macskanadrágban alszom

kicsit többet ültem most itthon, mint szoktam. lehet, hogy csak azért, mert szilveszterkor nem szoktam. félreeső pillanatokban ezen analizálok, hogy igen, kicsit dacból is, tagadhatatlan. a racionalitás kockázata. rekonstruálni próbálok olyat, amit csak elképzelni tudok. és nem jött be a múltkori ha rágondolok, biztos megtörténik előérzet. de ez más, csak valamikor meg kellett említenem, mert mint narrátor lógok egy ilyen beszámolóval, illetve ezidáig lógtam. nézem a szülőket, a sajátjaimat, ahogy az unokatesókkal, mármint az enyéimmel, babáznak. kisebb teher lenni elcseszni (mit? mindent.), ha nem gondolnám azt közben, hogy nem tehetem ezt azokkal, akik fölneveltek. nem azért, mert elvárnák tőlem és nem azért, mert megfeleléskényszerem lenne (sohasem késő, hogy kiderüljön, hogy van). hanem mert csakmert. mert mit ér egy nagymama unokák nélkül.