kényszercselekvések

bárminemű tanuláshoz való hozzáállásom vészesnek minősíthető. ugyanis közben mániákusan szétkaparom az arcomat. (most legalább nem eszem annyit, mert az egy hét szobafogságban az étvágyam meg az energiaigényem is igencsak alacsonnyá vált. unom a kaját.) és nem vagyok képes kizárólag a tanulásra koncentrálni. valamit mindenképpen szöszölök.

milyen jó dolgom van, ha elmondhatom azt, hogy az elmúlt két napban 11 órát töltöttem színházban? és elmondhatom. végigültem két próbát meg a szövegezősökkel beszélgettünk. (hogy lesznek ettől sikeres vizsgáim az egyetemen, talány.) egyébként az is milyen jó, hogy maga a darab is nagyon tetszik, és mintha valami frusztráció menne ki belőlem attól, hogy végre valaki rendez egy olyan témákat boncolgató előadást, amit én szeretnék if I had the means.

mi nem cirkusz?

a régi blogom sokkal jobb volt, mint ez. (ezért többen is olvasták, ezért kénytelen is voltam abbahagyni.) most nincs a napi sokszori kényszer, kivéve, ha bajom van úgy látszik. embernek talán értékelhetőbb leszek tőle, az ára meg az, hogy olvasgatni nem nagy élmény. bár stílusos lenne, de most nem azt írom le, hogy öcsémhez előbb kihívtuk az ügyeletet, aztán meg végül fül-orr-gégész lett belőle (oroszul otorinolaringolog), mert az smafu, ellenben viszont tegnap reggel óta már megint úúúúgy fáj az ideg a combjaimban, hogy fogalmam sincs, hogyan fogok elaludni tőle. át kéne nevezzem a blogomat "Mi nem cirkusz?"-ra.

anyukám is beteg. boldog karácsonyt!

a helyzet egyébként odáig javult, hogy ma már megpróbáltam danolászni, ami egyébként napi szinten szokott működni, ha éppen véletlenül van hangom. tanulni is el kell kezdeni, csak ez már nem esik annyira jól, bármennyire is szétpunnyadtam magamat hétfő óta. azért még van hova javulni, de most hogy öcsém bekapta ugyanezt a vírust (és állítólag én is olyan vacakul néztem ki hétfőn mint ő ma), a karácsony már biztosan eléggé redukált lesz. pedig én mindent megtettem, hogy ne fertőzzek meg senkit, ugyanazon a 2 négyzetméteren lehúztam 3 napot; meg azért is, hogy szentestére életképessé váljak (10-12 órákat aludtam, ami nagy szó). eléggé kár, mert ebben a világban, ahol folyamatosan azt érzem, hogy hullik minden szét, az év egyetlen igazán szeretem-ünnepét bebukjuk, hát nem tetszik. az most csak pláne a dologban, hogy idén a saját születésnapomat sem töltöttem a családommal.

úgy érzem, egyre jobban körvonalazódik bennem az elhatározás, hogy el fogom mondani neki. lehet, hogy bolondság, nem tudom. de az is biztos, hogy sokkal boldogtalanabb lennék nélküle. nem számít, ha nem viszonozza, csak legyen mindig mellettem. ha velem van, mintha semmi sem fájna már annyira. kedves Aspirin, imádlak. lehetek a feleséged? szépreményű would-be Aspirinné.

sók

az elmúlt időszakban úgyis elég sokat foglalkoztam a valóságshow-jelenséggel. hát most megnéztem a Truman Showt, és eléggé jó. ami szembetűnő az az, hogy minden valóságshow mögött ott van egy atyaúristen. egy Geraldine vagy Cristof. aki úgy játszik a karakterekkel, mintha bábuk lennének. egy valóságshownak természetesen elengedhetetlen feltétele az is, hogy legyenek önkéntes bábuk. (Truman pont nem önkéntes, de az ő helyzete speciális.) foglalkoztat a gondolat persze, hogy én mit csinálnék, ha egy ilyenben lennék, de soha soha nem adnám el a lelkemet egy ilyen produkciónak. mert hát akárhogy is nézzük, aki elmegy egy ilyen műsorba, az aláírja, hogy ő aztán mindent megcsinál és ha nem, akkor vállal mindenféle szankciót. meg különben sem vágyom arra, hogy egy ország ismerjen fel pofáról úgy, hogy semmilyen érdememmel nem vívtam ezt ki. egyes emberek, akik elmennek egy ilyen showba képesek arra, hogy feladják a valóságot a pénzért, például most is van egy csávókám a VV-ben, aki azzal próbál meg benne maradni a köztudatban, hogy befűzött egy naivka lánykát, aztán miután ki is esett, most játssza, hogy ő de milyen hűséges, holott teljesen nyilvánvalóan nem. ráadásul, ahogy egyesek mondják, ha a gyerek leesne az egójáról az IQ-jára, szörnyethalna. hát szóval elmenni egy ilyenbe az olyan, mintha prostituálnád magadat. teljes mértékben elméleti alapon azon is gondolkodtam egy kicsit, hogy vajon kellene-e egy olyan alak egy valóságshownak, mint amilyen én vagyok, már persze ha az az alak velem ellentétben hajlandó lenne prostituálni magát... és arra jutottam, hogy még az sem zárható ki, hogy ne kellene. napá.

az elmúlt két karácsony lelkileg volt nemkielégítő. a mostani fizikailag. annyira kis vacak pontnak érzem magamat, amint két napja kucorgok az ágyban. ilyenkor az is eszembe jut, hogy ha nem lennék ilyen, akkor nem az lenne, hogy a telefonáló anyámat kérem meg telefonon, hogy hívja fel öcsémet a másik szobában, hogy hozzon be nekem egy aszpirint. persze ha lenne mellettem valaki, akkor azon aggódnék, hogy megfertőzöm.

recurrrr

eléggé kár, hogy eddig ez hozza legjobban vissza Amerikát, hogy beteg vagyok. tényleg elég pocsék volt... messze, egyedül, vacakul, de gondoltam, elmúlt-elmúlt... de amikor beteg az ember, akkor valahogy mindig egyedül van... rimánkodok, hogy a fülem legalább ne kezdje azt el, amit Amerikában, mocsok ez így is eléggé. megyek, és olvasom tovább a Woolfot.

láz. na ezt megkaptam. viszont újrakezdtem a Mrs. Dallowayt.

upsz

ránéztem egy régebbi hangtanvizsgára, és nagyon megijedtem, úgyhogy hatványozottan megnövekedett az esélye annak, hogy huszonegy órán belül leadom a csütörtöki vizsgámat, és átteszem januárra... most inkább lefekszem aludni, mert félő, hogy esetleg megint elkezdenék bőgni tanulás helyett. inkább felkelek korán, és megnézem, mennyit vagyok képes haladni hangtanból mondjuk délután négyig-ötig. móka lesz.

már nemtudomhánydeci fekete teát magamba döntöttem, és még csak hajnali kettő közeledik, de hát elég vészes a helyzet... egy szöveget még nagyon el kéne olvassak reggel kilencig a vizsgára, mert ötöt kellene elvileg ebből én négyet terveztem, de most kezdtem el a harmadikat és a negyedik az majd' 30 oldal, szóval esélytelen. egyébként Rettegett Ivántól II. Sándorig kellene állati okosnak lennem, illetőleg reggel kilenctől mondjuk úgy délig... nagyon utálom a félmunkákat, értelmetlenek... vagy jól vagy sehogy... ha be tudom fejezni ezt a harmadik cikket, akkor megpróbálok úgy megjelenni a vizsgán holnap, hogy amiből képben vagyok, abból viszonylag tisztességesen képben vagyok, amiből meg nem, abból egyáltalán nem. sajnos elég sokszor eszembe jut, miközben ezt tanulom, hogy nekem ez miért lesz jó, ha tudom, és nem igazán tudok rá válaszolni. annyira várom már azt, hogy jövő hét legyen, és el tudjak járni a kondiba fogyni... és aludhassak éjjel és ilyesmi. pedig ez a félév kimondottan elkényeztetett, a következő duplapluszbrutál lesz, és minden bizonnyal egy rakás kurzusra fogom csurgatni a nyálamat, amit aztán nem vehetek fel, mert túl sok minden lesz. és ugye még a színjátszók is.

Wagner: Elsa's Procession to the Cathedral

azt hiszem, ezt játszani talán a legnagyobb zenei katarzisélményem volt eddig.

az oroszok kedvenc hobbija a 17. század elején szerintem az álcárkodás volt. Borizs Godunov alatt befutott I. ál-Dmitrij, annak halála után II. ál-Dmitrij, aztán még IV. Ivánnak előkerült 15 fiktív fia. ez körülbelül olyan, mintha holnap kimennék a Parlament elé, és azt mondanám, hogy igazából én vagyok a miniszterelnök. de nem akarok miniszterelnök lenni, van nekem elég bajom anélkül is.

nem tudom

nem tudom, mi tud eléggé expresszív lenni ahhoz, hogy kifejezzem vele, milyen szinten vagyok friss. a fürdőszobáig nem vonszolnám el magam, hogy megfürödjek mielőtt kidőlök, mint a favágítón a halomba döntött egészséges törzs. (persze azért a Weöres-kötetért elmásztam.) hétfőn vizsgázok egy tárgyból, amiből még egyáltalán nem kezdtem el készülni. de tessék elhinni, káó vagyok, káó, tegnap reggel még drámaelméletből vizsgáztam, ma koradélután meg a hangtan, nyolc órát aludtam az elmúlt 48 órában, a hangtan előtt is már majdnem bőgtem a káókáótól. hát bőgőmajom vagyok én? többször verbalizálom gondolatban, hogy hagyjanakbékén, mint amennyiszer ez tudatosul bennem szerintem, hagyjanak már békén. azt se tudom, mire értem, mert egyébként nem piszkál senki. nem tudom, mi lesz itt, de pár perce még elindult egy gondolatmenet a fejemben, hogy ...és akkor holnap bemegyek az egyetemre... tényleg rendet kéne már csinálni, főleg belül, mert kívül van egy anyuka, aki mindig rendet rak, amikor már csak néhány napnyira vagyok az önkéntes porszívózástól. de belül, belül már néha olyan, mintha nem lakna senki. vagy csak elmentek otthonról. írni szeretnék.

nem tetszik nekem ez a non-stop, amibe belekerültem most. három órát aludtam múlt éjjel, és még sokat kellene ismételni a holnap end term zh-ra hangtanból. még mindig úgy érzem, hogy a hangtan nem leszív, hanem feltölt, ha tanulom, de sajnos eléggé álmos vagyok, és az sem boldogíthat, hogy ha holnap túlvagyok ezen, akkor aludhatok, mert hétfőre orosz kultúrtörténetből kéne nagyon spílernek lenni, amihez persze tudni kéne az orosz történelmet is, amit persze nem tudok. aztán jövő héten mégegy hangtan, ha bírom cérnával. egyébként nagyon szívesen lecserélném a cultural studies és az Anglia történelme vizsgáimat is hangtanra. a modern irodalmat nem, mert arra is jó lesz készülni. mondjuk múlt héten egy órán át bőgtem a szemináriumi in-class essay megírása előtt, és azon voltam, hogy belerelaxáljak néhány értelmes gondolatot a kialvatlan fejembe, ehhez képes meg.

ma beírtak nekem oroszból két ötöst, ami egészen biztosan nemjogos, ugyanis hetek óta nem csinálok semmit oroszból, mert az az első beáldozható szeminárium, ha sok vagy fontos egyéb van. azért a két ötös szépen be lett csomagolva egy "azért-vegyél-fel-minden-órát-amit-a-tanszék-kínál-a-nyelvi-záróvizsga-előttre-lányom"-ba. igazából tudom magamról, hogy két hét intenzív nonstop oroszozással minden külön kurzus nélkül fel tudnám hozni magam egy elég erős szintre, csak melyik az a két hét, amit erre beáldoznék. a pluszkurzus meg azért necces, mert durván kredittúllépésem lesz enélkül is, és fizethetek. ha nem varázsolok júniusig magamnak egy nyelvvizsgát oroszból, akkor kivágnak a kollégiumból. de lehet, hogy egyébként is kivágnak, mert nem végzek a BA-val időben.

még nem fogtam teljesen föl, hogy most milyen változások lesznek amiatt, hogy a drámaköröseimmel ma megvolt az előadásunk. a hajrában szerda-csütörtök-vasárnap-hétfő-szerda menetet toltunk. próba, jelmez, díszletfestés, közben beadandók meg in-class esszék, szégyentelenül pozitív visszajelzésekkel és szégyentelenül kevés alvással. és akkor püff, berepül az arcomba a karácsony, puha és meleg. és aztán gördül a kerék tovább, új diákok, csapatépítés, tréning, alapismeretek, darabválasztás, szereposztás, olvasópróba, elemzőpróbák, és a többi és a többi.

most szükségem lenne egy kis stopra, mert kicsit van mit helyretenni. például kicsit mintha menekülőüzemmódban lennék úgy perszonállájfilag. kicsit irkálni lenne kedvem. azt hiszem, még az is lehet, hogy ma mondták először azt nekem, hogy foglalkozzak irodalommal, és én ezt az adott pillanatban (miközben a többiek már elkezdhették nélkülem a főfőfőpróbát) egyáltalán ne tudtam a helyén értékelni. pedig igazából ugye lehúztam már pár évet a rekurrens hisztivel amiatt, hogy hátat fordítottam az egyetlen dolognak, amiben valami értékelhető szintet meg tudtam volna ütni (matematika), és itt erőltetem azt, amihez meg kicsivagyokszékreállok.

azt szokták mondani, hogy negatív az önképem, pedig szerintem csak reálisan látom a dolgokat, és igazából változatlanul azt érzem a legnagyobb problémának, hogy nagyon műveletlen vagyok. és sajnos az is elég nagy baj, hogy ha ebből faragok egy kicsit, az a tudás is csak ideig-óráig marad meg, egyszerűen buta vagyok. a maradék meg mehet a moslékba.

eléggé félek attól, hogy elvégzem az egyetemet, és egy nagy semmirekellő leszek bölcsészdiplomával meg egy szemeteszacskónyi kiásott talentummal, which is death to hide lodg'd with me useless.

egyébként az is érdekes, hogy Oidipusz abból csinál nagy hisztit, hogy az apja volt, akit megölt, hú meg ha, akkor még meg is vakítja magát, de ha csak egy vándor lett volna az áldozat, akkor már le van szarva. (ilyenekről miért nem beszélnek irodalomórán?)

Hegel szerint a tragédia etikai kérdést tesz föl, mégpedig azt, hogy kinek van igaza.

mondok én valamit, amit kicsit nem értek. aszondhatjuk, hogy Szophoklész szivat, mert berakja Oidipuszt a szabad akarat és a végzet közé valahová. és aztán szépen kikerüli azt a kérdést, hogy hogy lehetett a csávó olyan majom, hogy feleségül vett egy nála egy generációval idősebb nőt, amikor tudta, hogy azt jósolták neki, hogy elveszi az anyját. hát miért nem ment biztosra, ha ezt el akarja kerülni? vagy ne házasodjon vagy csak a fiatalabbak közül válogasson. és akkor erre azt mondhatjuk, hogy Szophoklész eluzív módon ráfogja az egész miacsudát a szfinxre, hogy elkerülje az etika bekeverését a dologba. (ez áll a füzetemben) de hát ha csak sors van és nincsenek egyéni döntések, akkor nem lehet morálisról meg amorálisról beszélni eleve. ha meg vannak, akkor igen. és valahogy még oda is kilyukadunk, hogy Oidipuszi belesodródott ebbe az egész házasságdologba is. de én már csak azt nem értem, hogy Schelling, aki a szabad akaraton lovagol, hogy csiribúcsiribázza azt ki a egészből, hogy etikai kérdésről viszont nem beszélhetünk, mert egzisztenciális kérdésről van szó meg ontológiai kérdésről van szó meg metafizikai kérdésről van szó. olyan zagyvák a jegyzeteim, hogy esküszöm nem értem. azt értem, hogy attól még, hogy Puszi bácsi elveszi az anyját nem lesz rossz ember, mert azt sem tudja, hogy az az anyja. de a döntéshozatalai one by one lehetnek etikai kérdések, nem? objektíve nem csinálja a jó dolgot, és különbenis, olyan keveset tudhat Iokasztéról, amilyen keveset csak akar, de azért az csak látszik, hogy a nő idősebb mondjuk egy generációval. akkor az nem etikai kérdés, hogy számol-e a kockázattal? láthatóan gcr képben vagyok...

Drámaelmélet órán tanultam, hogy Freud szerint "when we tell 4-letter-word jokes about somebody, then we actually want to touche their genitals."

i. do. surrender. i. feel. myself. completely. stupid. helpless. lazy. whatever. slept. nearly. 2 hrs at night. please. don't. make. me. feel. ashamed. perception. doesn't. linger. longer. things. fall. apart. the. centre. cannot. hold. fuck.

az elme olyan gyűjtőedény, ami képtelen 5 percnél hosszabb távra befogadni bármit is. hiábavaló minden igyekezet. még ha élvezem is. egyszerűen nem tudom elmondani fejből se a playboyt, se a caretakert. minden csak egy múló pillanatnyi benyomás. jön, megy, cserben hagy. durván szégyellem magamat.

igen, hajnali kettő, és blogfüggök, és miközben végigtoltam mégegyszer a kiemelt részeket a Hamletból, az jutott eszembe, hogy táncolni szeretnék. fantasztikus. van már 0 karakterem a 8 oldalból.

és azzal mit csináljak, ha Laertes gyakorlatilag azt mondja, hogy "ha nem bosszulom meg apám halálát, akkor azzal kurvává teszem anyámat, mert akkor nem vagyok apám fia, tehát, anyám egy másik férfitől szedett össze"? hmmm? ezzel meg mit csinálok? Hamlet ezt nem hallja, de ez effektíve azt jelentheti a darab szempontjából, hogy Hamlet hibás abban, hogy anyja Claudiushoz ment. jó, kicsit sántít, de.

valaki mondjon valami okosat

- Gertrud Hamletért küldet, a küldönc ezt mondja Hamletnek Gertrudról: A viselkedésed egészen elképesztette és megdöbbentette.
- Gertrud ezzel fogadja Hamletet: Hamlet, nagyon megsértetted apádat.

valaki okosítson már fel, mi van itt! Hamlet viselkedés effektíve az volt, hogy lépten-nyomon a nőket ócsárolta. még persze hozzá lehet venni azt, hogy a színdarab sértő lehetett Claudius számára, de azt nem tudhatják, hogy ebben mennyire lehet benne Hamlet szándéka.

biztos csak következetlen volt a Shakespeare, de én most mit csináljak.

úristen. muszáj belekezdenem ebbe a 8 oldalba. de be vagyok tőle ijedve. inkább olvasnék hozzá szakirodalmat, csak ne kelljen alkotni. rá vagyok görcsölve. nagyon, nagyon, nagyon elveszett bennem egy tudós. de felőlem akárhány, ha egyszer elveszett.

sajnos még időben megnéztem, hogy mi a pálya ezzel a holnapi féléves zéhával. az a pálya, hogy ha nem érek el rajta 60%-ot akkor bukta az egész kurzus. na most nekem ez nem tetszik. mert mint már írtam, abszolút nem érzem motiváltnak magam. oké, a tárgyalt művek jók, de. más szemszögből szeretnék foglalkozni velük. nem a démonok meg boszorkányok meg ördögűzés szempontjából. ez annyira középkori megközelítés. a mai színpadhoz nem sok köze van. engem az érdekel egy örökérvényűnek titulált valamiből, ami valóban örökérvényű, és a mai olvasónak vagy nézőnek adhat valamit. egyre jobban erősödik bennem a meggyőződés, hogy tényleg a modernizmus az én időszakom.

van egy kultúraóránk. nem értem, hogy miért kell nekünk ennyire teoretikusan megközelíteni a dolgot nagyon sokszor. azt gondolnám, hogy nem kultúratudósnak kell a nyelvszakosakat tanítani, hanem abban kéne segítséget nyújtani, hogy amikor a diákok találkoznak az idegen kultúrákkal, értsék és ne legy durva culture shockjuk. most komolyan írjam föl a füzetembe, hogy a kultúrabefogadáshoz attitűd kell, méghozzá: tisztelet, empátia, rugalmasság, kíváncsiság, nyitottság, humor, tolerancia, hajlandóság arra, hogy felfüggessz előítéleteket? mert majd a vizsgán föl kell tudni sorolni őket vagy mi?

nem. egyszerűen csak nem. nagyon rá vagyok parázva arra a nyolc oldalra, természetesen semmi nincs meg belőle azon kívül, hogy elolvastam mégegyszer a Hamletet, teleírtam jegyzettel, már majdnem újraolvastam az egész füzetemet is, és egyszerűen nem áll össze. semmi nem áll össze.

régen olyan szépen átláttam a dolgokat. mentek ezek a struktúrák. nagyon gyorsan minden beugrott a helyére. most nem ugrik be, a prosperós izével is annyit szívtam, mielőtt föladtam. még azt is tudom, hogy a részletekben veszek el.

csak azt nem tudom, mi történt. nem iszom, attól nem butulhatok el. mondjuk aludni aludhatnék többet, az tény. attól van, hogy külföldön voltam, és fél évig nem írtam esszét? nem tudom, mitől van. azt hiszem, hogy ez nem tanulható, hanem készség, és nekem volt, és nincs többé.

