mindig van lejjebb

igen, akár a kurrens kultpolról és társairól is beszélhetnék, de nem. például hétfőn színházba készültem sok pénzért este hétre. délután negyed négykor fedeztem fel, hogy délután háromtól van az előadás. akkor kicsit azt gondoltam, hogy hogy létezik, hogy egy színházban hétköznap nem este hétkor kezdenek, meg azt is gondoltam, hogy ez mutatja, hogy mennyire nem vagyok képes észrevenni a jót az életben.
 vasárnap vettem egy 1000 kérdés 1000 választ oroszul, abban a hitben égve, hogy beszélni úgysem könyvből és két nap alatt lehet megtanulni, új tematikus szókincset úgysem lehet két nap alatt felszedni, de ha egy kicsit olvasgatom a szószedeteket, akkor felfrissül az, amit tudok, elvégre egy éve nem volt nyelvórám vagy mi. úgy érzem, hogy ez az egy év jó volt arra, hogy beüljön kicsit a dolog, olvasgattam is oroszul, fordítottam is nemrég, nagyjából el tudom mondani, hogy passzívan igen stabilan barátságos viszonyban vagyok az orosszal. amikor 6-8 óra alatt múltkor átvettem az egész nyelvtanát nagy vonalakban, akkor is azt éreztem, hogy ezt már csak frissen kell tartani, és akkor meglesz a háttér a produktív használathoz. na de a produktív használat. négyszemközt a falllal valamelyest elgagyorászom oroszul, a fal nyilván nem javít ki, ha szamarat mondok, és nyilván mindent szépen és tisztességesen megért.
egy szónak is száz a vége, és ez az orosz morfológiát elnézve hatványozottan is igaz, bementem a szóbelire. kihúztam a tételt, kaptam egy darab papírt, ekkor volt az első lefagyás. hogy akkor én most mit csináljak ezzel a darab papírral, ha egyszer ez egy szóbeli. volt két feladat, gondoltam akkor írásban szépen összeszedem a gondolataimat, leírom azokat a szavakat, szófordulatokat, amiket békésen van időm jól előrángatni a fejemből, aztán majd ha beszélek, akkor nem kell közben gondolkodni rajtuk. közben elkezdett egy felelni egy srác. hát az valami borzaszó ijesztő volt. folyékonyan ki tudta magát fejezni, azzal együtt, hogy mondjuk rendszeresen rosszul ragozott. de nagyon genuine volt, látszott, hogy nem kell gondolkodnia a szavakon. akkor úgy gondoltam, hogy nekem ott helyben végem, és ha azt mondták volna, hogy én jövök utána, akkor szerintem úgy kezdtem volna, hogy hisztérikusan közlöm, hogy hagyjanak békén, hadd menjek el. de nem én jöttem, hanem egy lány, aki legalább egy fokkal lassabban, habár szépen választékosan beszélt, és le lehetett vágni, hogy ő nem közben ragoz ott fejben, ha neki ez megy. de nem volt az a svungja, és akkor örvendeztem, hogy legalább a tempóbeli visszaesés nem lesz olyan látványos.
ami ezek után következett, az botrányos. körülbelül az első mondat után leblokkolás, utána ez még sokszor, az ember agyának a fele azt mondja, hogy úristen úristen, a második fele azt mondja, hogy mit is mondjak, a harmadik fele pedig azon dolgozik, hogy visszatartsa a bőgést. mikor lettem ilyen bőgőmasina vajon? (múlt hét szerdán. előtte szerintem legalább fél évig száraz voltam.) tényleg valami kriminális. egyrészről az a kérdés, hogy mit gondolok a kérdésről. másodszorra az a kérdés, hogy hogy van az oroszul. akkor rájövök, hogy nem tudom kifejezni oroszul. akkor át kell gondolni, hogy mi az amit ki tudok fejezni oroszul, és bevállalhatom a saját véleményem helyett. mindez azzal megspékelve, hogy a szavakon is gondolkodnom kell szóval sokszor mondat közben jövök rá, hogy nem tudom folytatni, nem lehet ezt átlátni előre. és ezek mind olyan szavak, amiket passzívan tudok, és megértek, csak egyszerűen nem jön elő, mert nem használom rendszeresen a nyelvet.
sírva menekültem, nem bírtam ki a terem ajtajáig, de szerencsére háttal voltam, nem látszott. a rákövetkező másfél órában nem tudtam abbahagyni a sírást. az azt követő két-három órában pedig, amíg az eredményre vártunk, random 5-10 percenként próbáltam visszafojtani. mire hazaértem, már teljesen ki volt dörzsölve az orrom, a szemem meg a szám. akkor megfájdult a fejem is. erre aludtam majdnem két órát, de nem múlt el a fejfájásom.
másnapra, ez van ma, lebetegedtem. holnap vizsgázni megyek. hétfőn vizsgázni megyek. kedden vizsgázni megyek. szerintem pompás az időzítés. sajnos úgy gondolom, hogy ezt a betegségesdit is én szerveztem meg magamnak. a holnapi az egyetlen könnyebb vizsgám, meg kell nehezíteni valahogy, például hátha elmegy addigra a hangom vagy annyira fájni fog a torkom, hogy nem tudok majd beszélni. frankó. másfelől pedig egy héten belül a második kontrollálhatatlan bőgés - szerintem egy kicsit teher alatt vagyok, ami jó lett volna, az elegánsan lekéstem, a többire meg egy remek fejfájós-torokfájós-zsebkendőfalós kombóval reagálok.
csak miért a kellős közepén?

egyébként szerintem nem állok annyira rosszul most ehhez, így most igazoltnak érzem azt mondani, hogy stresszes vagyok. csak lejjebb ne legyen már.

most nagyon morgós és kedvtelen időszakba léptem be, ezzel párhuzamosan pedig mintha beleültem volna a regressziós csúszdába is. ha ez így marad egy hétnél tovább, akkor majd elkezdek attól tartani, hogy le is csúsztam rajta. ott volt a kritikus pont, amikor egy napom maradt a legutóbbi vizsgámra, és három órát aludtam csak. a kritikus pont még az így megkezdett egy nap előtt volt, amikor közterületen, ahol azért nem szoktam, sőt egyébként se nagyon szoktam, elkezdtem bőgni. tudjátok ez nem a deszomorúvagyok bőgés meg a defájahogyamputáltákalábam bőgés, hanem ez a teljesenkészvagyokbőgés, amikor nem is érzed, hogy teljesen kész vagy, nem is vagy különösebben fáradt fizikailag, csak simán elkezdesz bőgni. mit ne mondjak, kicsit kicsúcsosodott benne valami szörnyű-ezt-a-szót-használni-rá utálatféle mindazok iránt, akik olyannyira nem csinálnak semmit, hogy unatkozni is szoktak, és mindeközben képtelenek felfogni, hogy én nem csinálhatok azt, amihez csak kedvem szottyan, mert jelen körülmények között (és ez általában is igaz) az a legjobb, ha kedvem szottyan ahhoz, amit csinálnom kell. jelzem, ezeddig nem sok szottyant. de arra jöttem rá, hogy évek alatt megtanultam az utolsó érdektelen többszáz oldalas szart is benyelni öklendezés nélkül. de azért azt megjegyezném, hogy az a bizonyos fekália azért valami balanszálható mennyiségben szokott jelen lenni, hogy van mellette valami jó is. hát ez a mérleg most szörnyeteg módon elbillent. és közben azt kezdem érezni, hogy nem tudok elég türelmes lenni, ha emberek közé megyek, időnként attól félek, hogy be fogok szólni azoknak, akik ráérnek vígan élni az életüket. ez azért különösen rossz, mert tudom, hogy csak féltékeny vagyok, és én tehetek róla, hogy ennyire be vagyok táblázva. de igazából az a megnemértés is irritál, amit érzek az irányomba, az a meg nem értés, hogy miért nem megyek ide vagy oda, amikor itt meg ott jó lenni. mintha csak azon múlna, hogy az egyházi szláv-keleti szláv diglossziát nemjó seggelni, színházba meg jó menni. persze, hiszen ez egyszerű, csak én vagyok görcsös, merev, paranoid. és ma azt is éreztem, és ilyen jó rég volt, hogy mondok valamit, ami nem sikerül jól (pedig előre gondolkodtam rajta, amíg tömegközlekedtem, hogy ha esetleg ennek kapcsán megszólalok, akkor hogy mondjam, hogy ne legyen bántó, hanem megérthető és elfogadható legyen), szóval juszt se sikerült, és akkor elkezdtem azt érezni, amit régen ilyenekkor, hogy jól van akkor leszarom, fasz vagyok, nincs energiám magyarázni, utáljatok, szevasztavasz mentem haza, többet nem kell velem szóbaállni se. ugyanekkor elkezdtem azt is érezni, amit szintén évekkel ezelőtt éreztem így legutóbb, hogy jobb, ha ki se nyitom a számat, mert csak halmozom vele a bajt, és akkor ültem szerintem legalább egy órát konokul dacosan hallgatva, és arra gondoltam, hogy vessenek meg és kívánjanak a pokolba. és aztán leültem seggelni, és hát nem igaz, hogy ez legyen még egy hónapig, mert mi van, ha idegösszeomlok és szociopata leszek és mit tudom én, hát nem akarom én egyiket se. és az egészen lehetne legalább annyival segíteni, ha nem ezt a sok kulát kéne irgalmatlan mértékben és étvággyal seggelni, hanem valami olyat, ami érdekel, aminél nem érzem azt, hogy kárba vész a ráfordított idő, és a többi. csókoltam, még van 4 oldal a fejezet végéig, azt mentem aludni.

krézinesz

volt  már olyan, hogy tanulmányilag necceset csinálok, de úgy érzem, ez a vizsgaidőszak simán toplistás lesz. de ha egyszer mellékalkulálok, akkor abból grandióz koppanás lesz. itt van például a mai nap. 10 regényalakú dolgot, abból kettő hosszabbat, három novellát és kábé 4-5 verset kéne ismerjek. ebből olvastam az összes novellát, megkíséreltem a verseket (nagyon idegen nyelven vannak hozzá sajnos), elolvastam egy regényt, régen olvastam egy másik regényt közülük, belekezdtem három regénybe (abból az egyik annyira tetszett, hogyegyszer el is szeretném olvasni), és ennyi. egy másik regényről annyira tetszett amiket órán mondtunk, hogy azt még aznap, amikorra el kellett volna olvasni, ki is vettem a könyvtárból, de time management. általában azért a legalább cselekményvázzal tisztában szoktam lenni, de most egy napom volt tanulni, így maradt a mit-kell-róla-tudni. így fogok elmenni vizsgázni. mindig van bennem ilyenkor önvád, de most úgy is érzem, hogy ez valami lehetetlen helyzet, ahogy itt besűrűsödött minden. pláne ahhoz képest, hogy utolsó félév, tényleg kizsigerelődöm mire oda jutok, hogy azokra a tárgyakra legyen időm, amikből záróvizsgáznom kéne. de a záróvizsgáig még 4 szóbeli és 2 írásbeli, mindez az elkövetkező 16 napban és mindenen át kell menni. ezt nem tartom teljesen normálisnak, pláne annak fényében, hogy az elmúlt 7 napban egy négyórás felvételit, két beadandót és egy négy és fél órás írásbelit gyűrtem le. és akkor mi lesz azzal a 10 regénnyel és tsai ugye. tudom, én tehetek róla, dehát érkedves naplóm érezz velem együtt vagy mi.

csah

utólag bevallom, nem voltam egészen fair amikor legyerekkönyveztem a "félektőle" könyvet. bár nem kaptam megerősítést, hogy nem taszít majd Ivan Iljics mélységeibe a könyv, valamikor télen el is kezdtem olvasni. volt rá kábé öt percem, már az elején félreraktam későbbre. azóta kiadták magyarul. látom, máris duplapluszjóra értékelték is. az ember szuper, olvastam már tőle meg egyébként is. ez a borító is szuper. mondjuk nem tudom, miért kellett az eredeti dizájnt felülírni úgy, hogy csak kicsit, de azért már épp eléggé, közben viszont nagyon tetszik az egésznek a piszkossága. aligláttamban is azt mondom,  hogy csekkoljátok. (igazából ami elé oda van írva szerzőnek, hogy John Green azt kapásból érdemes csekkolni.)

fakk, juliska kommunikál? fakk fakk fakk