szegény kisklapec nyösz

széttárom a karomat és nincs tovább. november eleje van, de a színjátszóim már tudják, hogy k.ra nem fognak ráérni összpróbálni. hát ilyenkor elmormolom magamban, hogy #@$&@. lehet, hogy nem is éri meg pattognom rajta, de hát nem lehet előadás előtt 3 héttel tartani a dömpinget csak azért mert valaki folyton nem ér rá, meg az egyik főszereplőmmel képtelenség emberi időpontot egyeztetni, mert annyi dolga van. én ezt nem akarom mégegyszer csinálni. jól játszik, viszonylag lelkiismeretesen készül, de olyan időbeosztása van anyukám, hogy ehhez nagyon kényelmetlen és nagyon kellemetlen passzintani a másik tíz embert. azért próbálunk heti kétszer-háromszor, mert egy rohadt kétórás próbát nem tudunk összekoldulni, helyette elkapott hatvan percekbe vagy későesti időpontokba kell besuvasztanunk mindent. azt gondolom, hogy olyanokkal szeretnék együtt dolgozni, akik nem csak motiváltnak érzik magukat, hanem ez a motiváltságuk abban is megjelenik, hogy bazmeg nem a színjátszókört lökdösik ide-oda, ha ütközésük van, hanem szépen az egyéb dolgaikat próbálják meg nem rászervezni folyton a színjátszókörre. én tökre megértem, hogy amatőr csapat vagyunk, és a tanulmányi előmenetel ennél fontosabb, hiszen úgy általában azért tanulnak azon a szakon, ahol, mert azzal akarnak foglalkozni a jövőben, amit ott tanítanak nekik. én nem tudok olyan emberekkel együttdolgozni, akiknél a színjátszókör bármilyen párosításban másodlagos, és csak akkorra fér bele, amikor az égegyadta világon semmi más programszerű elfoglaltságuk nincs. széttárom a karomat és nincs tovább. most mi történik akkor, ha nem leszek képes összeszervezni egy olyan összpróbát, amikor mindenki ráér? kiállunk egy félkész szarral, ami rég kész lehetne, ha méltóztatnának egyszer véletlenül ráérni erre is? meg van kötve a kezem, mert hát rájuk parancsolni meg nem lehet, a zéhákat meg kell írni, az egyetemen teljesíteni kell, az egy hónapja nem látott családhoz is haza kell menni, dolgozni is kell, ha onnan van a pénz; mi non-profit vagyunk, szórakoztatókör, sőt egyes megközelítések szerint szórakozókör. hátmamám, tököm tele, de komolyan, és momentán erőfeszítéseket teszek, hogy ne írjam rondábban. nekem ehhez nincs idegrendszerem. a színház nekem nagyon sokat ér, a színházi nevelés is, az, hogy a srácok ettől fejlődjenek, kurvasok ember igényét igyekszem szem előtt tartani, munkát igyekszem összehangolni, a díszleteseket is tolom, pedig el lehet hinni, hogy egy reggel fél kilenctől este hatig non stop nap után a franc akarja a héten a harmadik estéjét beáldozni arra, hogy legyen egy használható díszletünk, ez olyan piszkosmunka, komolyan a franc akarja, de fel akarom hívni az emberek figyelmét arra, hogy nem kell ahhoz táltosnak születni, hogy színházat csináljuk, olcsón is lehet jó díszletet csinálni, csak akarni kell, közösségi élményt szeretnék nyújtani, a közös alkotás élményét, csak f-szom, most már kikészít idegileg, hogy egyszerűen mindenben nekem kell rugalmasnak lennem. szeretném, hogy a színházi tevékenységről szóljon a jövőm, ezért sarokba szorítva érzem magamat. abban a pillanatban, ha azt mondom a színjátszóimnak, hogy nekem a tököm tele meg a dendritjeim ki meg úgy általában a hangulatom kellő rendszerességgel a plafonon, abban a pillanatban én ellentmondásba kerülök magammal, és lököm el magamtól a jelenleg egyetlen rendelkezésemre álló lehetőséget arra, hogy színházat csináljak. néha persze motiválnak az eredményeim is, amit néha el tudok érni a srácoknál, de az az igazság, hogy mivel nekem kell az időbeosztásomat az övék alá rendelni, nekem kell ott lenni fél tízkor, ha ők fél tíztől tudnak próbálni és a többi és a többi, ezért én például olyan helyzetekbe kényszerülhetek, hogy nem tudok elmenni színházba, közönségtalálkozóra, neadjisten majd a Katona klubba se, ha nekik csak akkor jó a főpróba meg mittudomén. és egyszer azt mondom, hogy bocs srácok, most kivételesen nem érek rá, akkor elcsúszunk, és nem lesz karácsonyi előadás, és én nem teszek meg mindent azért, hogy működjön a színjátszókör, és egy olyan közegben, amit be lehet tudni egy értelmiségi elit szakkollégiumnak, egyszerűen annyi gőzük nem lesz a diákoknak a színházi alkotófolyamatról, hogy ukmukfukk, és nemár, szóval értsétek meg, hogy meglehetősen korlátok közé vagyok szorítva, és igyekszem, és időnként tehetetlenségemben elkezdek dühöngeni.