régen még a blogbejegyzéseim is strukturáltak voltak. már nem azok. azóta van, hogy kerülök minden önanalízist? egészen elvesztettem a fonalat. nem érzem eléggé rákészültnek magamat, hogy szembenézzek a dolgokkal. és azt sem érzem, hogy elég időm lenne rá. (pedig ha nagyon akarnám, csinálnék rá időt.)

hogy fogok én ebből nyolc oldalt írni, amíg egy nyamvadt struktúrát sem vagyok képes készíteni hozzá? régen mindig csak a lukakat kellett a végén kitölteni.

most minden olyan lukas.

többféle döntetlen helyzet lehet. például lehet kiszállni úgy egy játszmából, hogy azért, mert tudod, hogy veszítenél a végén. vannak olyan dolgok, amikkel kapcsolatban semmilyen értékítéletnek nem kellene létezniük, mert ezeknek a dolgoknak semlegesnek kéne lenniük. például lazán leülnék tét nélkül sakkozni.

Hamlet

az van, hogy 11-12 hete a Hamlettel foglalkozunk az egyik szemináriumomon, érettségi tétel volt középiskolában, tanultuk is egy másik előadáson, mindig, és mindenhol előjön intertextuális utalásként, még szereposztást is kellett már készítsek hozzá, és mégis, mégis, most, hogy szemináriumi dolgozatot kell írjak belőle, teljesen be vagyok ijedve. nem tudom megmondani, hogyan kell ezt olvasni, mert annyiféleképpen lehet olvasni, és azt se tudom megmondani, hogy ha megrendezném, milyen olvasattal akarnám megrendezni, mert egyébként is annyira be vagyok szrva tőle, hogy én ezt biztos nem akarnám megrendezni még egy jó ideig... én ehhez kevés vagyok. nem tudom, mi lesz ebből...

prospekt

az van, hogy tudom, hogy más meg tud írni egyetlen éjszaka alatt bármilyen szemináriumi dolgozatot, de nekem szerdán kell leadni egy 8 oldalast, és effektíve rá vagyok parázva, hogy semmi nincs meg belőle. ami a nagyobb baj, hogy fogalmam sincs, hogy fogok én ebből összehozni egyáltalán 8 oldalt. ami szintén probléma, hogy szerdán ezen kívül írunk egy féléves zh-t is abból a kedvenc kurzusomból, amit az a kimondottan tanárnak teremtett teremtmény tart. (az viszont iszonyú mákerség, hogy az előre megadott tételeknek kábé a felét azok alapján a cikkek alapján lehet megírni, amikből pont én referáltam. vagy legalább valami támpontot adnak.) ami ezen kívül még probléma az az, hogy szerda esti összpróba után én csütörtök délután írok egy másik féléves zh-t is egy valóban kedvenc kurzusomon, és hát ettől legalább annyira be vagyok ijedve mint a 8 oldalas beadandótól. azt hallottam, hogy sétagalopp lesz ez a zh, ettől aztán mégjobban beijedtem, mert hát iszonyú ciki, ha egy sétagalopp dolgot tolok el. olyan buta vagyok és lusta is és különbenis az a véleményem, hogy áááááá.

sajnos én kezdtem valamiről beszélni, amiről nem kellett volna. vannak dolgok, amiket a legokosabb elfelejteni, és elfelejteni meg úgy a legegyszerűbb, ha nem beszélünk róluk. azon gondolkodom, hogy most, hogy beszéltem egy kicsit róla, érdemes lenne-e végiggondolni, vagy már eleve az rossz, hogy ezen gondolkodom.

annyira összezavart, hogy az elmúlt 3 napban annyi interakcióm volt emberekkel, mint már elég régen. annyira összezavart, hogy még a végén megbánom.

ez egy provokatívnak szánt blogbejegyzés

nihil. elmegyek pisilni, aztán alszom egy kicsit.

kb. az van, hogy akár állva is elalszom... és most jön egy szódoga oroszból, és strangely enough, még mindig 60 oldal hátra van a Mrs. Dallowayből. viszont azt már kitaláltam, hogy bábrendező nem akarok lenni.

If you really want to hear about it... tematikusan körülbelül ezek a dolgok a jelenleg aktívan terítéken levők: színművészeti egyetem. kövér vagyok. Mrs. Dalloway. drámakör. alvás. kávé. díszlet. vizsgaidőszak. konditerem. függőség. zh. pénz.