kamu

ma elméletileg a szakdolgozatom elkészülése felé tettem lépéseket. ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy orvosi tanácsra szedjen placebót. nem.

a konzulensem azt mondta, érdemes lenni elolvasni a Sziszüphosz mítoszából és itt mondott két címet. a kezdetben pillanatnyi és azóta is tartósnak bizonyuló emlékezetkiesést annak a kontójára írva, hogy ugyanmár, ezek a címek annyira hasonlóak, szépen nekiálltam elolvasni az egészet. nem annyira könnyű olvasmány, és közben a hátam is belesajdult, ami pedig csak a különösen stresszes időszakokat szokta fémjelezni. Camus-t alapvetően az érdekli, hogy az abszurd felismerése milyen következményekhez vezet. az abszurdot ellentmondásként írja le egy olyan rendszerben, aminek bármilyen irányú megbontása menekülést jelent az abszurd elől. menekülés a remény, az illúzió, a hit, menekülés az öngyilkosság. egyedül az abszurd mennyiségi hajszolása az autentikus, bár ezt a szót soha nem írja le. közöny ist gut. csak azt nem értettem meg, hogyan éljen az abszurd ember, ha már feltétlenül minél többet. üljön ki az ablakba és gondoljon gondoljon a halálra? tartson a kádban egy nílusi kajmánt? menjen el légtornásznak? írjon nekem egy levelet Alaskából? ez nem világos. nem élhet úgy, mintha értelme lenne, célja lenne, a halál majd lenne, mert a halál van.

nem tudom, lenne-e értelme ezt ráhúzni Hammra. Hamm színész, eddig rendben van, de hát menekül. kicsit tartok tőle, hogy nem egészen értem meg ezt. a fenomenológia kapcsán is csak a felszínen kapirgálok. Camus szerint ott kezdődik a baj, ha a jelenségek megfigyelése odáig fajul, hogy metafizikai szintre jut a megfigyelő. nem vagyok biztos benne, hogy ehhez képest az Endgame hol tart. bár átlátnám jobban. de legalább Sziszüphosz örül.