nojó, vegyük végig újra. kaptam egy méretes pofont, és azt lehet mondani, hogy nagyjából jogosan. nem mondom, hogy nem volt benne fájó pont, mert egész odáig stimmel nálam egy ilyen odamondás, hogy ilyen vagy, én ezt nem bírom elviselni benned, szerintem te nem tudsz és nem is akarsz változtatni, nekem ez így teljesen korrekt. azt nem érzem korrektnek, ha ez kiegészül egy olyannal, hogy és nem is fogsz rajta változtatni. ergo én egy problémás ember vagyok (aláírom), nem tudok rajta változtatni (elképzelhető, hogy így van), nem akarok rajta változtatni (bizony ha nem változik valaki, az gyakran azért szokott lenni, mert tudat alatt nem akar, tehát lehet ebben ráció) és nem is fogok rajta változtatni (tehát el vagyok veszve, dögöljek meg). oké, az a helyzet, hogy én tudok objektív lenni, és képes vagyok elismerni, ha valamit rosszul csinálok. hovatovább kimondottan tudok örülni azoknak a pofonoknak, amik helyreraknak. nem mintha szeretném, ha folyton pofozgatnak, de tekintve hogy abszolúte jogosan történt, úgy zusammen ki tudom jelenteni, hogy megérdemeltem. viszont az meg kurvarosszul esik, amikor ezt az objektívnek és jogosnak tűnő kijelentést megtoldják egy negatív spekulációval. tehát effektíve az esélyt nem adják meg nekem arra, hogy tanuljak a hibámból. nem tudom egyelőre megmondani, hogy ez mennyire fog jól vagy rosszul kiütni rajtam. pozitív hatást lehet elérni vele, ha kijön belőlem az a reakció, hogy na majd megmutatom neked, hogy nincs igazad, csak itt nincs kinek megmutatni, itt csak magamnak tudok bizonyítani. viszont ezt lehet, hogy sokkal visszaveti az, hogy effektíve elveszik az önbizalmam. most azon gondolkodom, hogy jobb vagy rosszabb összhatása lett volna-e annak, ha egy olyat kapok, hogy tudom, hogy meg tudod csinálni, csak akarnod kéne. most nem tudom, hogy meg tudom-e csinálni, de akarom. nem is a jelen miatt akarom, hanem a jövő miatt. hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden elszántságom ellenére nincsen bennem félelem, hogy nem fog sikerülni. de ha nem fog sikerülni, akkor valószínűleg az akarással lesznek problémáim. ergo attól félek, hogy nem akarom eléggé. bár ebben a pontban bizonytalan vagyok. az erőlködés sokszor nem vezet sikerhez. én meg most mint a fuldokló az utolsó szalmaszál után. szóval most tényleg veszni érzem a dolgokat, és ha erőnek erejével próbálom menteni, ami még menthető, akkor ki tudja, hogy nem egy kétségbeesett kapkodás lesz-e. mittudomén, hogy tényleg hattyú-e ez vagy csak egy hülye rút kiskacsa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése