rámutatok

van egy érdekes jelenség, most láttam rá megint egy példát facebookon, de szerintem elég gyakori. egy ismerősöm feltöltött egy képet egy társkereső hirdetésről, amin a következő felirat olvasható:

"Keresem páromat 45-50 éves hölgy személyében, aki szeret horgászni és van horgász csónakja. A csónakról kérek fényképet."

értjük, ugye, nem olyan bonyolult. ha egy átlagos hirdetés lenne, nem emelte volna ki azzal, hogy kirakja. azért emelte ki, mert van benne valami megdöbbentő v. vicces v. akármilyen, ami eleve kiemeli az átlagból. értjük, ugye, lehet lájkolni, ha tetszik.

és itt lép be a képbe a kommentelő. a kommentelő, aki roppant frappánsan odakommenteli, hogy most akkor párt keres-e vagy csónakot. mert ugye ő is érti. szerintem ez jelenségszinten létezik online. valószínűleg a valóság valóságban is létezik, csak nem ennyire prominensen, mert ott nem csak verbálisan tudod lejelezni ugyanezt. amire a virtuális valóságban persze jó lenne a lájk. (bár a lájk egy nagyon bizonytalan és szerteágazó jelentésű dolog egyelőre, pl. többhelyütt is olvastam/hallottam már panaszokat arra, hogy és azt miért lájkolják ennyien, ha megosztanak egy halálhírt cikkel stb.)

a jelenség, amit már többször tapasztaltam a saját virtuális bőrömön keresztül a következő: megfogalmazok valamit kompakt-frappáns módon, nem magyarázva (de tudva), hogy milyen hatást szeretnék kelteni vele. és jön a kommentelő, aki lelövi a poént. ráadásul előfordul az is, hogy ennek a poénlelövésnek az a szubtextusa, hogy jémár, nézzétek, milyen frappánsat mondott anélkül, hogy észrevette volna, mert csak én vettem észre most. de lehet, hogy ezt a szubot csak én képzelem alá, sőt erősen elképzelhető, mindenesetre ezt a rosszindulatúságot részemről (már ha az) ezennel rátestálom egyrészt a társadalomra, amiben nevelkedtem, másrészt az önbizalomizéimre. szó ami szó, annyit talán nem túlzás rögzíteni, hogy ha egocentrizmus nem is biztosan, némi self-assertion azért van abban, amikor valaki poéngyilkol. és utána persze jól meglájkolják. (és nem vagyok álszent hogy tagadjam, ilyenkor bizony picit féltékeny vagyok.)

összességében viszont jót jelent az ilyen, mert ha desztilláljuk a frappát a hozzákapcsolható személyektől, akkor csak azt látjuk, hogy a frappa bizony frappáns volt. és akkor ez jó. a többi meg hívság. kicsit szégyellem, de szerintem az ilyenekkel akkor van gond, ha az ember nem tudja kontrollálni magában. én tudom, kifelé legalábbis gyakorlatilag mindig. kifelé egy érzelmi robot vagyok. legalábbis gyakrabban, mint nem.

a válozatosság kedvéért átmentem solus ipsébe, de zárlatnak még legyen annyi, hogy szerintem a megmondom-jelenség másik oldalát is érdemes megnézni, mert érdekes. (mi lehet a motivációja annak, hogy valaki rámutasson a tutira? hogyan fordítható le egy ilyen rámutatás? örömkifejezés? dicséret? ön-előtérbehelyezés? ezt-akár-én-is-mondhattam-volna? ilyeneket-én-is-szoktam-mondani? rivalizálás? mi ez, és mi ez itt, itthon, ebben a társadalomban?)

megyek kötelezőt olvasni.

pá.