azon gondolkodom, miért olyan fontosak az embereknek a nevek. nekem a funkciójuk miatt fontosak azt hiszem. nem lenne pontos azt mondani, hogy szavakban gondolkodom, mert nincs ez mindig így. sokszor észrevettem már azt, hogy szavakban gondolkodom, és sokszor észrevettem már azt is, hogy keresem a szavakat arra, amit érzek. de amikor írok, akkor az nem érzet és nem gondolat: az kép. alapvetően szeretem megnevezni a dolgokat. ha valaki eszembe jut, az azt hiszem a nevén keresztül jut eszembe - már ha tudom a nevét. de ezen felül a praktikus funkción felül, nem hiszem, hogy a nevekben annyi minden van, mint amennyit tulajdonítanak neki. például abban már mennyivel több van, hogy "mama". persze magammal is vitatkozom, mert a minap másodszor fordult már elő velem, hogy valaki némi diskurzus után bemutatkozást indítványozott, hogy hiszen még a nevemet sem tudja. és persze én sose kérdezem meg valakitől, hogy ne haragudjon, hogy hívják, mert az valahogy olyan privát az embereknek, hogy ez meg ez a nevük. nekem is. (ugye, látszik az ellentmondás.) néhány hónapot külföldön tanultam, és más néven szólítottak ott, mint itthon - és megszoktam. és nem volt baj. sőt, én kértem. van néhány alternatív karakterem ahhoz, hogy privát tudjak maradni az avatárok világában. az angol nyelvűmnek még kedvenc szavajárása is van. mert ma az interneten csak egy név vagy (vagy több). meg egy avatár. és ez kicsit olyan, mint a színház. hogy lehetsz bárki. és ez milyen jó. de miért olyan fontos a való életben az, hogy bemutatkozzak?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése