ma kiselőadást kell tartsak a The Workhouse Wardból. ez azt jelenti, hogy el kell mondjam, mikor adták elő először és hol és kik. és kábé ennyi. mármint elvileg. de hogy miért jó ennyiből készülni. az a benyomásom arról a óráról, amire ez kell, hogy akkora anyagot akar 10 másfél órás alkalom alatt átfogni, amire a szeminárium keretein belül nincs lehetőség. ezért aztán elkenünk mindent. nyilván azért jó ez, mert ha ebből látod, hogy ez téged érdekel, akkor utána tudsz búvárkodni. de egyébként az egész egyetem valami ilyesmiről szól. itt a a probléma, hogy egy rohadt maximalista vagyok. vagy nagyon vagy sehogy. most komolyan nagylány leszek attól, ha elmondom, hogy mikor mutatták be és kik és hol ezt a dolgot? már utánaolvasgattam, hogy mi is volt az a workhouse, dehát tudni kéne az egész kontextust, az egész szociopolitikai helyzetet Írországban. drámatörin is a kultúrantropológián csúsztam el, mert hogy nem tudom a római történelmet se. egyszerűen azzal szembesülök, hogy ennyi mindennel egyszerre nem lehet behatóan foglalkozni, a félmunkát meg ugye nem szeretem. sajnos ennek következtében itt ülök hajnali fél kettőkor is és próbálok MINDET megtudni a világról mielőtt reggel hétkor felkelek, és nekiállok a napnak, ami tele lesz rossz szájízzel és bűntudattal, hogy miért nem készültem fel rendesen. anyám azt mondta, hogy ez nem fog megváltozni, mert én ilyen vagyok. és még lövésem nincs, mit fogok este csináltatni a színjátszóimmal. roppantjó, mert arra is csak egy egész könyv végigolvasása után tudnék jó lelkiismerettel elkezdeni készülni, így azontúl, hogy kialvatlan leszek, még este is egy összeszedetlen fasznak fogom érezni magamat. de egyszerűen annyira zavar a rossz lelkiismeret, hogy nem fekhetek le aludni, amíg legalább a (számomra is?) kielégítő szintet nem súrolom alulról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése