2012. június 28., csütörtök

hol kezdjük a nyári szünetet?

az alján. lefeküdtem aludni úgy kábé hajnali kettőkor. aztán fölkeltem délután fél egykor, és gondoltam, hogy jó lesz a pizsmapóló nappalra, este majd előveszek egy újat. egész délután azzal vacakoltam, hogy egy nyamvadt pályázathoz mit kell hova írni, lefénymásolni, beadni. nem tudom, hány verziót csináltam a szakmai önéletrajzomból, de az összes ridiculous, a jelenlegit is beleértve. apám szerint írjam mindenhol előre a színházat, ha az az első célpont. mondom, papa, ez az Lte, elméleti oktatás, izé. meg különbenis, az irodalom is nagyon érdekel, csak azzal nem látom, hogy hogyan lehet professzionális szinten foglalkozni. olyan kenyérkereső ember üzemmódban. szóval próbáltam összerakni a fejemben (és rengeteg papíron), hogy mit kell lefénymásolni, megtudni, beadni. meg egy kicsit foglalkoztam a nyolcvanas évekkel is. szó ami szó, se rendet nem raktam az asztalomon, amit pedig már szeretnék, mert már alig tudok rajta működni, se semmi... úgyhogy valahogy az történt, hogy valahogy itt vagyok most az ágyban, több mint 24 órája ugyanabban a pólóban, és már rég aludnom kéne egy ilyen hasznosan töltött nap után, mert aztán rohangálós nap van kilátásban, kezdve úgy, hogy be kell íratnom egy jegyet egy olyan tanárommal, akit még soha nem láttam. még a vizsgán sem.

2012. június 26., kedd

remmekség, hogy az elmúlt egy hétben olvasott drámáknak jó, ha fel tudom vázolni a cselekményét nagy vonalakban. (két napja olvasott órai jegyzettel sem különb a helyzet.) hogy lesz ebből reggel vizsga. hogy lesz ebből délután próba. már ma is álmosabban voltam ott, mint hogy ne csináljak utána hülyeségeket. mik azok a pontos adatok, amiket fontosnak ítélek. a színházas izéket. de amiatt esetleg ki lehet röhögni, pontot nem fogok kapni rá. egyébként se tudom igazolni. ha kinyomtatok egy transcriptet webadvisorból (így hívják amerikában az etr-t), azért is max kiröhögni lehet. és lövésem nincs, hogy fogom én ezt a sokmindent megcsinálni nyáron.

2012. június 25., hétfő

a frászt érte meg gondolkodni. félig végiggondolni aztán félig hülyeséget csinálni. arra viszont rájöttem, hogy talán rá kéne jönni, hogy bizonyára van bennem szerethető, és nem rögtön arra gondolni, hogy bármi ami egyénivé tesz, az lefaragnivaló.
minekutána nemjónak ítéltem meg, hogy mindent elvágok ott ahol van, ezt most egy kicsit átfolyatom magamon. nem a legjobbkor, tekintve a holnap reggeli vizsgát, de ezt most szükségesnek ítélem meg. ma próbáltunk. elégtelenségélmény. úgy kapom a feladatokat, mintha tudnák, hogy egem így lehet bedobni a mélyvízbe. és aztán csinálok valami megúszósat. szerintem szükségem van arra, hogy piszkáljanak, de a menekülőutak megvannak. és egyfelől olyan dolgokra vagyok képes már színpadon, amik hallatán tavaly februárban visítva menekültem volna, de másfelől meg nagyon sokszor rövidrezárom a dolgot valami sablonnal. például azért is stilizálok annyit, mert azzal el lehet kenni a dolgokat. megmutatod, de nem csinálod meg. meg kell engem piszkálni, hogy ne a komfortot csináljam. másfelől meg úgy is meg lehet közelíteni a dolgot, hogy azzal főzünk, ami van, tehát nem ellene kellene játsszak dolgoknak, korlátokat átlépni meg legyőzni magamat, hanem azokkal kell kezdeni valamit, amik belőlem jönnek. ezt mondták ma. az nagyon zavar, hogy vannak flesseim arról, hogy hogyan láthatnak kívülről meg mit gondolhatnak rólam elnéző mosoly kíséretében. foggal-körömmel a dilettantizmus ellen. attól nagyon tartok, hogy az elnéző mosoly a hátam mögött azt suttogja, hogy dilettááááns. de közben nem véletlen, hogy semmi emlékezeteset nem csináltam még ezalatt a próbafolyamat alatt, és én is érzem magamon, hogy folyamatosan rövidre zárok. az is nagyon szerencsétlenül jön ki, hogy majdnem mindig ugyanazokkal az emberekkel kerülök egy csapatba. és ezek azok az emberek, akikkel már korábban is dolgoztam együtt, és nekem ez nem kényelmes, mert ez bezár, nem kinyit. az gondolom, hogy a rendezők úgy gondolják, hogy ilyen rövid határidős munkáknál úgy szeretnék szervezni a csapatokat, hogy összeszokottabbak legyenek, és ilyen szempontból hasznos, de nekem igényem van a keresztbeporzásra. az például eléggé zavaró dolog volt ma, hogy egy kedves ellenkező nemű ismerősömmel kellett ma szerelmesek-vagyunk-egymásba jelenetet játszani, olyat sokkal szívesebben játszanák olyan emberrel, akivel nincsen a valóságban baráti viszonyom. de értem, hogy ha jobban ismerjük egymást, akkor könnyebb, például magától értetődő volt az is, hogy egy ilyen improvizációból mi fog kijönni.
igen. okos vagyok. kábé 20 nap alatt kaphatok egy official academic transcriptet az usából. az biztos július 6. után van.
és ezután a sokmunkás félév után lesz még egy sokmunkás nyaram is. úgy érzem, ez a két hónap semmire nem lesz elég. mihelyst befejezem a vizsgázást le kell adnom egy pályázatot. elolvasok egy szakdolgozatot, szkájpolok egy külföldi ismerőssel és megírok egy kibővített konferenciaelőadást. közben benne vagyok egy viszonylag intenzívnek ígérkező próbafolyamatban, anyaggyűjtő munkában, az előadásösszerakós intenzív tábor közepén vidéki fellépés az egyik csapattal, egy hétre rá újrajátsszuk az egyperceseket a másik csapattal, közben meg kell szerveznem és le kell bonyolítanom a felújítópróbákat. augusztus közepére meg kell szervezzem a tábor tréningjeit és le kell kommunikálnom, hogy más rendez vagy én rendezek... amelyik táborból egyenesen megyek is a másik táborba előadást csinálni a harmadik csapattal. közben pedig kutassak szemantikából és találjam ki, miből szakdolgozom, hát ez könnyedén kivitelezhetőnek tűnik. és közben nagyon akarok egyéb irányokba is művelődni, mert azt meg komolyan gondolom, hogy másodszor már nem eshetek ki a felvételiről.
csiribú és csiribá, van még 33 órám mielőtt leégethetem magamat a drámatörténet vizsgán. a gondok ott kezdődnek, hogy nem olvastam el az összes drámát, amit kellett volna... és ott folytatódnak, hogy amiket olvastam, azokra sem emlékszem rendesen, úgyhogy most leginkább az a cél, hogy a már valaha meglévő tudásomat felrázzam. erre egyébként nem vagyok büszke, hogy a memóriám ilyen szuperszónikusan rövidtávú, viszont legalább meg tudom indokolni valami álindokkal, hogy mitől lehet ez.

az történt a félévben, hogy volt 6 irodalmi kurzusom. ebből az amerikai irodalom volt az, amire be se tudtam járni, és amit arra készültem azt majdnem teljes egészében az elmúlt két hétben csináltam. a maradék ötből kettő szemináriumot viszonylag minimális készüléssel abszolválni lehetett, a maradék három viszont azt eredményezte, hogy átlagosan heti 5 drámát és egy regényt kellett (volna) elolvasnom. a Turgenyev-regények mellett ez még ment, de mire az Anna Kareninánál tartottunk, már teljes káosz volt.

viszont mit jelent az, hogy "ment"? ez körülbelül azt jelenti, hogy elsajátítottam egy olyan működést, mintha egy kapcsoló lenne a fejemben, és amint valamivel végeztem, azt rögtön kikapcsoltam, és átkapcsoltam a következőre. tehát mondjuk szerdán kijöttem drámatörténetről és rögtön átkapcsoltam a csütörtöki huszadik század eleji ír drámára. és ez így ment. ezzel az sikerült elérni, hogy bár amennyire tudtam, minél több mindent elolvastam, egyáltalán nem forgattam a fejemben az adott szöveget miután az utolsó CURTAIN-t is elolvastam a szövegben. olvasás közben viszont elég részletes jegyzeteket készítettem, mint valami külső memóriába. szerdán már nem tudtam rendesen felidézni a szombaton olvasott dráma részleteit (volt hogy kevertem a vasárnapival), és csütörtökön is rendszerint a jegyzeteimet lapozgattam, hogy mi is volt.

szóval azt hiszem, hogy egy kicsit sok volt, én ennél elmélyülősebb vagyok, csak arra nem volt idő. tudom magamról azt is, hogy a vizsgára is úgy tudnék jól felkészülni, ha mindent újraolvasnék. de az a sajnálatos a dologban, hogy mondjuk az ügynök halálát egy hete olvastam, és már alig emlékszem belőle valamire, tehát több a dráma annál, hogy mindenből teljesen friss olvasás után lehessen vizsgázni menni.

wish me luck, mert ez fontos.

2012. június 24., vasárnap

mimóza

visszaolvasgatok a régi blogomban (amit nem kéne, mert a Salemi boszorkányokat kéne olvasgatnom keddre a vizsgára), és arra gondolok, hogy mennyire sokat változtam. olyan sokat változtam, amire azt hittem, soha nem leszek képes, és voltaképpen most büszkének kellene lennem, de nem büszke vagyok, hanem zavart. az a kis mimóza sokkal szenzitívebb volt. (és sokkal szorongósabb.)

2012. június 22., péntek

vihar van kinn. explosions in the sky-t hallgatok. régen tudtam úgy blogot írni, hogy ne untasson, ha visszaolvasom, amit ebben a vizsgaidőzakban termeltem, az viszont netszemét. mi kell a boldogsághoz, talán hogy bedurranjon az ég. talán annyi is elég, ha egy napon át tényleg csak azt mondom, amit gondolok. az a legnagyobb feladat az utóbbi időben, hogy tényleg csak azt mondjam, amit gondolok. levetkőzni minden mást. villámlik is odakünn. szédül aki belenéz. nem is gondoltam, hogy ennyire jót tesz lelkileg, hogy egy kicsit azt éreztem, hogy nem játszom a biztonsági játékot vagy csak egy másikat játszom, és egy kicsit olyannak látnak az emberek, amilyennek magamat érzem vagy legalább olyasminek. olyan nem-kell-lehurrogni típusúnak. hajnali 3, most aludni megyek, aztán hamarosan vissza a mókuskerékbe, mert egy vizsgám még van. és tele a nyár nemcsak csenddel, dologgal is.

2012. június 21., csütörtök

még azt hozzá kell tenni ehhez az irodalomvizsgás sztorihoz, hogy minekutána a többiek azt mondták, hogy az előző két vizsgaalkalommal nem volt kérdés az utolsó két témakörből, ezért azokat nem vettem át. (de olyan szinten nem, hogy Alice Walkeren kívül egyetlen másik szerzőt sem tudok megnevezni belőlük.) állítólag órán sem jutottak el odáig. szóval ha megbukom holnap, akkor az valószínűleg azért lesz, mert variatio delectat, belekérdeznek. ha nem kérdeznek bele ÉS megbukom, akkor az viszont roppant ciki lesz, azt a lehetőségekhez mérten próbálnám elkerülni. pláne, hogy viszonylag elégedett vagyok azzal a munkával, amit belefeccöltem a készülésbe. jobb persze mindig lehetne, és sok részletet máris át kell ismételjek, de azért úgy gondolom, hogy dolgoztam én ezzel az anyaggal. (még ha a regényekkel... hmm.)
iccinke-piccinke problémának érzem a mai vizsgával kapcsolatban, hogy cukker édi-bédike 800 oldalas tankönyvecske bizony magyarul van, a vizsga meg az órákkal egyetemben angolul. én jókislány vagyok, és tisztességesen olvasgattam a tankönyvből kijelölt részeket, de ha nekem valami terminológiát nem fölismerni fog kelleni, hanem alkalmazni, akkor a tükörfordításhoz leszek kénytelen nyúlni, és annak ki tudja, mi lesz a vége.
néhány roppant fontos kérdés. teleettem magam édességgel. igen, ez fontos. pláne, mert nem kellett volna. levizsgázom mindenből, és átállok nyári üzemmódra, és akkor mozgok meg rendesen eszem meg ilyesmi. aludni is rendesen akarok. a new negro renaissance-ot olvasom, és arra gondolok, hogy igazából ez nekem annyira nem is távoli, mint gondolom többeknek a csoportból, mert nekem voltak afro-amerikai csoporttársaim, és például azt is látom, hogy mit aktívkodnak mostanság facebookon. a lány például babát vár, és facebookon vitatkozta le, hogy mi legyen a neve, és az egyik ismerőse nagyon kardoskodott amellett, hogy fehérembernevet márpedig nem szabad adni neki. a srác most gyászol, és sokan tanácsolták azt az ismerősei közül, hogy beszéljen Istennel. oké, hogy ez így egy sztereotip kép maximum, ami ebből lejöhet, de egészen meglepő, mennyire összezáró közösség az övék meg hogy mennyire nem valósult meg az, amiről MLK beszélt.

2012. június 20., szerda

most van az, hogy ideges vagyok. ez valószínűleg nem kizárólag annak tudható be, hogy nekiestem a pusztaországnak, ami akár kínaiul is lehetne, akkor sem érteném kevésbé. és elment vele több, mint egy óra, hogy szöszeltem, és még sok van, sok-sok-sok és muszáj a tényanyagból ismételnem is. és rossz a gyomrom, túl sok savasat és édeset ettem ma, de semmi normális kaját nem... és most fogok bőgni.
telítődés. van egy elvem azt hiszem a tanulással kapcsolatban. alapvetően azért járok egyetemre, mert nagyjából érdekelnek azok a dolgok, amikről ott szó van. holnap is egy olyan tantárgyból vizsgázom, aminek az anyaga érdekel, mégsem fér bele az időmbe, hogy mindent végigolvassak hozzá. viszont erre én azt mondom, hogy ne legyünk már ennyire iskolásak ez nem baj. az lenne a baj, ha nem érdekelne. olvasgatom szép sorban, aztán ami belefér, az belefér. emiatt viszont iszonyatosan nincs kedvem például ahhoz, hogy regények cselekményvázát és szereplőit vágjam be csak azért, hogy felismerjek idézeteket olyan művekből is, amiket nem olvastam. gondolom, azért választják azt a módszert, hogy több, mint a fele a vizsgának szövegfelismerés, mert azt szeretnék, ha elolvasnánk ezeket a dolgokat. de mivel sokaknak sikerül cselekményvázból felismerni az idézeteket, lehet, hogy ez a törekvés már arra redukálódott, hogy a diákság legalább legyen tisztában a korszak regényeinek tartalmával. amit még visszakérnek, az némi tényanyag, hogy kinek volt az apja bevéndorló meg ki kapott Nobel-díjat. ha őszinte akarok lenni, úgy gondolom, hogy ez műveltségileg egy tökjó dolog, de egyébként meg nem ennek lenne igazán értelme. igazán annak lenne értelme, ha nem csak megszámolnánk ezeket a kis csomagocskákat, hanem ki is bontogatnánk őket és megnéznénk, mi van bennük. (csak arra nagyon kevés lenne ennyi idő.)

2012. június 18., hétfő

no para no para. MINDENT elolvastam az első négy előadáshoz kapcsolódó anyagból, kivéve a pusztaország, az még várat magára. az ötödik-hatodikból pedig már letoltam a tankönyvet, egy novella meg két regény (cselekménye...) tartozik még oda, aztán még öt regény a mai napi adaghoz meg egy novella újraolvasása, mert én ilyen kis buzgómócsing vagyok ugye, hogy regényeket nem, de a novellákat újra. meg egy tekintélyes adag a tankönyvből még mára, holnap meg 2 dráma, és azokat aztán viszont tényleg. meg a tankönyv. használhatnám más jegyzeteit a tankönyvből, de sajnos az csak annyiban segít nekem, hogy át lehet belőle ismételni az anyagot, nem elég önmagában.

egy adag bizonytalanság vagyok emiatt a kilépek a szakkoliból dolog miatt, úgy meg fognak ingatni, jajne. főleg a fíling része miatt nehéz, úgy értem, hogy úgy gondolok magamra, mint aki szakkolis, és ezzel kell leszámolni. hogy mondjuk holnap már nem tekinthetek úgy magamra. pedig ugye ez így milyen jól hangzik. ez egy ilyen menő dolog, amitől az ember teljesen jogtalanul is azt gondolhatja magáról, hogy ő szakmailag "ottvan". pedighát arról van szó, hogy nekem olyan dolgokra van szükségem szakmailag, ami támogat.
még 3 nap a vizsgáig, és tisztában vagyok vele, hogy nagyon nem így kéne ezt a tantárgyat csinálni, el kellett volna olvasni azt a 10 regényt félév közben, elvégre irodalomból szeretnék szakdolgozni is, de hát ahányszor végiggondolom, hány irodalomórám volt a félév során, nem nagyon lehetett ezt máshogy kivitelezni. csak fáj a lelkem, amikor el kell olvasni a The Sun Also Rises-nak a rövidített változatát, hogy átmenjek a vizsgán, én meg szeretném elolvasni rendesen, és úgy nem poén, ha előtte rövidítettet olvasok. annyi idő alatt, amit a vizsgát megelőző egy hétben szánok/tam a vizsgára való készülésre körülbelül azt lehet kivitelezni, hogy a tankönyvből szépen elolvasom és megemésztgetem azt a 200 oldalt meg hozzáolvasom a verseket... most is azt érzem, hogy ezek a dolgok engem érdekelnek, és szívesen felkészülnék rendesen, de az életben is folyton ezt érzem, hogy nem vagyok képes mindent, és választani kell meg döntéseket kell hozni. és ez így necces, mert még gyakorolni kell azt, hogy hogyan lehet épp lélekkel megúszni azt, hogy nem teljesítem a maximumot, miközben tudom magamról, hogy képes lennék a maximumot hozni, ha belefektetnék elég energiát meg rászánnék elég időt. és ez frusztráló. ugyanakkor próbálom védeni magamat érzelmileg, próbálom ezt helyretenni magamban, hogy még ha érdekel sem fog menni a maximum. túl sok dolog érdekel, attól is nehéz. amikor már nem abba nem tudsz időt és energiát feccölni, ami nem érdekel, hanem arra sem marad kapacitásod, ami meg igen. ennek megfelelően próbálom tervezni az időbeosztásomat, próbálom felépíteni a prioritásrendszeremet. sajnos ez a tantárgy most azért szívta meg eléggé, mert előadás volt belőle, ami szemináriumommal ütközött, és az irodalmi szemináriumaimba ment az energia, mert azokat ott rögtön kellett, ezt meg lehetett tolni félév végéig. és így alakult. úgy próbálom magamat összekaparni, hogy este még lesz egy nehéz menetem, mert meg fognak próbálni rádumálni valami olyan dologra, ami ellen nem ellenkeznék annyira, ha lenne rá kapacitásom. de meg kell érteniük, ha azt mondom, hogy nem vagyok jedi, én ennyit nem bírok, és köszönöm, tudom magamat motiválni arra, ami érdekel egyedül is, arra nincs kapacitásom, hogy ők próbáljanak meg motiválni valami olyan dologra, amire meg nekem rossz esetben semmi kapacitásom, mégrosszabb esetben pedig se kapacitásom, se igényem. de ebben nagyon szilárdnak kell lennem, mert tudom, hogy meg fognak ingatni, és azt nem szabad csinálni, mert azzal egy lendülettel zombit csinálok magamból is. no, még van majdnem öt órám aludni, egyszerűen felemelő ez az érzés.

akkor ez itt most egy spoiler?

"1918-ban, az I. világháború végén önkéntesként szolgál a franciaországi Vöröskeresztnél, majd az olasz frontra küldik. Hamarosan azonban súlyosan megsebesül, amikor - egyébként cigaretta- és csokoládéosztás közben - mindkét lábát eltalálják, s összesen 227 szilánkot operálnak ki testéből. A kórházban beleszeret Agnes von Kurowsky ápolónőbe, aki rövid kapcsolat után szakít vele."

ez egészen gyanúsan úgy hangzik, mint a Búcsú a fegyverektől, ami nem is meglepő, mert az írójának az életrajzából való. csakhogy én azt a könyvet még mindig nem fejeztem be. (ezek után pedig hülyén hangzik, hogy az egyik kedvencem, de valahogy így van. amint végzek a vizsgákkal, az egyik első dolgom lesz befejezni... a tervek szerint.)

lehet, hogy csak én szórakozom rajta

"Szigorú 'moráviai anabaptista' családban születik a pennsylvaniai Betlehem városában (anabaptizmusuk egyébként a habánokéval rokon), ahol komolyan veszik a misztikus álom- és fantáziavilág üzeneteit."

(Az amerikai irodalom története)

2012. június 17., vasárnap

meg az is a gond, hogy hányadán állok magammal meg hányadán állok másokkal.
azt gondoltam, hogy a Madách tornaszobájában akkora a kosz, hogy olyan mégegy helyen nincs. de a Kamrában már sikerült ezt revideálnom, szabályosan fekete lett a talpam - zoknin keresztül. 3 x másfél óra mozgás volt a szombat, és egyfelől persze, hogy leharcoltnak érzem magamat, másfelől meg most kezdek ijedezni a közeledő következő vizsga miatt. csak belealszom a tankönyvbe, az a gond...

2012. június 15., péntek

fun facts

a kedves olvasó bizonyára nagyon hiányolja már lelkesült soraimat, úgyhogy a reggeli kávé, a napközbeni időhúzás, az éjszakai álmatlanság és a hajnali részegség mellé itt van néhány kellemes adat.

június 21-ig el kell olvasnom még 25 verset (ebből az egyik a Puszta ország Eliottól), 10 regényt, 2 novellát, 2 drámát és mintegy 200 oldal irodalomtörténetet.
június 26-ig el kell olvasnom még ezen felül 12 másik drámát.

ez így bár puszta tényközlés, megint közönséges nyavajnak néz ki, de azt kell hogy mondjam, hogy ezekkel elég szívesen foglalkozom, csak ugye látszik, hogy irreális a gondolat, hogy én mindezzel kész legyek. (igazság szerint ha azt a 10 regényt nem kellene, akkor meg is tudnám csinálni, de a Hemingway-regényt mindenképpen szeretném elolvasni, és ha lenne elég időm (mint ahogy nincs a Faulkner-regényt is szeretném elolvasni.)

két-három nap alatt elfogyasztok egy csomag rágót.
színházzal foglalkozom.
azt merészelték rám mondani, hogy ha állat lennék, akkor a Füles lennék a Micimackóból. (ez utóbbi ellen legszívesebben kézzel-lábbal tiltakoznék.)

voltaképpen azt kell mondanom, hogy klassz dolgok vannak a fókuszomban, és ez valamennyire még üdítő is, ugyanis mindig azt szoktam csinálni, hogy a szeretem-tárgyaim vizsgáit csinálom meg először, most meg úgy jött ki a lépés, hogy a végére maradtak. csak az a vacakság, amikor elkezdem kósza magányosnak érezni magamat a belvárosban a tanulás közepén. de egyébként most viszonylag sokat vagyok társaságban is, csak szokott olyan lenni, hogy túl nagy lesz a fejem a tanulástól, és akkor kikapcsolódni vágyom egy kicsit, és ott vagyok épp egyedül. egyébként ijesztő, hogy mindenki elmegy külföldre. nem különösebben boldogít a tudat, hogy itt fogok maradni (majdnem) egyedül.

2012. június 13., szerda

a gyávaság fokozata

azt hiszem ma gyáva voltam bevallani, hogy én egyszer sem lógtam középiskolában. (illetve talán egyszer, de csak ez az érzés van, hogy talán egyszer, egyáltalán nem emlékszem konkrétra.)

2012. június 9., szombat

legalább két órája nem vagyok józan, és nem tudom megmagyarázni, hogy mi a francnak ittam ennyit. ha meg tudnám magyarázni, akkor nem is ittam volna. minden bizonnyal azért ittam, mert nem tudom megmagyarázni.

csak a másnapra nem akarok gondolni.

2012. június 7., csütörtök

mivel annyit szidom a vizsgáimat, gondoltam fair azt is leírni, hogy az amerikai történelem, amit most tanulok.. nagy vonalakban (és már a kubai rakétaválságnál tartok), az érdekes. ettől függetlenül persze lehet, hogy nem megyek át, mert mint már mondtam, magolja a fene a dátumokat. szóval ha napra meg kell mondani dolgokat, akkor lesznek gondok.

2012. június 6., szerda

roppant jó, már csak a két világháborút meg a hidegháborút kéne bevágjam holnap reggelig. ha én ezen a vizsgán átmegyek... ha nem megyek át, akkor viszont teljesen értelmetlenül toltam el a mai napomat.
tök hálás vagyok meg minden, amikor valaki beadja a közösbe a jegyzeteit, pláne, ha nem tudtam bejárni az órára, de ebben olyanok vannak, hogy Misery Compromise a Missouri Compromise helyett meg Alice Island az Ellis Island helyett és sorolhatnám.
this is not a thing that I frequently do, but. since my eyesight normalized, the -itis part of it remained of course, but still and I've been wiping my nose for hours, I have to make a conclusion that studying that history stuff is just periphereal. the stupid thing is, that there's nothing central. I looked at the pictures I'm tagged at, and I'm absolutely not okay with how I look on them. I think I need to get rid of 10% of my current weight, whatever that means. I try to imagine myself on a stage and just feel confused whether to cry or vomit. I never considered myself f-a-t. I always knew that there is a higher potential of me getting fat... genetics, family stuff, ehh. but it's just realizing it that it's been realized is what shocks me. being a hunchback-one doesn't help the situation either. but now I am very determined to change that. food being a stimulus is a bad phenomenon if you want to lose weight. I have to learn to keep myself motivated in another way. working with professionals and semi-professionals in the theatre field makes me see myself a ridicule. the no-you-can't-be-serious type of a ridicule. seeing myself oversized worsened the situation pretty much. I'm not of a spectacle on stage. It feels as if my size-gender combination was not compatible with the stage. not to mention the talents I have. and the experience of course. experience matters a lot, professionally speaking. regarding theatrical work I feel now an urging need for input. I feel the need to learn more before I'm moving on. it's not about haing ideas or concept, its about the methodology, the structuring of work. I feel I'm balancing on the verge of something. working with an amateur team has been a great advantage. I think I've achieved a lot from what I wanted to achieve. but what's next. how can I lead other people even further when I have a need for being led for a time before that.

and the crazy thing at the moment is that I haven't yet covered the 3rd topic for tomorrow's exam and there are nine and I don't want to fail.

so this was English for now, I swear it won't happen soon again.
najó. ez kriminális. szóval mivel volt egy meredekebb hipochondriás időszakom, ezért nálam alapelv, hogy ne próbáld a gugli segítségével diagnosztizálni magadat. most az egyszer kivételt tettem, mivel nem halálos ez-meg-aznak akartam utánakeresni. és szent meggyőződésem, hogy allergiás vagyok, mégha az allergológián erről másként is vélekedtek ősszel. az nem szent meggyőzősédem, csak egy puszta tény, hogy a bal szemem momentán annyira be van durranva, hogy zavar a tanulásban. egy allergológus néni valami videóban azt mondja, hogy ha elkezded vakarni, akkor attól a nyomástól valahogy mégtöbb hisztamintartalmú akármi lesz ott, és akkor mégrosszabb lesz, és ez stimmel. és még folyik is meg vörös is, nem beszélve a vizes orrfolyásról, a tüsszögésről, torokviszketésről... és a számon veszem a levegőt. ez pedig teljesen stimmel azzal, amit itt lehet olvasni a szénanátháról. az egyetlen cukiság a dologban, hogy nem nagyon szezonális. bár most a napokban durvult be.

2012. június 5., kedd

nem fáztam meg a tegnapi viharban, de már lassan fél csomag papírzsepinél tartok. nem fáztam meg, mert reggel legalább két-három órán át duzzadt is volt a szemem. nem is sírtam, hanem csak éljen az allergia. bár ősszel a nagyokosok jól megmondták, hogy nem vagyok allergiás. de.
na, próbafotók basszus... hogy én ENNYIRE meghíztam Amerikában?! a saját testkép, ami bennem él az nem ilyen, én nem ilyen vagyok. úgyhogy vissza akarok térni önmagamhoz. szeptemberig kitűzött cél: le-fogy-ni.

2012. június 4., hétfő

fáj a lelkem maradéka.

2012. június 3., vasárnap

adok egy második nekifutást az előző bejegyzésnek. szóval az van, hogy kitört rajtam az önbíráskodás. nem volt azért annyira intenzív ez a napi tanulás. viszont érzelmileg meg vagyok gyötörve. nagyon nem vagyok képes jó módszerrel tanulni. gyakorlatilag mindig ott kötök ki, hogy leírok mindent, amit olvasok, csak átfogalmazva. ezért aztán k-rva sokáig tart. seggelni egyszerűen nem vagyok hajlandó. a seggelés meggyőződésem szerint káros az egészségre. két fejezetet írtam ki a 400+ oldalas tankönyvből. ez azt jelenti, hogy majdnem a 45. oldalon tartok. tegyük hozzá, hogy a tényleges cucc a 15. oldalon kezdődik, és hogy alig tudok valami tényinformációt. és hogy 1700-nál sem tartok, az első előadás (egyen sem voltam ott, azt sem tudom, hogy néz ki a tanár, éljen az óraütközés) pedig letudta 1776-ig az egészet, és a lényeg csak utána jön. de nekem már ennyi is sok, ezt sem vagyok hajlandó bevágni. nem tudok elképzelni semmi mást, mint hogy vagy megbukik az ember vagy négyes-ötösre teljesít. hiszen ha bekérnek tőled egy adatot, akkor azt vagy tudod vagy sem. nem lehet nagyjából tudni egy évszámot vagy fogalmat. tehát ha át akarok menni, magolni kell. azt pedig nem vagyok hajlandó. NEM VAGYOK HAJLANDÓ.

nem vagyok rá képes sem. és ilyenkor nagyon kövér is vagyok, nem csak nagyon lusta, és valamire annyira haragszom, hogy elhatározom, hogy csak 4-5 órát aludhatok, és másnap semmit nem ehetek. de itt a mazochizmus sem segít. és ha nem segjt az azt jelenti, hogy föladtam.

UTÁLOM A VIZSGAIDŐSZAKOT.
egy napomat elb-sztam a történelemmel és még mindig NEM TARTOK VELE SEHOL. (érts: az első előadás anyagának sem járok a végénél.) ellenben a hangtannal sem haladtam. megrohadthat az egész, ahogy van, most megpróbálok lelket önteni magamba és inkább csinálom a hangtant.

2012. június 2., szombat

sikeresen kifilozofáltuk, hogy a Pre-R Broadening nem létezik. ami azért tökjó, mert előző félévben megtanultuk, hogy mi az, sőt még mindenféle gyakorlatban hasznosítható szabályt is tanultunk hozzá, ami alapján meg lehet találni a kivételeket alól.

2012. június 1., péntek

esküszöm próbálok pozitívan hozzáállni, de


tizenegykét éves koromban filozófus akartam lenni. de hogy most azzal kell foglalkoznom, hogy vajon az [з:] jött-e az /e/-ből vagy inkább az [e] az /з:/-ből? ez számomra annyira nem releváns. és az jut eszembe róla, hogy amikor betévedtem metafizika órára, akkor volt szó 90 percen keresztül arról, hogy a kettétört kréta egyik darabkájának a fehérsége meg a másik darabkájának a fehérsége ugyanaz a fehérség-e, és akkor éreztem ugyanezt, hogy ez nem releváns kérdésfeltevés.
irigy vagyok azokra, akik nem rinyálnak annyit mint én. szerintem annyira gusztustalan tudok lenni. ma napközben is attól féltem, hogy gázul viselkedem. attól is félek, hogy megjelenik valami fölényesség a viselkedésemben. lehet, hogy úgy tűnik, mintha nem is szeretném, amit tanulok, hogy mindig csak a panasz. hát vannak óráim, amik helyett szívesebben járnék más órákra, de azért vannak olyan óráim is, amiket tényleg élvezek. meg kéne próbálnom pozitívabban látni még a vizsgára készülést is. és egyébként szívesen pozitívan is fogom látni, ha nekem garantálják, hogy nem bukom meg egyiken sem. az ismeretszerzés öröme sokkal nagyobb úgy, ha nem tartanak közben sakkban.
volt egy olyan érzésem a nap közepén, hogy dejó, nyár van, és akkor most bemegyek a színházba. és most van egy olyan érzésem, hogy afrancba, vizsgaidőszak van, és azt kell olvassam, hogy hogyan lehet újrafogalmazni már megfogalmazott hangtani szabályokat. és sajnálatos módon még csak nem is arról van szó, hogy nézzétek gyerekek, milyen jó, hogy a nyelvészet ilyenre is képes, hanem tényleg egyesével végigmegyünk a szabályokon, és mindegyiket megszagoljuk fölülről meg oldalról (meg alulról?). azt a benyomást kelti bennem ez, mint amikor összeraksz egy puzzlet, aztán szétszeded és újra összerakod, csak most más sorrendben, aztán rájössz, hogy az előző sorrend talán mégis egyszerűbb volt, aztán meg rájössz, hogy nem.