ma büszke vagyok az RTL klubra. szép összefoglalót vágtak. lehetett volna a tegnapi anyagból majdnem az ellenkezőjét is vágni a valóságnak. kezdve onnan, hogy kihagyhatták volna a gerinctelen amőbaságot. de ezt nem csinálták meg. oké, hogy megpiszkálják ám még zenékkel is a képsorokat, és volt egy rész, ami így zenéstül vágásostúl szappanoperába is elfért volna vagy legalább is egy olcsóbb szerelmesfilmbe, de meg vagyok elégedve a dologgal. végülis az sem egy utolsó szempont, hogy ki(k)ből lehet jó filmet vágni. izgalmas biznisz ez, mutatok a nyári olvasmánykámból egy részletet a végletből:
ELSŐ NAP. 16.15
– Tök király, a legkirályabb királyság, nagyon durva. Tökre be vagyok indulva, pörgök, mint állat – hadarta Kelly kifulladva a főmonitoron. Azért kereste fel a titokszobát, hogy elmondja, mennyire izgalmas és felvillanyozó ez az egész.
– Úgy értem, a mai nap kajakra a legdurvább nap az életemben, mert annyira, de annyira imádom az összes arcot a házban, és tudom, hogy tök szuperül ki fogunk jönni egymással. Azért így számítok rá, hogy lesznek feszültségek, és a végén lesznek pillanatok, amikor utálni fogok mindenkit. De ez akármelyik villalakóról elmondható, nem igaz? Alapból imádom ezeket az arcokat. Nagyon bejönnek nekem. És én is nekik.
Geraldine Fogartyra meredt a sötét vágószoba mélyén.
– És te ezt akarod elmondatni vele, mi?
Bob fülét-farkát behúzta műanyag pohara mögött.
– Hát, ha egyszer ezt mondta, Geraldine.
Geraldine szeme felvillant, orrcimpái kitágultak, és a producer felfedte kolosszális harapási hibáját. Mint amikor a szörny kirobbant John Hurt gyomrából a Nyolcadik utas: a halál-ban.
– Te hülye fasz! Te hülye, tesznye fasz! Azt egy majommal is leadathatnám, amit ténylegesen mondott! Egy pulykatojásképű, próbaidős, púp-a-hátamon, rejszmatyi tinédzserrel elmondathatnám, amit ténylegesen mondott! Te azért kapod a fizetésed, hogy megnézd, mi az, amit ténylegesen mondott, és megkeresd, amit mondatni akarunk vele, te fasz!
Fogarty szenvedő pillantást vetett a stáb fiatalabb, fogékonyabb tagjai felé.
– Kicsoda Kelly, Bob? – ütötte tovább a vasat Geraldine, és a csinos, fiatal, barna nőre mutatott a képernyőn. – Ki ez a lány nekünk?
Fogarty a tévére függesztette a szemét. Egy édes mosolyt sugárzó, nyitott, őszinte, naiv arcocska nézett vissza rá. – Hát...
– Kelly a mi ribancunk, Bob, a fő szarkeverő! A közutálatra kijelölt figurák egyike! Emlékszel a felvételi meghallgatásokra? A sok elfojtott ambícióra? A primitív magamutogatásra. A sok süket emancipunci szövegre. Emlékszel, mit mondtam akkor, Bob?
Fogarty emlékezett, de Geraldine azért elmondta.
– Azt mondtam, “Oké, te kis beképzelt majom, majd meglátjuk, mikor vezetsz saját életmódmagazint a tévében, ha ország-világ láthatja, milyen áskálódós szűzkurva vagy”, így volt?
– Igen, Geraldine, de a mai nap megmutatta, hogy valójában egész kedves. Persze kicsit üresfejű és hiú, de nem az a kimondott ribanc. Azt hiszem, komoly gondjaink lesznek, ha azt akarjuk, hogy ilyen szipirtyónak tűnjön.
– Olyannak fog tűnni, amilyennek mutatni akarjuk, és olyan lesz, amilyennek akarjuk, hogy legyen – vicsorgott Geraldine.
HARMINCADIK NAP. 9.20
– Geraldine máskor is így beszél magával? – kérdezte Trisha.
– Geraldine mindenkivel így beszél.
– Szóval volt alkalmuk megszokni, igaz?
– Az ilyesmit nem lehet megszokni, hölgyem. Számítástechnikai és médiatudományi doktorátusom van. Nem vagyok egy hülye fasz.
Trisha rábólintott. A legtöbb emberhez hasonlóan már a Házi őrizet sikere előtt hallott Geraldine Hennessyről. Geraldine a saját jogán is híresség volt. Egy híresen pikáns, provokatív és szabad szájú televíziós személyiség, kockáztatta meg Trisha.
– Marhaság! – mondta Bob Fogarty. – Geraldine egy tévéribanc, aki megjátssza, hogy ő találta fel a spanyolviaszt, és csak azért nem bukik bele, mert ismer néhány popsztárt, és Vivienne Westwood cuccokban jár. Igazából csak összelopkodja a gagyi, lebutított bulvártévés ötleteket, leginkább Európából és Japánból, megbolondítja egy kis menő, klubéletes, kábítószeres stílussal, és posztmodern iróniaként tálalja a középosztálynak.
– Szóval maga nem is szereti őt?
– Utálom, mint a bűnömet, hölgyem. A Geraldine Hennessyk tették tönkre a televíziózást. Az a nő egy kultúrterrorista. Egy rosszindulatú, ostoba, veszélyes ribanc.
Trisha megrökönyödve látta a félhomályban, hogy Fogartynak mindjárt kiesik a kezéből a pohár. – Csillapodjon, Mr. Fogarty – mondta.
– Nyugodt vagyok.
– Remek.
Aztán Fogarty lejátszotta Kelly vallomását, ahogy adásba került.
– Utálni fogok mindenkit.
Kelly három szót mondott összesen.
/Ben Elton: Halál egyenes adásban/
na puszipá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése