körülbelül 7 és fél óra munka volt lefordítani egy picit több mint egy oldalas orosz cikket magyarra, a nagyobb része persze a szótárazás volt. azért bírnám, ha lenne egy svungosabb munkatempóm. (meg nagyobb orosz szókincsem.)

mégegy valami. tele volt a napokban az internetem a Britain's got Talent magyar árnyékszínházasaival. megnéztem a felvételt, ügyesek, de maga a jelenség, hogy ez már-már virálisan terjed, elkeserített. egyrészt az egy dolog, hogy iszonyatosan profi a kivitelezés, de emellett a tartalomról már nem tudok szuperlatívuszokban beszélni. ezen kívül pedig felőlem külföldiek is lehetnének, nem gondolnék mást. kíváncsi vagyok, körbemenne-e így a hálózataimon ugyanez a produkció, ha nem lehetne tudni, hogy magyarokról van szó. szerintem itt csak az kellene, hogy számítson, hogy mennyire jók.

megosztok valamit az életemből, hátha az előző poszttal ellentétben ez kibírja egy éjszakánál hosszabban online. hiszen ez szakma. belekerültem abba a csőbe, hogy van egy mániám, a színház, amit már kicsit tanulok, de nagyobban szeretnék, és most hogy elmegyek felvételizni belőle, gyakorlatilag legitimmé válik minden színházazás az egyebek kárára. ezt már három éve is nagyon élveztem ebben a felvételizősdiben, csakhogy nem lehet eltekinteni attól az apró körülménytől, hogy közben leadtam egy szakdolgozatot meg egy záróvizsgajelentkezést, és itt bizony június elejére államvizsga is kilátásban van. ahhoz viszont abszolválni kell előbb, ami azt jelenti, hogy minden tárgyat teljesítenem kell. nem mintha ez valaha probléma lett volna, de most szembesülök azzal az érzéssel, hogy teljesen időhúzásnak élem meg alkalmazott nyelvészet beadandót írni. a probléma sajnos ott kezdődik, hogy ha már muszáj, legalább legyen értelmes és hasznos valamilyen szempontból. kiszúrtam magamnak a CA becenevű dolgot, amiről megtanítottak egy általános rizsát, de az életben nem láttam használatban. így hát természetesen utána kell olvassak. de ahhoz hogy ez egy releváns paper legyen, nemcsak utánaolvasni kéne, hanem úgy nagyjából tisztában kéne lenni a szakirodalmával. tehát nem arról a játszadozásról van szó, hogy najó, hetente elolvasok 20 oldal szakszöveget, mert ez kell a teljesítéshez, hanem ezen felül még foglalkozzak valami olyannal, ami helyett 20 hasznosabb foglalatosságot el tudnék képzelni a szakmai fejlődésem szempontjából. valahol érthető, hogy azért csesztetik az embert ilyennel, hogy orientálják, legyen lehetősége belekóstolni ilyen meg olyan tudományos tevékenyégbe, mert mondjuk a BA csürhe nemtudomhányszázaléka egyébként csak néz ki a fejéből, de én köszszépen, tudom, magam orientálni, és szép dolog a minél szélesebb látókör, de ez most engem megint korlátoz, és az ilyet nem szeretem ám. viszont azt nem tudom, hogyan lehet valami éppencsak teljesíteni, és túl sok időmet felemésztik az ilyen mellékesebb dolgok. (képzeljétek, pedagógiatörténetből is kell írjak valamit, de egyelőre elképzelni sem tudom, hogy minek leírni valamit, ami a múltban volt, és már nemtudomhányan leírták.)

egyszerűen elszomorít, hogy három óra alatt nem vagyok képes elolvasni egy drámát úgy, hogy nem csinálok közben mást. mehetek alknyelvre, mert így nem lehet belógni az órára, hogy a végére sem értem. :(

allergia rulez! kéne rá valamit szedni vagy ellene valamit tenni vagy valami, mert ez így nemjó.

hát most mit mondjak. 54 perce átléptünk abba a napba, amikor elvileg 30 percben prezentálok >>ebből itt<<. hát erre mit lehet mondani. szuper a cikk, nagyon izgalmas, de akkora hogy csak na, ráadásul a hallgatóságom egy része kottát sem tud olvasni, szolfézst sem tanult és a többi. ez egy drámák színpadon óra, alapvetően úgy kerültünk ide, hogy Shakespeare.  a cikk viszont a zene dramaturgiájáról szól, és hiába opera, nem arról szól, hogy hogy rendezte ezt bárki is színpadra, hanem arról, hogy hogyan húzták a librettót és hogyan jelenik meg a dráma dramaturgiája a zenében. mondom, hogy nagyon izgalmas és sokat tanultam belőle, de hát mit tudok én mondani a hangnemszimbolikáról olyannak, aki nem tudja, hogy mi az a hangnem. egy absztrakt katyvasz lesz csak ha elkezdek neki E flatekről meg F sharpokról beszélni. berakhatom felvételen, de nem fogja hallani. azt fogja hallani, hogy két dolog más. azt talán hallja, hogy három dolog mind más. de ha mutatok neki négy hangnemet, akkor azt már valószínűleg nem fogja tudni kezelni. hát nem tudom. azt tudom, hogy amiből a legtöbbet profitálhatnak az nem az, ha elkezdem elmondani ennek az embernek az elemzését arról, hogy milyen szerkezetet alakított ki BB és PP a librettóban. hiszen ez egy deskriptív dolog: elolvassa vagy megnézi az operát és akkor látja, ezt nem elmesélni jó. esetleg ha ismeri a drámát és az operát is, akkor utána lehet erről meg a következményeiről beszélgetni. amit ebből haza lehet vinni az az, hogy a zenének is van dramaturgiája, és ez hogyan mintázhat le viszonyokat. ezekkel esetleg lehet valamit csinálni. de ezt sem lehet F sharpokkal, hanem mutatni kell a zenét. pedig mennyit segítene, ha legalább kottát lehetne mutogatni... és az mennyit segítene, ha aludhatnék már egyszer stressztelenül és mondjuk 8 órát.

megértettem

miért mutat a Word majd 4000-rel több karaktert, mint a LibreOffice. mert a lábjegyzeteket is számolta. ennek örömére végre pontosan felmérhettem, hogy momentán 38497 karakternyi szövegem van. ez azért jó, mert be van jelölve egy rakás toldás és még újra kell írni a conclusiont. attól viszont félek, hogy bele fognak kötni a conclusion-ömbe, mert nem azt szeretném csinálni, hogy összefoglalom azt amit eddig leírtam, hanem egy-két implikáció után akarom összefoglalni, amit írtam. meglátjuk.

a butaság nem érzés, hanem állapot, én mégis butának érzem magam. furcsa.

nem nagy dolog, de azért megér egy említést a blogon, hogy évekig meg voltam győződve róla, hogy az Endgam egy sikertelen kísérlet a befejezésre, mert elkezdődhet elölről, és most már nem vagyok erről meggyőződve. most épp kétesélyesnek látom. fura.