egész eddig önkéntesmunkában dolgoztam, mert egyszerűen esély nem volt arra, hogy bárhány forintot adjanak érte. most maradt annyi pénz a projektre, hogy egy-kezemen-meg-tudom-számolni-hány ezer forintot tudhatnék kapni, csak adjak róla számlát. hát arra jöttem rá, hogy az emberek úgy adóznak mint ahogy szarnak, mert a legteljesebb titkolózás övezi ezt a témát, és még a szavakat sem értem azokban a szövegekben, amik arról szólnak, hogy mi kell ahhoz, hogy adószámos magánszemély legyél meg mit kell csinálni, ha már az vagy. most komolyan, miért nem lehet egy ilyen tantárgyat csinálni középiskolában, ahol ezeket a dolgokat megtanítják? teljesen sügérnek érzem magamat.

m

amikor azt mondták, nézzek sorozatokat, mert jót tesz a kis agyamnak, akkor nem hiszem, hogy erre gondoltak. egyébként böcsülettel végignéztem egy évad dzsekbauert is már, és ez esetben a böcsülettel azt jelenti, hogy körülbelül három nap alatt, szóval igen, nem vagyok egy jó sorozatnéző, mert körülbelül csak az tart vissza, ha közben aludnom kell vagy ha még nem jött ki a következő rész. na de most egy kis Moliere-t kellene olvasnom igazából, így hogy már a 24-en egyébként is hízott a kis agyam. úgyhogy el is kezdtem nézni a Mork&Mindy-t, ami ugye 1978 amerikai tévésorozata, és valószínűleg ettől a ténytől nem teljesen függetlenül, de egy egyszerűcske szerkezet, ráadásul ugye nem is Moliere.
de olyan jó a kis lelkemnek.

kémia

ketokonazol. így hívják azt a dolgot, amire nekem, pontosabban a szervezetemnek szüksége van most állítólag. mármint azokon a dolgokon kívül, amikre egyébként is szüksége van, és amiket ilyen neveken nevezünk, mint víz meg kenyér meg só.

tulajdonképpen egy kész röhej, hogy összeállsz sok ilyen izéből, mint ahogy egyébként a kenyér meg a víz meg a só is összeáll ilyenekból, persze főleg a kenyér, mert a többire lehet azt mondani, hogy dihidrogén monoxid, ami mondjuk tökre nem igaz, mert csak a desztillált víz dihidrogén monoxid, és ha az bejut a sejtjeidbe, akkor neked kampó, szóval hahó, ezt most azért mondom, hogy véletlenül se igyál ilyen tiszta dihidrogén monoxidot, amire ugye egyébként sem ezt mondják az emberek hanem inkább azt, hogy hákettőó. mindegy, tökmindegy. meg szóval nátrium klorid, amire nem mondják persze azt, hogy nacéel, de mondjuk azt se nagyon mondják, hogy nátrium klorid, hanem a szerelemről beszélnek, ami vagy túl sok van vagy túl kevés nincs, de persze soha nem annyi, mint kéne, vagy ha annyi mint kéne, akkor egyszerűen nem beszélnek róla, mert akkor már minek beszélni.

szóval összeállsz egy csomó mindenből, amit persze lehet továbbosztani és mégtovábbosztani, mert tulajdonképpen a világ nem csak kifelé, de befelé is végtelen. ezt persze megmondták már a humanisták is, de ők bizonyára mást gondoltak, mert akkoriban az volt a csoda, hogy befelé egyáltalán mélyül a világ, azt hiszem, bár ez igazából most tökmindegy, annyi itt a lényeg, hogy befelé is végtelen. mégis, soha nem tudjuk összeilleszteni a befele meg kifele végtelen világot, mert akármennyire közelítjük egymáshoz, a távolság mindig továbbosztható lesz, szóval ahogy a dolgok, a kifele meg befele végtelen világ sem érhet össze.

naszóval van ez a végtelenül csomó minden, amiből összeállsz, és amiket meg is nevezhetnénk a nevükön, és nem is azért nem tesszük, mert ne tudnánk vagy mert olyan sokáig tartana, mondjuk végtelensokáig tartana, bár egyébként ha most nekiállnánk sorban megnevezni, akkor még az is kiderülhetne, hogy nem is végtelen az a végtelen, de ez most mindegy, szóval nem ezekért nem nevezzük meg, hanem azért, mert egyébként van ennek az egésznek egy gyűjtőneve, mondjuk az, hogy Fekete Sára, ami az én nevem, ami igazából nem is a nevem, de ez most mindegy, tökmindegy.

szóval van ez a Fekete Sára gyűjtőnevű nemtudjuk mennyire sok minden, de azért elég sokminden, és erre jön valaki és azt mondja, hogy szép szép, de van ez az egy cucc, ami most még ebbe jó lenne, és ezt úgy hívják, és itt mond egy szót, és az épp az, hogy ketokonazol.

a rómába vezető út nizorálsamponnal van kikövezve. de tényleg.

ma álltam a víz alatt az uszodában, és arra gondoltam, nem, nem az alatt a viz alatt, amire te gondolsz, meg különben sem tudunk kétszer ugyanabba a vízbe gondolni, na mindegy, tökmindegy, szóval arra gondoltam, hogy kész, ez most kaputt, rányomok még egy harmadik adagot az argánolajassamponból, de aztán megyek a bioherbe és megmondom, hogy de így tövig, na, nyaktövig. mert én ezt így tovább és különbenis. de aztán mondok, előbb azért mégiscsak a nizorál, vágatni utána is lehet, hátha esetleg mégis a súlyát nem bírja a hajam, mindegy, mindegy, mindegy.

az utolsó ember a földön

ha életemben becsapódna a földbe egy akkora meteorit, amitől az egész emberiség, sőt talán a bolygó egész faunája, kipusztulna, vajon lenne olyan hosszú testen kívüli élményem mielőtt meghalok, hogy elfordítsam a tekintetem, már a lelki szemeimét, és végignézzek a földön, ahol minden halott, és lássam, mi jön ezután, és legyen időm arra is, hogy leírjam, és esetleg kiadhatná egy könyvkiadó, mert ez biztos annyira érdekes lenne, hogy rögtön besztszeller lenne, és biztos mindenki elolvasná, és tudományos pofák vitatkoznának arról, hogy ez most vajon így van vagy nem így van, leszámítva, hogy mindenki meghalna egy kicsit, és nem lenne, aki elolvassa, de még olyan sem lenne, aki kiadja, betördelje, megolvasószerkessze, nem hogy megvitassa, és egyáltalán a gépeket kezelje, amik kinyomtatják és összefűzik és bekötik, és egyébként is lehet, hogy nem is lehetne besztszeller, mert mindenki ezt ugyanúgy látná, csak mondjuk én nem látnám, hogy ők is látják, és azt hinném, hogy ez annyira érdekes, hogy meg kell írni, pedig igazából lehet, hogy ez nem is érdekelne senkit rajtam kívül, pláne ha egyébként is mindenki éppen azzal lenne elfoglalva, hogy hal megfele vagy már halott is?

te szeretnéd, hogy ha felfedeznél egy betegséget, azt rólad nevezzék el? az Alzheimer-kór wikipedia oldalán még kép is van Alois Alzheimerről. hát, nem tudom.

olyan távolságból kell elkezdeni újra blogolni, hogy már nem csak az összes olvasód, de te magad is elfelejtetted, hogy hol hagytad abba meg miért hagytad abba. és lehetőleg nehogy új blogot nyissál, mert 1. esetleg mégsem szoksz vissza 2. sokáig tart megcsinálni 3. különben is tetszett a régi, bár azt sose sikerült visszacsinálni, hogy mutassa az órát, percet. (hajnal 2:10 van épp) meg egyébként az én fejemben még mindig nem a minesirkus él úgy, mint az igazi hdejó blogom, hanem az előző, a bordó, ami azért persze nem ilyen szép, mint a sirkus. na mindegy.

szóval az van, hogy beköltöztek hozzánk a molylepkék. ez azért elég klassz, mert legalább nem a späjzba költöztek be. ja várj, de oda is. mindegy, ott már működik a molycsapda egy ideje, és apám szerint a porcukorban sem volt moly, amiben pedig én előző nap láttam. fehérje. na mindegy, ez tökmindegy.

szóval anyám kirakott a konyhába egy másodikat, ami pont azért jó, mert a konyha pont a szobám mellett van, ami azért jó, mert így itt lesz a szomszédban az összes. ja várj, de eddig konkrétan nálam volt, mert én vagyok fenn ilyen képtelen időpontokban, és nálam világít a lámpa. (2:15) mondjuk most lett szép nemsötét sötétítőfüggönyöm, de azt persze leszarják.

nem szarják le, mert nem hagyom, hogyisne, molyszar, most már elnyomok mindent, én a humánus. tegnap még számolgattam, mennyi van, de mivel hálistennek a konyhaablak meg a szobaablakom átellenben van, és a konyha felől kiszellőztetjük a lakást, én meg kiszámoltam, hogy a szobaablakomon kiszellőztetem az allergiámat,

szóval úgyis beszellőzik néhány moly, na. (pontosabban na-iv. az vagyok, nyilván valahol már rég lepetéztek, azért néz ki az összes egyformán.) szóval nem számolom. most odagyűltek a molycsapda fölé, a plafonra, már négy centis rétegben csak moly fedi a konyhaplafont.

néha azt hiszem, hogy jön az invázió, de anyám azt mondja, hogy csak haluzom és nyugodjak le, és talán többet kéne sötétben aludnom. pedig ő rakta fel a sötétítítőfüggönyt, igazán tudhatná. na mindegy.

szóval anyám nem hiszi el nekem, de én akkor is tudom, hogy ez már a vég meg elkezdődött az invázió. múltkor olvastam egy könyvben hajszálra ilyet. egy mukinak elkezdett tele lenni a plafonja mollyal, és akkor bang jött egy konvoj. na mindegy, lehet, azt is haluztam.

most veszem a láncfűrészt, tudod, a Sacikát, akiről a múltkor meséltem, hogy milyen szépen berreg (2:22), és megborotválok néhány molylepkét.

ja, nem.
aztán majd kiderül, folytatom-e rendes posztokkal vagy ilyen tömény hülyeséggel, mint ez itt fent.