egészen furcsa, hogy mi minden tudja az embert lökni. engem az esti előadásunk lökött. lefelé. tulajdonképpen egészen sok mindent végig kéne gondolnom játékról és életről. hozzáállásról. meg ilyesmi.

ezt olyan kontextusban szoktam emlegetni, hogy ebből az operából játszottuk amerikában a zenekarral azt a (hát mi ez, dal? szám? részlet?), ami hat év zenekar alatt az egyetlen zenei katarzist jelentette. az egy másik részlet, de azóta is csak egyetlen zene hozott ki belőlem olyasmit, mint az, és az ez. persze más az, amikor felrobban körülötted a zenekar, és te benne ülsz mint hogy az internetről hallgatod ezt, de azért így is odavág. meg kéne nézni az operát, mert még nem láttam.

most vettem észre, hogy duplát lapoztam az előbb a Shakespeare-ben:

ROSALINDA. [...] és kacagni fogok, mint egy hiéna, méghozzá amikor aludni akarsz.
ORLANDO. Így tenne az én Rosalindám?
ROSALINDA. Az életemre, úgy fog tenni, ahogy én.
ORLANDO. Az ám, csakhogy ő okos lány.
CÉLIA. Én meg alszom egyet.

vicces volt.

egyébként viszont elegem van.

hajnalban olvastam tovább a Samuel Beckett filozófiáját. a csávó konzekvens volt. undorodott a reprodukciótól. bár buktak rá a nők, és neki sem volt baja velük, gyereket etikából nem. ugyanis szerinte az élet végülis szenvedés, halálos ítélet, és az ilyet nem varrjuk a gyerek nyakába. megboldogult biológiatanárom azt mondotta volt, hogy a gyereket nem magunknak, hanem magának csináljuk, úgy a jó. tulajdonképpen minek csinál gyereket az ember? persze, az ösztön. persze, tegnap ránéztem szép sorban a kis unokatestvéreimre, és cuki1 cuki2 cuki3, és akkor azt mondtam, hogy babóca: kérek én is. de hát ebben az önzésen meg az ösztönön kívül nem tudom, mi egyéb nyilvánul meg. az a baj (vagy nem baj, nem tudom), hogy ma a társadalomban a gyereknemzés-nevelés nélküli élet mintha nem számítana teljes életnek. ez persze logikus, ha nem dugol meg nem fialsz, akkor valamit nem tapasztalsz meg, amit a "rendes tisztességes" emberek pedig mind igen. de miért kell nekünk bármit fenntartani? mondhatjátok, biblia. hát srácok, nemtom, lehet, hogy volt abban valami, amit Sam bácsi mondott.

úgy esett, hogy Zamjatyin az első kötelező. (és a trendnek megfelelően egyben a tétel is, amit jó eséllyel kihúzok majd...) és hát jól van, kötelező oroszból, végigrágtam már néhány Turgenyev-regényt is mert kötelező volt, lássuk, mi ez.

hát nekem ez tetszik.

kukk meg ezt.

enyhén depresszált állapotban lógok egy gyorsétterem wifijén, és tanulmányolvasok. már bedobtam egy lírkirályt, nem mondom, hogy jó az emésztésem. alapvetően Beckettel akarok most foglalkozni, nyomokban Shakespeare-t is tartalmazhat. a Lear mondjuk csak azért, mert a szakirodalom ezen lovagol. (my kingdom for a nightman.) azóta kiderült, hogy Jan Kott és Peter Brook miatt, de úgy veszem észre, ők fordítva mentek neki a dolognak. engem nem az izgat, hogy hogy kerül Beckett a Shakespeare-be, hanem fordítva. iszonyúan necces téma, úgy érzem. szeretek rámutogatni arra, hogy ugyanaz az abszolútum realizálódik itt így, ott úgy, de nem lehet csak úgy azt mondani, hogy az egyik szerző a másikkal beszél. Shakespeare különben is akkora nagy bumm volt, hogy az utána következő drámairodalom nem tudja kikerülni. ha akarja sem. a nyugat-európai kultúra rétegei mondhatni rá épültek (itt jön a képbe Fischer-Lichte), ott van mindenben az a kulturális tapasztalat, amit, talán jobb híján, tőle eredeztetünk. úgy a kollektív micsodánkban. olvastam egy rövid cikket, ami kikéri magának Jan Kottot. azt mondja, hogy a Lear király az Lear király, a Godot-ra várva meg Godot-ra várva. ujjal mutogat a leegyszerűsítő belemagyarázásokra. látatlanban úgy tűnik, hogy teljesen elvéti a lényeget, mint ahogy azok is, aki szerint a Katonában a Cigányok tájékozatlanságból kever népszokásokat. már olvastam egy-két elemzést, de mindjárt nekimegyek Kottnak is, bár kétlem, hogy azt írná le, ami nekem kell. ha sütne egy kicsit a nap, az nem lenne rossz. olyan szürke és hideg minden, és a színvilágnak tök indifferens, hogy éppen mossák a szomszéd házat.

