen szándékosan kavar, de azt a nézőknek át kellene látniuk a külső nézőpontjuk miatt, és ennek ellenére sokan nem látják. ami iszonyúan tipikus szerintem az a torz önkép egyes játékosoknál. nyolcból háromra lazán rámondom, hogy torz az önképe. általában azt is el lehet mondani, hogy amikor valakire rásüti valaki azt, hogy taktikai húzásból, számítóan csinál valamit, annak az esetek felében mondjuk nincsen igaza. elképesztő az, hogy már vagy négy hónapja a nap 24 órájában összezárva élnek emberek, és sokan még mindig nem látják egymásról sem, hogy hol van az ember. durva az is, hogy vannak olyan emberek, akik amint kritikát kapnak (legyen az akár építő jellegű is), azonnal átkapcsolnak üldözési mániába, és oppozícióba állnak, mert támadva érzik magukat. én nem tudom, még azt se mondhatom, hogy bent azért értik félre olyan sokszor egymás motivációit, mert nem látják kívülről, mert van aki bent nem érti félre és van aki kívülről is beképzel marhaságokat, amiket szimpla tényekkel cáfolni lehet. egyszerűen fel vagyok húzva azon, hogy mennyire nem képesek az emberek az objektivitásra.

(és tényleg többen is nem tudatosan viselkednek borzasztóan. olyan pszichológiai esettanulmányok öregem.)

miért nincs kedvem hozzá

kedves olvasók, most demonstrálnám, hogy miért nincs kedvem a hangtan vizsgára készülni. erre a legalkalmasabb egy eset kiemelése a tankönyvből. arról van szó, hogy mikor ejtjük zöngétlen [s]-nek és mikor zöngés [z]-nek azt, amit az angolban <s> betűvel jelölünk írásban. íme:

1) szó elején mindig zöngétlen
2) a dupla <ss> többnyire zöngétlen, néha nem
3) két magánhangzóbetű között többnyire zöngés, de néha nem
4) prefixum vagy szuffixum mellett többnyire zöngétlen, de néha nem
5) magánhangzó után szóvégi <se>-ben szabályosan zöngés, de néha nem
6) /n/, /l/, /r/ fonémák után tönnyire zöngétlen, de néha nem
7) szó végén többnyire zöngétlen, de néha nem
8) például ha <es> a szó végén, és nem szuffixum, mert akkor zöngés, méghozzá /i:z/

na látjátok, ezt nincs kedvem betanulni például. hiszen kiejtésbeli problémáim nem szoktak lenni ezen a téren akkor meg minek. (különbenis túl szép egyelőre az átlagom ahhoz, hogy így maradjon. hüpp.)
na mostanra lettem nagyon-nagyon ideges, ami egyenes arányban van azzal is, hogy hogy nem állok felkészültségileg a vizsgákkal kapcsolatba.

2012. január 8., vasárnap

ó bozse moj. két nap alatt 70 oldat toltam eddig a nyelvészettankönyvből, csak az a baj, hogy sok-sok szabályt kéne megjegyezzek, és azt nem lehet úgy, hogy zsupsz. és kultúrából nem haladok közben.

2012. január 7., szombat

gyomokban földimogyorót

még csak szombat hajnal van, de a dolog már kezd úgy festeni, hogy komoly problémák lesznek a keddi és a csütörtöki vizsgán. de főleg a csütörtökin. egyébként meg még mindig nincs kedvem ezeket tanulni. (nem hiszitek el, angolszász kultúrából az első kötelező olvasmány végig a kultúra szó etimológiájáról szól, még szerencse, hogy csak négy oldal. hát ettől olyan kulturált leszek. már úgy értem abban a jelentésben, ami kezdeti metaforából jelentésbővüléssel alakult ki arra, hogy szellemi földművelés.) sajnos hat óra alvásnál praktikus lenne nem többet, mert mint mondtam, szellemi gyomos kert mely tenyész hogy magva hulljon van.

