szóhalom

a márpedig nem érdekel hogy zéhá meg három óra alvás filozófiát követve mégis elmentem a Katonába Dilettánsokat nézni. és nagyon örülök, hogy így tettem! ül(het)tem (volna). azért szeretek a leghátsó sorban lenni, mert

- oda ritkán nem kapok a sor közepére jegyet

- olcsóbb, és ha valaki sokat jár színházba, ez igencsak szempont!

- és ami a legjobb benne: nem ül mögötted senki, úgyhogy úgy ágaskodsz, ahogy akarsz. szóval le sem hajtottam a széket, nekidőltem így, és olyan jól beláttam az egészet, hogy csak na.

olvastam, hogy sokan hazamennek a szünetben a Dilettánsokról meg így uncsi meg úgy csalódás, de dolgoztak is rajta a bemutató óta (mert ugye a "jó kritikus" egyik fő ismérve az, hogy még a 10. előadás előtt ír kritikát...) meg szerintem jó kis darab és jó kis előadás lett. (még el kell olvasni és újra kell nézni.) ott volt a Forgách is egyébként, aki írta. sajnos fogalmam sincs róla, hogy megismer-e a felvételiről, és azt sem tudom, hogy annak örüljek-e jobban, ha igen vagy annak, ha nem, mert hát azon tényleg nincs mit szépíteni, hogy milyen katasztrofális produkciót vágtam ott le a szóbelin. (tanultam belőle)

mostanában siránkoztam, hogy hogy szeretném látni az Ascher-féle kaposvári Godot-t, és nagy örömömre most kaptam egy kis ilyesmit is a Dilettánsokban. meg úgy egyébként is valahogy tele volt a egész azokkal a drámákkal, amikkel épp foglalkozom (Godot, A mizantróp, A gondnok, még Hamlet is) olyan erős dolgok voltak benne, hogy csak bámultam és próbáltam tartani a lépést. (de most majd elolvasom a szöveget, ha összeszedem valahonnan. azt hittem, a szinhaz.net-en fent lesz, de nem.) és hű, mennyire egyszeri volt attól is, hogy a Fábry mit össze nem hantázott szombaton az Új Színház előtt. meg hogy most volt október 23. és ki hol töltötte azt.

előtte egyébként az egyetemen van színházas órám, amiben akkora potenciál lenne, és folyton csak csalódok, mert a tanár nem hozza ki belőle ezt, de a szidalmaimat megtartom inkább a délelőtti órámat tartó tanár számára, mert még a végén elsúlytalanodnak ha marokszámra szórom őket. és sajnos kiváló érzékkel csinálok hülyét is magamból, valahogy úgy, mint a dramaturgfelvételin, amiből pedig elvileg tanultam. gyakorlatilag meg gyakorolni kéne egyszerűen és egyértelműen kifejezni magamat. (Philinte nem üres, nem, nem üres, egy szóval sem mondtam ilyet, mert inkább metaforákban makogtam valamit arról, hogy a külvilággal való kommunikációjában viszont de, még akkor is, ha egyébként ő nem ilyen, persze hogy nem ilyen, maga mondja, hogy nem ilyen.) az a baj, hogy versfirkász vagyok és szeretem a metaforákat meg a szimbólumokat meg úgy általában a jelzésrendszereket, és szeretem szándékosan invenciózusan használni a nyelvet, például itt a blogon is. lehetséges, hogy ez kissé negatívan hat a külvilággal folytatott kommunikációmra. vagy legalábbis az érthetőségére. úgyhogy valamit elkezdek tenni ez ellen, mert ez fontos. úgyhogy ez volt az utolsó ilyen összeszedetlen blogbejegyzés egy időre.