can-do attitude

miért jó, ha a kiskölyök amerikai rajzfilmen nő föl? például mert olyanokat mondanak benne, hogy take chances, make mistakes, get messy! persze amikor kiskölyök voltam, akkor ez úgy hangzott, hogy kockáztassunk, tévedjünk és legyünk maszatosak! persze attól, hogy ebben a közegben nőttem fel a Magic School Bus-on, és persze, mivel nem kizárólag, hanem többek között; nem érhetett annyit, mintha az USÁ-ban jártam volna általánosba. de az unokatesómmal biztosan szeretném megszerettetni a rajzfilmet. első körben a kisebbek közül a legnagyobbal, aki egy értelmes, okos 4 éves olyan szókinccsel, ami a korosztályában nem általános (a gumikecskére is megmondta, hogy kőszáli kecske meg ilyesmi) és már most tetszik neki a színház is - amiben egyáltalán nincs benne a kezem. és ha lesznek gyerekeim, azt hiszem, szeretném, ha legalább egy-két évet amerikai általános iskolában töltenének. amikor kint voltam, egy egész délutánt tudtam csak eltölteni iskolában, az is middle school volt, önkéntes munka, díszletet csináltunk a hatodikosok előadásához. de lényegében abból a délutánból és a can-do mentalitásból született meg az elhatározás, hogy elindítom a díszletező szakkört. aztán majdnem egy munkahétnyi időt töltöttünk school districtben Milwaukee mellett, pedagóguscsaládnál, és összességében eléggé tetszett az, amit az amerikai általános iskolás évekről megtudtam. egészen biztos vagyok benne, hogy a kreatív nevelésnek (is) jóval nagyobb szerepe kellene legyen az oktatásban, mint ami itt van. de nem csak annak. az egész attitűd más. érdekes, hogy a közeg amiben vagy mennyire erősen tudja befolyásolni mennyire tartod (képesnek) magadat. igencsak hajlandó vagyok kijönni a csigaházból, sőt. mostantól take chances, mert bár elég puhán ölel és meleg a karácsonyra kért takaróm, de azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy ennyi elég is a boldogsághoz. csak mondom, hogy ha ezt hallanátok tőlem valamikor, akkor tudjátok, hogy épp magamat próbálom becsapni. már csináltunk egy ember méretű kalitkát, I can do it.