2012. január 6., péntek

"a bonsai fa az egy lelkitárs"

megint az történt, hogy rápörögtem egy vizsgára, elmentem vizsgázni, és aznap egyszerűen nem bírom magamat rávenni, hogy elkezdjek tanulni a következő vizsgára. pláne hogy most következő kettő van egy héten belül. pláne, hogy a maradék három vizsgatárgyam többé-kevésbé érdektelennek is mondható. számomra. (szimplán-nem-köt-le nyelvészet, érdekes-lenne-de-agyonteoretizált kultúra és orbitálisan soktényes történelem) közben meg nézem az interneten, ahogy... ááá. egészen szomorú. a nap tapasztalata, hogy mennyire jól esik kapni egy kis figyelmet. amíg nem élem meg, nagyon sokszor nem is érzem, hogy hiányozna. a héten egészen rossz élmény volt, hogy nem tudtam mit kezdeni egy társaságban. de nem is ez volt a rossz élmény, hanem hogy elkezdtem szorongani, hogy nehogy megszólítsanak. pedig ilyen szorongásaim régen voltak már. és mennyire őrült dolog az, amikor együtt dolgozol emberekkel fél évig, és megismered például azt, hogy hogyan raknak össze egy szerepet magukban, de igazából nem is ismered őket. és mennyire őrült dolog az, hogy továbbra is lkjflerth. látszik, hogy elkezdtem megint sok blogbejegyzést írni, és ez intő jel szokott lenni. ijesztő az, hogy ha valaki egyszer kijön egy párkapcsolatból, az rendszerint aztán nem bírja elviselni az egyedüllétet, nem ijesztő? kaptam néhány másodperc figyelmet (nem perc, másodperc), amiért nem tettem semmit. normális az, hogy ez engem meglep?

2012. január 5., csütörtök

aztán este színházban is voltam ám, kortárs-groteszk-abszurd dolgot láttam. veszettül tetszik a darab, jó expresszív, lehet hogy csak én vagyok rákattanva az abszurdra, de szerintem simán befér az abszurdok közé, még ha kortárs darab is. a félelem és az üldözöttség szerintem eléggé aktuális létélményéről szól, a külvilág személyiségtorzító nyomásáról, a torz személyiség külvilágtorzító veszélyességéről, és sok egyébről.
a kivitelezés jelenlegi minősége erősen eltérő annak megfelelően, hogy melyik színészről beszélünk.

modernizmus vizsga mégegyszer

hát az történt, hogy
1) kaptunk szöveget a vershez
2) írhattam (volna) az 1984-ről
3) abszurd dráma volt a harmadik tétel.
így legalább 10 percen át azon gondolkodtam, hogy melyik tételt írjam a háromból, mert mindhármat nagyon szívesen megírtam volna. kicsit olcsó húzásnak éreztem, hogy már megint a Waiting for Godot-ról írjak, mint szemináriumon, mert még a végén azt hiszik már, hogy ezen kívül semmit nem tudok (ezért például örültem volna egy Caretakeres esszétémának), de mivel az 50 percből 10 percet azon filozofáltam, hogy mit írjak, úgy döntöttem, hogy nem engedek a kísértésnek és a kalandvágynak, hogy valami olyanból írjak esszét, amiből még nem írtam (pedig jó lett volna megmutatni, hogy milyen spíler vagyok 1984-ből vagy verselemzésből, ráadásul mindkettőből kapásból voltak ötleteim), így hát daráltam két oldalt, a könyökömön jön ki dologból, ami emiatt viszont valószínűleg eléggé felületes maradt (mondván minek írjam le ötszázadszorra, ráadásul tudhatják, hogy tudom)... úgyhogy hát nem éppen jó érzéssel jöttem ki a vizsgáról. állítólag nem alkottam olyan vészeset a tesztes vizsgarészen, de szerintem azért az rettenetesen ciki, hogy (egészen prózai okból kifolyólag) nem tudom, hol játszódik a Prime of Miss Jean Brodie, amikor nem valami kis hüle skót faluban, hanem Edinburghban, szerintem ez ciki. Meg három pontot nem vesztek el, ha beírom a tippjeimet, amik bejöttek volna, ha leírtam volna. De egyébként meg arra is gondolok, hogy rendjén van ez, mert aki hülye, az ne kapjon ötöst, mert persze a Larkin-idézetről sem az jutott eszembe, hogy melyik versből van (ugyan a tipp jó lett volna), hanem az, ahogyan ülök a szobámban és azon óbégatok, hogy hogy lehetett pont azt a sort, amit aztán nem ismerek majd fel a vizsgán úgy lefordítani, hogy "De a hit is meghal babonaképp", eszem azt az értelmi színvonalat, amin állok. már csak dacból is jó lenne újra elmenni vizsgázni ebből, de az az igazság, hogy azért is így gondolom, mert most jönnek azok a vizsgáim, amikhez egyáltalán nincs kedvem.
utálom, hogy a fél évfolyam az én jegyzeteimből tanul a modernizmus vizsgára, mert sorban találom meg a félreírásokat (ilyenek, hogy cage a cave helyett meg lemaradó szővégi betűk meg satöbbi), és még a végén valaki rájön, hogy kémikus voltam, ha meglátja hogy a PhD helyett pHd-t írtam. meg különbenis magamnak jegyzetelek, és ez nem éppen azzal jár, hogy telerajzolom szivecskékkel a füzeteimet, mint az egyik padszomszédom csinálta szemináriumon, hanem felírok magamnak dolgokat, amik közben eszembe jutnak, hogy Vö. meg egyébként is úgy érzem, hogy a magánéletembe engedem be azokat akik belenéznek a jegyzeteimbe. és akkor még egyfajta felelősségtudat is járul a dologhoz, például olyan dolgok kapcsán, mint amikor leírom, hogy Nottinghamshire délen van, aztán meg azt is, hogy északon (utóbbi a helyes). de ha valaki hülyeséget ír a jegyzeteim miatt, például, hogy Nottinghamshire délen van, az vessen magára, ő nem járt órára. és igazából még kicsit hiú is vagyok, mert változatlanul az a para bennem, hogy a lógósok majd tökjól átmennek a vizsgán a jegyzeteimből, én meg... kedden elolvastam mit ír Esslin a Caretakerről, de mi van, ha... ma elolvastam, hogy mit ír Madocsai a Godot-ról, de mi van ha... a Playboyról meg két tanulmány elolvastam mielőtt coteachingeltem volna belőle, de mi van ha... pedig kézenfekvően a drámás tételt választom, ha van olyan... a versekről szöveg nélkül nem mernék írni, szöveget meg nyilván nem kapok, mert akkor minek olvastam volna el őket itthon, a regények meg... még az 1984-ről merek írni valamit mert azt már többször olvastam, de. na, visszatolom magamat a tanulásba, mert 8 és fél óra múlva már a vizsga fölött ülök. (és utána jönnek a kevésbé-érdekel tantárgyak vizsgái...)

2012. január 4., szerda

modernizmus vizsga

alaposan átgondoltam a dolgot, és arra jutottam, hogy nem pánikolok, hanem PÁNIKOLOK.

(pláne, hogy meghirdették a speces órákat, úgyhogy elkezdhettem a tantárgyfelvételt, és nem lesz egy lébec félév a következő, ha minden a tervek szerint alakul. nagyon-nagyon klassz tantárgyaim lesznek, de úgy gondolom, hogy durván bozse moj. már csak az orosz irodalom a 19. század második felében önmagában is bozse moj mennyiség. és akkor még mellé egy amerikai irodalom kettő, amire a Macbeth a színpadon órámtól be sem fogok tudni járni, és akkor még végrevégre drámatörténet, amire bármennyi lesz kötelező vagy nemkötelező, a kapcsolódó dolgokat úgyis el szeretném olvasni (már mióta), aztán még egy Shakespeare-elemzések óra, előre látom, hogy ott fogok bőgni a hatszázoldalas Dosztojevszkij-regények fölött minden héten, pedig milyen jók. és oroszból átmenni egy alapvizsgán még félév végén. maximum ha átrúgnak rajta. ja meg a drámakörnek legalább egy hónapig tréninget fogok nyomni, amíg lesz egy stabil létszám és lesz egy darab. igazából 200% leányálom, csak aludni mikor fogok.)
azt hiszem nem szeretem, hogy a középiskolai iskolaújságnak van archívuma. mondjuk az eclogában is találtam már alkalmat iszonyúan beégetni magamat.