amint elbizonytalanodom, hogy mit szeretnék államvizsgára melléktárgynak az elméleti és az alkalmazott nyelvészet közül (ugyanis teljesen egyszerre van a két óra, vagy az egyikre járok be vagy a másikra), javasoljátok, hogy nézzem meg az elméleti nyelvészet tételsorát. ugyanis 10 tételt már tanultam, az mind csak ismétlés, 2 új van még. ellenben az alkalmazott nyelvészet, amit eddig egyáltalán nem tanultam, viszont most fogok és vizsgáznom is kell belőle. ez igen csábító egyébként emiatt, hogy így is meg úgy is meg kell most tanuljam, de bizalmatlan vagyok az ilyen futó kapcsolatok esetében, és különben is félő, hogy mégspekulatívabb, mint a generatív mondattan.

eddig hét napot toltam le a színháznál majdnem nonstop. mategnap bemutató, holnap újrázunk. az a helyzet, hogy függő vagyok. az is a helyzet, hogy megszerettem ezeket az embereket. valszeg plátóian, tudjátok, ahogy szoktam. azt nem tudom, ők megszerettek-e, de a szorongás egy idő után alábbhagyott. kicsit már otthon érzem magam én is. nekem ez kell. azzal együtt is, hogy most találkozom másodszor azzal, hogy enyhén depresszióba csúszik, amikor "lemegy a függöny" és kiszabadulsz a valóságba. arra gondolok, hogy kell egy olyan otthon, ahova haza tudsz menni onnan. de nálam ez egyelőre fordítva van, ott van az otthon, és azért ennek tudom, hogy vannak veszélyei. nembaj. kell.

azt szeretném tudni, hogy mi a tökfőzeléket csinálok, ha egyetlen rohadt tárgy kell még nekem a diplomához, amit két félév óta nem hajlandók meghirdetni. meghirdették ősszel, felvettem, felvettük összesen hárman, akkor írtak egy emailt, hogy nem indul a félévben, de tavasszal majd igen, legyünk szívesek leadni. leadtam.  nem hirdették meg tavaszra. írtam a tanszéki tanulmányi előadónak, hogy kell a diplomámhoz, mit csináljak, a rákövetkező munkanapon meghirdette. felvettük hárman. erre látom a neptunban, hogy ki van írva, hogy nem indul. (emailt még nem kaptam róla, repesve várom a hétfőt...) de ha el is indítják, eszeveszetten rossz időpontban lenne. akkor most bájbáj diploma jövő tavaszig? vagy mi? kíváncsian várom...

ps. színházi csavargásaimról blogolok egy másik helyen. ha szépen megkérsz civiliben, még az is lehet, hogy adok hozzáférést.

kicsit elfogott a szorongás. azt képzelem, hogy az emberek, akikkel most találkozom, nem találnak szimpatikusnak, sőt, ha lehet, kerülnek. mások mondják, hogy ezt én csak képzelem, el kell fogadni, hogy lehet, hogy igazuk van. bizonyára nem olyan bonyolult ez, egyszerűen azt mutatja, hogy mi a félelmem. egyébként három napja ingyen segítek egy produkciónál, megvisel a folyamatos félelem attól, hogy nem vagyok szimpatikus. rég a szakdolgozatommal kellene foglalkozni. nem merek kapcsolatot teremteni új emberekkel. félek, hogy nem tudom megcsinálni a szakdolgozatom. minden lépés egy téttel terhes döntésnek látszik, félek, hogy hibázom. megint a régi érzés, hogy jobb, ha egyszerűen semmit nem csinálok, ami a szociális szférába nyúlik, akkor nem írom le magam, de a passzivitás is cselekvés. kicsit ez most agyonnyom, néha kicsit drukkoljatok nekem.nem mintha ezen múlna, de valahogy jól esne elhinni, hogy valaki drukkol nekem. pedig az élet nem lóverseny.