mimagizmus

that awkward moment amikor megpróbálok rájönni, hogy imagista-költészet-e az, amivel időnként próbálkozom. mert basszus, mégsem éghetek be a vizsgán, ha nem tudom mi az az imagizmus, aztán közben kiderül, hogy imagista verseket írtam. az úgy ciki lenne. hálistennek, hogy elhoztam magammal otthonról a Madocsait, mondjuk nem valami bőbeszédű:

Az amerikai költészet egyik legjelentősebb alakja Ezra Pound (1885-1972) nagy szerepet játszott a 20. századi költészet megújhodásában. 1908-ban Londonban telepedett le, ahol hamarosan a modernista nemzedék vezéralakja lett. Nevéhez fűződik az imagizmus megteremtése, mely a szabatos, éles költői képet állítja középpontba, a pillanat élményét tömörített metaforában közvetlenül jeleníti meg (Egy metróállomáson). Pound hamarosan túllép az imagizmuson, de mindvégig megőrizte annak nyelvi igényességét és a képi látásmód közvetlenségét.
most légy ügyes, ugrifüles.

modernizmus vizsga

jól van, kezdek már pánikolni.

2012. január 3., kedd

Tényleg szeretem a huszadik század első felének a kultúráját még ha nem is ismerem, de az egy kicsit furcsa, hogy a folyamatos tompa bűntudat mellett folyton hülyének érzem magamat, ha angol modernista verset olvasok. És ha vers elején nem is, a végére már borítékolni lehet. Nem csak azért írom, mert az Ash-Wednesdayhez hülye műveletlen tuskó vagyok, hanem mert az In Praise Of Limestone-t is értem gondolatonként, de totálisan nem áll össze belőle semmi kerek, ergo mégsem értem.

Van ez a folyamatos tompa bűntudatérzés... mert procrastination procastrination az megy, de annyira nullának érzem magam minden másban egyébként, tényleg minden másban. Anyám azt mondta, hogy pedig nem is olyan régen büszke volt arra, hogy foglalkozom a politikával. Ez most egyáltalán nem mondható el, mert nem tudom mikor volt egy pont, amikor kiábrándultam ebből is és azóta a strucceffektus működik: bedugom a fejemet a földbe és hagyjon engem mindenki békén mert így akarom elcsszni az egész maradék életemet. Ez a poszt valószínűleg elég out of context így, mert múltkor írtam egy egészen hosszúbejegyzést, amit aztán nem raktam ki, és abban voltak dolgok, ami context lehetne. Igazából nem tudom, mitől lenne jobb. Erre kéne először rájönni, de a fokozott izomtónus prezerválásával most visszaerőltetem magamat a tanulmányaimba hátha javít egy kicsit a bűntudatérzésen. Pá.

2012. január 2., hétfő

Eliot sokkal-sokkal jobban tetszik, mint Hardy, de az Ash-Wednesday IV. szakaszánál már teljesen hülyének érzem magamat. :(
Szuperkellemetlenül kezdem érezni magamat ezzel a tanulás nevű dologgal kapcsolatban. Lehet, hogy azért, mert mindjárt hajnali fél öt, de nem sok választ el attól, hogy hisztit kapjak a következő Hardy versszak mondattanától:
Leaves freeze to dun;
But friends cannot turn cold
This season as of old
For him with none.
Erről tényleg csak annyit vagyok képes gondolni, hogy Hardy is elmehet a csudába (egyébként már elment), ne másszon bele a lelkivilágomba. (Milyen gomba?) Egyébként a harmadik aligértem Hardy-vers után az a benyomásom, hogy a bácsi a reményetelen szerelemről írt meg a természetről, nem mellőzve a szokásos évszakos kliséket. Azt gondolom, hogy hisztikézni fogok (pláne hogy a Holtak végét meg a sikertelen udvarlási kísérlet a'la valóvilág nézése közben olvastam), és ma nap közben, ha sikerült fölkeljek, elhúzok valahova a sunyiba, ahol nincsen internet, és akkor ott magamévá teszem az egész modernizmust szőröstül bőröstül. Kivéve E. M. Forstert, mert ő homoszexuális volt, aztán emiatt, de persze kizárólag emiatt, mert az, hogy negyven egy éve halott, az miaznekem, nem lenne hajlandó kezdeni velem.